A város megszokott arcára már nem figyelünk fel sosem. Az sem különösebben meghökkentő, ha fényképen találkozunk az unalomig ismert részletekkel, távlatokkal, fásult arcokkal, csüggedt mozdulatokkal. Az ismeretség nem valóságos elmélyülésből fakad, hanem a felszínes találkozások állandó ismétlődéséből. A mindig ugyanolyan tikkasztó unalmából. Eközben pedig számtalan apró finom részlet elvész, mert takarásban marad, vagy csupán egy hirtelen villanás idejére tűnik elő úgy, hogy csak elménk érzékeli, de tudatunk nem.
Szécsényi-Nagy Loránd egy furcsa eszközre bukkant, amely új oldaláról engedte látni azt, amit már automatikusan került tekintetével. Egy olyan lencsét talált, amely a fényképezőgép optikája elé helyezve torz képet alkot, fals fényeket rögzít, és úgy általában "rossz" képeket eredményez.
Ma már a hibás, a rontott kép nem hiányosság, nem tapasztalatlanság okán jöhet csak létre. Igazi értékét az adja, amikor alkotója felismeri benne a lehetőséget. Attól válnak felvételből képpé, hogy a “hibázás” szándékolt és tudatosan előidézett. Nem is annyira a meghökkentés a cél, mint inkább egy olyan lehetőség feltárása, ami az emberi szem számára nem alternatíva, és inkább csak egy álomképben elgondolható látvány. Vízió, amelyben úgy tűnik elő minden, mintha nem is ébrenléti állapotban találkoznánk vele. Csak sejtjük, hol is járunk és mit is lát a szemünk. De csak előzetes tapasztalatainkat segítségül hívva vagyunk képesek valami beazonosítható egésszé kiteljesíteni ezeket az elmosódó részletekből álló képi fragmentumokat.
Az alkotó belső világával találkozhatunk ily módon, vélhetnénk. Pedig Szécsényi-Nagy nem személyes élményeket, gondolatokat akar megosztani. Ő is csak felfedezni indult egy új eszközzel, amelynek aberrációja megdöbbentette, majd lenyűgözte és magával ragadta. Ez a szürrealisztikus világ így válik mindenki számára hozzáférhetővé, miközben Szécsényi-Nagy nyitva hagyja számunkra, mit és miként szeretnénk benne mi a magunk számára felfedezni, vagy épp mire szeretnénk ismét ráismerni. Nem az ő személyes szféráját szeretné megosztani velünk, hanem arra ad lehetőséget, hogy mi beleképzeljük emlékeinket, félelmeinket vagy vágyainkat ezekbe a lényegében tartalom nélküli képi torzókba.
Hozzászólások az íráshoz (eddig 0 hozzászólás érkezett)