1910 Hódmezővásárhely. A magyar fotótörténet egyik legemblematikusabb és legszerényebb alakjának születése. 2010 — különböző európai helyszínek. A művésznek és alkotásainak mélyebb megismerése és méltó elismerése.
2010. április 6. óta látható a magyar származású fotóművész, Lucien Hervé 63 alkotása a párizsi Pompidou Központban. A vintázs és modern nagyításokból álló válogatást a művész felesége, Judith Hervé adományozta a Központnak. A „Collections modernes de 1905 aux années 1960” (Modern gyűjtemény 1905-1960) című tárlat a múzeum saját gyűjteményének multidiszciplináris, monografikus és tematikus egységekben újrarendezett bemutatója, melyet új szerzeményei gazdagítanak. Hervé személyes ismerősei, Matisse és Vasarely műveivel szomszédos, önálló teremben kapott helyet. A gyűjteménybe kerülés szigorú szakmai zsűri döntése, az Hervé-fotók befogadása tehát egy újabb kitüntetéssel egyenértékű.
Lucien Hervé (született Elkán László) a nagy magyar fotográfus nemzedék egyik legönállóbb útját járó és egyben legkevésbé ismert alakja. Számos kortárs kollégájához hasonlóan a két világháború között hagyta el az országot, de nem jobb jövőt, biztosabb megélhetést, hanem szabad gondolkodást, a konvencióktól való függetlenséget, a látszatoktól való megszabadulást kereste Párizsban. A művészet vonzotta, de hogy épp fényképész lett, az a véletlen műve. Mint majdnem az a Le Corbusier-ben való, sorsdöntő találkozása is.
Neve építészeti fotósként vonult be a szakirodalomba, de élete végéig küzdött e leszűkítés ellen. Budapesti, 2008 nyarán a Magyar Fotográfusok Házában rendezett kiállítása a bizonyíték arra, hogy nem csupán az építészetet látta, értette és szerette. Fény-árnyék ellentétére épülő kompozícióinak formai szigora, az építészeti témák túlsúlya által kialakított imázs az, ami visszatarthatja a kiállítások rendezőit attól, hogy felvételeit Brassai, Kertész és Munkácsy Márton képeivel együtt, egy koncepcióba emelve láttassák. De nincs ez mindenhol így: csupán az utóbbi évtizedek franciaországi kiállításjegyzékét áttekintve megállapíthatjuk, hogy művei kommunikatívak, párbeszédre képesek, mint ahogy maga a művész is az volt. „Mint minden nyelvben, itt is absztrakt jeleket kell választanunk, hogy másokkal megértessük magunkat.”
Élete vezérfonala mindvégig az egyenesség és következetesség volt. Fiatalon szakszervezeti sztrájkot szervezett, a hadifogolytáborban mindenki által elfogadott bizalmi lett, a világháború alatt aktív szerepet vállalt a francia ellenállásban, később a menekültek segélyezésén dolgozott, majd a pártpolitizálás lett nézetei kifejezésének terepe. Rövid ideig divattervező volt, majd mint művész, festett, rajzolt, plakátot és jelmezt tervezett, később kollázsokat állított össze. A fotográfiában találta meg azt az eszközt, ami mondanivalóját a leginkább kifejezte. „Nem hagyott nyugton az a kérdés, hogy hogyan lehet egyszerre kifejezni fényképen azt, amit az ember érez, és azt, amit lát. Azt szerettem volna elérni, hogy azok, akik a képeimet nézik, ugyanazt éljek át, mint amit én, hogy képeimmel ellentmondásos érzéseket is át tudjak ültetni másokba, hogy a nem látható is jelen legyen.” Fotóinak minimalizmusa – ahogy ő mondta – a „minden felesleges kizárása” által a kiemelt részletből az egészhez vezet el: ha épületet mutat, az építészet kérdéseit feszegeti, ha embert látunk, magányát, kiszolgáltatottságát ragadja meg.
Idén ünnepeljük a 2007-ben, 97 évesen elhunyt mester 100. születésnapját. Franciaországban, Hervé második hazájában megkezdődtek a centenáriumi év programjai. A Royanban nyílt kamara kiállítás a művész és Le Corbusier együttműködésével született képeket mutatta be, Le Havre-ban a város újjáépítését megörökítő, csoportos kiállításon szerepelnek alkotásai. A párizsi Pompidou Központ frissen nyílt kiállítása a művész minden jelentős témájából merít. Gerincét az építészeti felvételek, Le Corbusier és más 20. századi jeles építészek alkotásai, valamint indiai, kis-ázsiai és európai utazásai során készült antik, közép- és újkori, illetve népi építészeti témák alkotják. Nagy szerepet kap azonban az emberi jelenlét, mely a művész számára mindig különösen fontos volt. A falakra kerültek fekete-fehér és színes absztrakt kompozíciók is. A kiállítás kurátorával, a Pompidou Központ fotómuzeológusával, Quentin Bajac-kal készült interjú a Fotóművészetben olvasható (Fotóművészet 2009/4.)
Nyáron a párizsi Galerie du Jour agnès b. retrospektív kiállítást szervez a tiszteletére, az őszi Fotóhónap (Mois de la Photo) alkalmával további párizsi galériákban lehet majd Lucien Hervé műveivel találkozni.
A magyarországi Fotóhónap keretében a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Magyar Fotótörténeti Társaság szervezésében a hazai közönségnek budapesti és hódmezővásárhelyi helyszíneken lesz lehetősége mélyebben megismerkedni Lucien Hervé életművével.
A tárlatok sorát idén ősszel a 2000-ben elhunyt fotó- és videóművész, Rodolf Hervé, a művész fia tiszteletére alapított Lucien & Rodolf Hervé-díj soros kiosztása teszi majd teljessé.
A művésszel kapcsolatos további információk a http://www.lucienherve.com/ címen tekinthetők meg.
http://www.fotomagazin.hu/historia/PDF/269-279.pdf
http://epiteszetifoto.lap.hu/lucien_herve_cikkek_irasok/22786722
Hozzászólások az íráshoz (eddig 0 hozzászólás érkezett)