Május végén zár a bécsi Albertinában a Fotografie und das Unsichtbare [Photography and the Invisible] című, az SFMOMA-ból ( San Fransisco Museum of Modern Art) itt vendégeskedő tárlat. A kiállításban rejlő lehetőségek, az e kapcsán felmerülő problémák és a 19. század tudományos fotográfiáinak művészettörténeti jelentősége foglalkoztatott.*
A tárlat
A gyűjtemény a múlt századi fotografikus újításoknak próbált meg utána járni. A két fő kurátori szempont: a tudományos jelentőség és a spektakularitás volt. Nem kisebb húzóneveket is felvonultatott a kiállítás, mint Muybridge vagy Talbot. A populáris kultúrában megjelent tudományos szenzációkat (sajnos magyar vonatkozásukat mint Strelisky Lipót nem) követhettük végig a fotográfia hőskorától a századfordulóig. A fotográfia lehetőségeinek kibővítésére láthattunk megannyi példát.
Hermann Schnauss elektrográfiáit kezekről, Henri van Heurck röntgen képeit, mikroszkópikus fotókat ( többek között Talbottól is) vagy az igazi fotótörténeti csemegét, a Nobel- díjjal jutalmazott Gabriel Lippmann fizikus által kifejlesztett, interferencián alapuló, korai színes eljárást. Illetve egy külön termet szenteltek a mozgástanulmányoknak is, itt Étiene-Jules Marey futurista mozgástanulmányai és Muybridge képszekvenciái voltak láthatók, a terem közepén pedig egy kipróbálható zoetróp. Csodálatos gyűjteménye az érdekességeknek. Mindenki csillogó szemmel nézte végig. Sok helyen tényleg lélegzetelállító kuriózumokat láthattunk. Megtekintésre abszolút érdemes tárlat, csak éppen rossz helyen van kiállítva. A természettudományi múzeumba kapná meg üzenetéhez méltón illeszkedő elhelyezését.
A helyszín és a mondanivaló
A kiállított fotográfiai törekvések a technikai képrögzítés azon vívmányai, melyek esetén a technika már túllépett az emberi észlelés határain. Nem imitálja azt, hanem elvezeti azt általa ismeretlen rétegekbe. A kor még nem rendelkezett a technika által megteremtett új valóságok kontextusba helyezéséhez szükséges értelmezési rendszerrel. Nem a tudományos, inkább a képelméleti kontextusokra gondolok. A prefordista korszak recepcióelméleteinek szerény médiareflexiója, a denotált jelentésre koncentrált csak. Több mint fél évszázad kellett ahhoz, hogy a tudományos fejlesztések - mint például az itt bemutatott képek- jelentőségére, társadalmi hatásaira rájöjjön McLuhan és megalkossa a technológiai determinizmus fogalmát.
Az érzékelés kitágításának legkülönbözőbb módjait láttuk. Akkora forradalmakat, mint mikor globális valós képünk lett az egész bolygónkról a Googlenek köszönhetően ( aki egy ügyes taktikai lépéssel felvásárolta a Keyhole technológiát). Az emberi szem számára láthatatlan dolgok megjelenésével más dimenzióba kerül az objektivitás és megszűnik a személyes percepción alapuló empirikus világképünk. A csak közvetítőn (médiumon) keresztül megismerhető világok első megavalósult reprezentálói ezek a képek. Furcsa, hogy az angol és német nyelven megjelent esszé kötet (amit a kiállításhoz szerkesztettek San Franciscóban) igen felszínesen foglalkozik csak a felmerülő reprezentációs problémákkal dolgozataiban. A dolog kuriozitását helyezi előtérbe-az objektivitás problémaköre helyett.
Egy ilyen kiállítás fő céljának pont az utólagos értelmezés lehetőségének megteremtése kéne hogy legyen, egy nyilvános térben. Nem az új technikák megismertetése, hanem a mcluhani értelemben vett jelentőségükre való rámutatás. Az azóta (közel 100-150 év) kialakult interpretációs környezetbe kéne illeszteni, vagy minél több módon segíteni, hogy a néző meg tudja ezt tenni. Ez igazán könnyen kivitelezhető lett volna, ha az esztétikai környezetét –ahova beleszületett- is bemutatják a képeknek.
Olyan metszeteket, rajzokat, vázlatokat, amikkel az új lehetőség megszületése előtt betöltötték annak szerepkörét: csillagászati ábrákat vagy éppen Robert Koch bakteriológiai tanulmányait. Viszont, ha nem a művek, hanem a létrejöttük technikai háttere az elsődleges, belátható, hogy a bemutatásra legalkalmasabb tér egy technikatörténeti múzeum, vagy a már említett természettudományi múzeum. Ott áthelyeződik a hangsúly a kép mögötti apparátusra.
Művészettörténeti jelentőség
A bemutatott technikákat a tudomány birtokba vette és alkalmazott képalkotási módszerekként rendszeresítette (lásd mikroszkopikus fotográfia és röntgen). Ha művészettörténetre, mint képtudományra tekintünk (Wölfflin), akkor ez egy radikális fordulat.
A tudományos képek főleg a diagnosztikában és az oktatásban játszanak nagy szerepet. Legutolsó hasonló léptékű forradalom a láthatatlan bemutatásában, talán csak a reneszánszban volt. Azóta csak finomodtak a rajztechnikák, pontosodott a leképzés. A rideg tudományos felhasználásban a lehető legpontosabb leképzésre volt szükség, úgyhogy a fotográfia megjelenése - ami elvileg kiiktatta az emberi tényezőt- ennek a képfelhasználási ágnak jött a legjobban. Az objektivitás illúziója már a kezdet kezdetén olyan kiadványokat hívott életre, mint Talbot Pencil of Nature-je.
A kiállított munkák az őket megelőző rajzi ábrázoláshoz képest az objektivitás látszatát keltik. Bredekamp és Brons A fotográfia, mint tudományos médium című szövegéből azonban világosan megérthetjük, hogy közel ugyanannyira szubjektív képet ad a fotográfia, mint egy tudományos szakrajz. Egy technikai kép elkészítésének komplex procedúrája rendkívül sok emberi beavatkozást kíván. Bredekamp és Brons szerint, ha valóban tudományos képről beszélünk, akkor nyilvánvaló, hogy megbízhatónak, kauzálisan előállíthatónak, megismételhetőnek kell lennie. Nem szabad a legcsekélyebb mértékben sem az egyediség jeleit mutatnia. Ez azonban lehetetlen.
A mikroszkopikus fotónál sejtek kiválasztásától, a kitenyésztésen át a megszínezésig és a megvilágításig semmi sem magától értetődő vagy természetes. A csillagászatnál a napszak és a képkivágás megválasztása, vagy a röntgennél, a kar elhelyezésénél is minden az „alkotón” múlik . Ahogy Bredekamp és Brons írják: „Nincs kép, legyen bár rajzolt, gépi, fotografikus vagy digitális, amely puszta passzív leképezés volna, hanem mindig hordoz magában egy konstruktív elemet, amely magának a képnek a szférájából származik, s amely e szféra történetéből adódik. Ennek oka az, hogy a képek sohasem pusztán a vizualizálandó tárgyra reagálnak, hanem mindig tartalmazzák keletkezésük történetét is.” Tehát belátható, hogy adott képek a legcsekélyebb mértékben sem objektívek- a szó tudományos értelmében.
A másik probléma, a reprodukció és az illusztrációként való felhasználás. Ismert tény, hogy a művészettörténet, a fotográfia reprodukciós képességének hatására vált képtudománnyá. A reprodukció tette lehetővé univerzálisan oktatását. Ezen aspektusában vonható egy erős párhuzam a művészettörténet és a biológia között (a csillagászatra ez már nem igaz, mert látványa mondhatni egyetemes, csak a megfigyelés időpontja lesz lokális szükségszerűen).
A technikai kép delokalizálta a vizuális értékeket. Elkezdhette létrehozni a megannyi „alkotó” által, saját ízlés szerint tálalt valóságokat. Amikből kezdetben csak az egyetemeken (diagyűjtemények), majd később a széles publikum előtt (féltónusos ofszet nyomás bevezetése) megjelent a média által konstruált képi pszeudó valóság. Az illusztrált világ. A kiállítás megtekintése után pont egy ilyen felszínes, csupán illusztratív képet kapunk a kor fotóiról és tudósairól. Egy alternatív csak a fejünkben létező korszellem illúzióját adja nekünk. Köszönhetően annak, hogy csak szemlélteti a vívmányokat, és nem bemutatja. Ha egy olyan korra tekint vissza, amiről élő embernek már nincs tapasztalata, és olyan jelentőségteljes témákkal kezd el foglalkozni, amiknek leírhatatlanul sok társadalmi következménye volt (Lásd Talbot, Muybridge munkássága, vagy a röntgen), akkor teremtse meg a látogató számára a szükséges értelmezési környezetet, hogy nyilvánvaló legyen a szemlélt tárgyak jelentősége: az hogy adott fejlesztés mit jelentett a kornak, illetve a ma emberének. Ezektől eltekintve, akik komoly fotó- és művészettörténeti előképzettséggel nézik végig a tárlatot, azoknak valóban maradandó élményt ígér.
*Írásomban Bredekamp, Horst – Brons, Franziska: A fotográfia mint tudományos médium c. alapvető tanulmányára támaszkodtam. In. A kép a médiaművészet korában, Budapest, L’Harmattan, 2006.
Fotografie und das Unsichtbare
2009.02.11 - 2009.05.24.
Bécs, Albertina
A kiállítás azonos című, reprezentatív katalógusa megvásárolható az Albertinában, illetve a fontosabb könyvkereskedőknél.
Írások, ajánlók a kiállításról:
http://www.springerin.at/dyn/heft_text.php?textid=2218&lang=de
http://www.artmagazine.cc/content39580.html
http://www.photoscala.de/Artikel/Die-Fotografie-und-das-Unsichtbare
http://www.ebensolch.at/blog/archives/223
Hozzászólások az íráshoz (eddig 0 hozzászólás érkezett)