Az ember ősidők óta alakítja a környezetét. Átépíti a természeti tájat: beszántja a földeket, utakat épít, városokat húz fel, és rekordokat dönt. Építészeti rekordokat. Ezt felfoghatjuk, mint a fejlődés és az emberi természet sajátosságát. A beavatkozás néha azonban a maga és az egész emberiség paródiájává válik. Ez Riedler groteszk világa.
Tudatosan választott helyszín, és javarészt beállítatlan, talált szituációk jellemzik a sorozatot, amik erősítik annak dokumentum-jellegét. A valóság egy-egy szuggesztív szeletét látjuk a fotókon: üdülőkben, illetve szabadidős létesítményekben járunk. A dubai fedett síparadicsom, a hamurgi trópusi tengerpart, a Titanic-alakú szálloda, vagy a török strand a Kreml hasonmásával mind egy-egy izolált, műanyag világ – a homo sapiens mesterségesen egzotikus szórakozóhelyei. A terek valószínűtlenek: mintha egy elvarázsolt kastélyban járnánk – a feszültséget pedig éppen az adja, hogy ellentétben az elvarázsolt kastéllyal, Riedler jelenetei száz százalékig valóságosak.
Az anyag meglehetősen diverz, de jó arányérzékkel vegyülnek a különböző képfajták. A beállítottnak ható tájképek és portrék (a jégbarlangban álló férfi, a Titanic-szálloda) statikussá tennék a sorozatot, ez azonban feloldódik a fotók nagy részét jelentő, dokumentarista gesztussal megörökített pillanatokban (beszélgető vendégek, a közlekedőben tovasuhanó sífutó, vagy a csúszdázni készülődő pár). A fentiek tükrében kilóg a vilniusi strandon készített kép: reklámfotónak hat, hiányzik az amúgy oly jellemző groteszk-kritikus megfogalmazás; illetve a kékre festett arcú férfi portréja, ami kicsit unalmas. Persze felfoghatjuk ezeket szünetnek, egy-egy sorozaton belüli viszonyítási pontnak.
Az ember ikonszerűen jelenik meg: a látogató, vagy éppen a létesítmény dolgozója éppolyan mesterséges és valószínűtlen, mint a környezet maga – legyen az portré, vagy talált pillanat. Ahol az ember hiányzik, ott is a természettől való elszakadottság szól a képről: a parkokat, sétányokat, ahol egyébként fák és virágok nőnek, elárasztja a hajnalonta esedékes rovarirtás füstje.
A 4:3-as képarány kedvez a munkának, az amúgy is művi jelenetek ezáltal még erősebben idézőjelbe kerülnek. A pozsonyban látott anyagban méter feletti nagyítások láthatóak, ami azért is jó, mert bizonyos képeken humoros apró részletek húzódnak (ld. Superman jelmeze lyukas a hónalján, vagy a Titanic matrózruhás legénysége).
Miért van szükségünk mesterséges kikapcsolódásra? Fontos-e a valóság, vagy kielégít minket a látszat? Hogyan viszonyul az ember a természethez és a környezetéhez? A sorozat egy lehetséges válasz a problémára. Noha Riedler nem kifejezetten moralista, groteszk képi világa mégis egyfajta finom állásfoglalásnak tekinthető.
A kiállítás megtekinthető 2008. 12. 31-ig Pozsonyban az Osztrák Kulturális Intézetben (Rakúske kultúrne Fórum, Zelena 7., Bratislava)
Hozzászólások az íráshoz (eddig 0 hozzászólás érkezett)