Mikor a Műcsarnokban rendeztek kiállítást a fotóiból (Leltár, 1998) szerettem volna interjút készíteni életútjáról az Oral History számára. Szelíd határozottsággal elutasította, de megajándékozott az albumával. Tíz év után maga vall az életpályájáról- több száz képben.
Ahogy elindult A világ útján ( ez volt első albumának címe) 1975-ben- eljutott Amerikába, az őslakosokhoz, Arábiába, de mindig visszatér a szülőföldhöz, a hazához: Erdélyhez, Magyarországhoz. Irodalmi hasonlattal élve Tamási Áron Ábeljére és Ady Feldobott kőjére emlékeztet, de Orbán Balázst is elődjének tekinthetjük. Ezért érthető a címválasztás: Kötődés, bár a Leltár is illene, mivel 40 év munkáját fogja egybe. Súlyos kötet, nemcsak fizikai, de etikai és esztétikai értelemben is. Nemcsak földrajzilag, térben tett meg nagy utat, de időben is: a táncfotótól, a pillanatképtől a vízióig. Ars poeticája alapján önmaga készítette el a leltárt: meg kellene örökíteni azt, ami hamarosan eltűnik. „Fotográfusként ennél szebb feladatot nem is találhattam volna magamnak” – írja a kötet bevezetőjében, amiben nemcsak a számára legfontosabb albumai kaptak helyet, mint az Elindultam a világ útján, Múlt idő, A vendégmunkás és a Leltár.
A vendégmunkás sorozat akkor készült (1976-86), mikor az ideológia még uralkodó osztálynak nevezte ezt a réteget, aki valójában a nyugatra járók sorsában osztozott és csak vendégként járt haza hétvégén vagy kéthetente a „fekete vonaton”. Ez esetben Tiszaeszlárra – mert a magyar munkásság kétharmada, azaz több millió ember ingázott. Leleplező hatású dokumentum – csakúgy, mint Féner Tamás bányász és munkás sorozatai és ahogy Korniss erdélyi fotóinak is megvolt a hatása a Ceausescu féle modernizációval, falurombolással szemben. „Dokumentarista fotográfusként mindig tárgyilagos akartam lenni, de magamban tudtam, hogy ez lehetetlen. [vallotta Korniss] Tudtam, hogy természetem, tudásom és élményeim meghatározzák, mit, s hogyan látok, s miként fényképezek. A képek üzenete eldőlt, mielőtt megnyomtam volna az exponáló gombot.” Valóban ez történt, amikor főhősével, Skarbit Andrással kapcsolatba került, az nemcsak a modell és a fotós egyszerű/egyszeri viszonya volt. A munkásvonat csak a kiindulás volt a számára. Így ismerte meg a kétlakiságot, a kétéletű embert, aki otthon teljes embernek számít. Az otthon üdve jelentette a „lakozó ember” sorsát, szabadságát, szemben az üdvöt nélkülöző otthontalansággal (Heidegger). Korniss fotói ezt a Skarbitot mutatják – szemben az igazolványképpel. Számára az ember több annál.
Külön fejezetet érdemel, ahogy jelentést ad a képben a képnek, jelentést tulajdonít a (vizuális) kultúrának. Ebben egyaránt fontosak technikai jelei és szociális kódjai.
Első erdélyi széki táncházas fotói mesteri remeklések: nem a megszokott körülmények között (világítás, tér) készültek 1967-ben, kisgéppel. Pillanatszerűségük mellett is tiszták, tónusosak, komponáltak. „Az olajlámpa alatt, a félhomályban táncosok pörögtek, sárga szalmakalapok villantak, röpültek a lányok piros pántlikái. […] azt hittem, visszaröpültem a múltba”. A kultúra teremtette formák szinte készen adták a képek kompozícióit: Betlehemesek vonulása, Húsvéti maskarázók, Maskarások hóemberrel, Gyerek busó, Lakodalmas pár, A halott lakodalma, Gyászolók a halottas háznál, Temetés traktorral.(nem lóval) Később a látvány letisztult, a környezet, a tárgyi világ, s a vizuális kultúra mint az embert jellemző tényező kerül előtérbe. A rítusokat, ünnepeket felváltják a hétköznapok: Bivalyt fejő asszony, Rőzsehordó, Hajnalban kaszával, Szövő asszony, Szánkázók - a természet parancsolta feladatok, éppúgy, mint az élet rendje: születéstől a temetésig. A régi kultúra koreográfiája nemcsak a táncban látható: Kendermosás, Őszi sárban, Szénaforgató lány, Bölcsőt ringató anya.
Pár évtizeddel később a táncház helyén diszkót talál a fotós, ahol már más koreográfia a divat. A házi szövésű kelmék, szőttesek, szentképek, cserepek helyét elfoglalják a farmerek, az új idolok, ikonok: falióra méretű „karórák”, reklámfotók. A népi és a fogyasztói „modern kultúra” kontrasztját erdélyi képei mutatják, szinte a szürreálisba mennek át, a valóságot, s az afeletti „reális” szintet is együtt téve láthatóvá. Így a széki zenész otthonában és a magyarvalkói férfi plakátokkal díszített otthonában. Mindkét kép 1997-ben készült, apró emberekről, akik alacsony lakásban állnak középen. Mindkettőt jól ismerte a fotós, utóbbinál, Simon Pali bácsinál többször is megszállt. A kép hátterében lévő ágyon feküdt, az „álomszép” reklám fotók alatt. Egy falon velük vásári színes szőnyeg, a házi gazda által kitakarva mesealakok. Az ágy melletti hokedlin a kis fémkancsó és a Coca Colás műanyag palack is jelzi e kulturális értékzavart. Nem véletlen került az album címlapjára ez a kép. Miként a hátsó borítóra az a képpár, aminek felső fotója 1967-ben készült Moldvában a fiatal Bálint Annáról és „bubájáról”, majd 2008-ban ugyanők 30 évvel öregebben, kezükben a régi képpel. Ami nemcsak az időt jelzi, de a fotós viszonyát az alanyokhoz is. Korniss gyakran visszatér hozzájuk. Így készült el a harmadik nemzedékről, Bálint Anna unokájáról a Görkorcsolyás lány képe otthonában, aki farmerban ül a szőttesekkel díszített szobában, mögötte Leonardo mintájú Utolsó vacsora – festett faliszőnyegen, legfelül a szent család képe zárja a fotót, és egyben a szoba terét. Ebből a zártságból ki lehet jutni a görkorcsolyával – sugallja a kép.
A barokkos zsúfoltság egyrészt az archaikus barkácsoló kultúrára utal, a mindenféle gyűjtés az egyszer majd hasznosításban kap értelmet. Más oldalról a gazdagság, az önbecsülés jele a cifra szoba, vagy a gazda a jószágaival együtt. A kollázsszerű anyagsokaság ellentmondásossága, a tradicionális és a posztmodern eklekticizmus találkozása, ütközése szinte szétfeszíti a 2008-ban készült kép kereteit. Hogy a sokrétűség ne essen szét töredékekre, az a fotóson múlik. Korniss azt az időt rögzítette, amikor még volt összefüggés a részek (ez esetben a gyereklány és a környezet) között. A köznapiból a drámai lényeget bontja ki, az előzmények és következmények összefüggését sűrítve a képbe. Az egységet keresi, ami már inkább csak a látszatban van: a sokszor megidézett faliszőnyeg - képeken vagy a televíziók képében. Maga a kollázs termelője, amely jelentős helyet kapott Korniss fotóin, s az alanyai életében is. Számukra fontos a kép – és a készítője is. A széki lakodalmas pár, Balogh Mari és Márton, akiket 1971-ben fotózott, 3 évvel később született gyerekük keresztapjának kérték fel a fotóst. Korniss nemcsak otthonosan mozog – otthon van Tiszaeszláron, Széken, Erdélyben, Moldvában. Ez a függelék képkeresőhöz fűzött vallomásából is kiderül. Családfotói mégis megőriznek valamit a régi képek ünnepélyességéből, amikor eseménynek számított a fényképezkedés. Ezúttal a fotós megy házhoz, előhívva a vallási modell ábrázolási konvencióit – és alanyai feltárulkozását. Amit „vendégmunkásként” nem tudna elérni. A lefényképezés által új élet kezd élni a fotón, ezzel új fotográfiai valóság jön létre a régi képek, szőttesek és minták egy egészbe komponálásával, s devokatív hatása emóciókat hívhat elő. Képei máshogy hatnak, mást láttatnak, mint a fiatalabb generációké: Fekete Zsolté, Molnár Zoltáné, Zátonyi Tiboré.
Egy felfogás (Honnef esztéta) szerint vannak fotósok, akik a köznapi eseményeket ábrázolva tipikus képeket hoznak létre. Mások – a tudósokhoz hasonlóan – a valóság rejtett összefüggéseit tárják fel a felszín alá „világítva”, utalásokkal láthatóvá téve a láthatatlan folyamatokat. A jelenségeket összevetik, szembesítik, elemzik – a következtetéseket a nézőre bízva. És van, aki egy témára évtizedeket szentel, azt szisztematikusan felfejti: érzékelhető jelenségeit és visszáját minden oldalról megjeleníti,”pillanatszerűségük retusálása” nélkül. Emellett a látható helyzeteket és az esetleges-történéseket értelmes szerkezetbe rendezi, amiben a történelem is benne van és végül ezt szemléletessé tudja tenni, akkor több mint riporter, több mint tudós vagy művész. Korniss ezt teszi.
Az albumot a Helikon Kiadó jelentette meg, hagyományaihoz méltóan, mivel nevük már összefonódott a múzsákkal,művészi teljesítménnyel.
Hozzászólások az íráshoz (eddig 2 hozzászólás érkezett)