Nagyon adná magát a mágikus, misztikus, transzcendens okfejtés, hiszen a Kolta Galéria 55. kiállítása az 1955-ben született, 55 éves Minyó Szert Károly Távoli elérése. Mondhatni, ennyi számmisztika elvárható, ha már a művész ezúttal nem ült föl a fénybiciklijére a vernisszázson.
Az új munkákból válogatott tárlat anyaga nagyjából négy képcsoportba rendeződik. S talán a korábbiaknál is határozottabban adja a néző tudtára, hogy valamiféle művészeti senkiföldjén jár. Hiszen a látszatra homályos határterületeken mozgó alkotó folyton keres, kutat, közelít, s mintha ezzel csak tovább növelné a varázslatos homályt. Mindenesetre az egyik – biztosan nem a legfontosabb, de – legtitokzatosabb gesztusa éppen az, hogy mennyire szeretni való, amit csinál. Mennyire vonzó ez a csöppet sem derűs és korántsem egyszerű szabályok szerint működő saját világ. Milyen szívesen merül alá benne műítész és laikus is. Minyó Szert alkotói gesztusa maga is „rendszeridegen”, abszolút egyedi, vigasztalóan anakronisztikus – tehát egyszerűen vonzó.
A megfejtés talán éppen a mágia szóban keresendő. Nem annyira abban, hogy a valóság fölötti vagy alatti világot, esetleg valóságon túli vagy akár előtti univerzumot célozza meg a kézzel meg nem fogható fénysugárral mint képet teremtő eszközével, hanem azzal, ahogyan mindezt teszi. Ugyanis a mágikus szertartás, az alkotás minden eleme józanul, bizakodón tör a(z el nem érhető) célja felé. Amit ígér: Távoli elérés.
A képeket néző is bátran léphet ebbe a világba, s bizakodón törhet a távoli felé. Hogy mit is érünk el majd a távolban, az rejtély, de kivételes élményt, kalandot, megrendülést, érzéki örömöt kapunk eleget a közelítés során is.
Olyasféle vizuális megrendülést élhet át a tárlatlátogató, amilyet a fényképezés őskorában átélhettek a nézők. Ezért aztán mondjanak bármit az esztéták, sőt maga a művész is arról, hogy alkotói gesztusa a fotográfiával szemben értelmezendő, nem biztos, hogy ezt el kell hinnünk. A zselatinezüst papírképek milliárdjaitól, a múlt század második felét meghatározó fényképezéstől tökéletesen idegenek Minyó Szert Károly művei, de nem a fényképezés és fénykép tágan értelmezett fogalmától. Akinek volt már a kezében dagerrotípia vagy talbotípia, érti, miről beszélek.
Csak a szó: fényképezés, tökéletesen fedi azt, amit a Kolta Galéria falain látunk. Fénnyel képezett alkotások. Alkotó, fotográfiai matériák és az univerzumot meghatározó természeti jelenségek, a látható, de (egyelőre) nem érthető hullámok és részecskék, a száguldó s mégis mozdulatlannak tetsző fénynyalábok kölcsönhatásából létrejött képek. Leképezés és teremtés együttese, ez a fénykép, ha művész kezéből kerül ki. „Egymástól távoli dolgokat kötök össze” – mondta Minyó Szert a megnyitó utáni beszélgetésen. Ahogyan a fényképezés maga is egymástól távoli dolgok – spontaneitás és tudatosság, tervezés és véletlen, anyagok és gondolat – összekötéséből születik.
S ezért is alkalmas rá, hogy valóságon túl és innen létező világokat tárjon elő. Határterületeket, ahonnan másféleképp el nem érhető tág panoráma tárul föl. Ahogyan a Távoli elérés című tárlat képegyütteseiből is: az észlelések pereméről, a kint és bent találkozási pontjairól, a fentet és lentet nemcsak összekötő, de szinte magába sűrítő lépcső motívumából, valamint az al- és felvilág találkozásánál, a vizek titokzatos felszínéről. Minyó Szert nem közvetíti, nem elmagyarázza, nem demonstrálja, nem vizualizálja ezt a titkokkal és megfejtésekkel teli határvidéket, hanem (Beke László után szabadon) a maga képére formált ősfényképezés gesztusával meg- vagy újrateremti. Mindenesetre átélhetővé, bejárhatóvá teszi. Élményt ad, nem megoldást. Meg egy kis reményt, Távoli elérést.
Távoli elérés
2010.02.05.–2010.03.05.
Kolta Galéria
Hozzászólások az íráshoz (eddig 0 hozzászólás érkezett)