Kifejezetten a nagy számú amatőrök képeinek közvetítésére alapult nemrég egy magyar cég, az OpenPress. Vevőket a világpiacon igyekeznek majd találni. A legpatinásabb hazai ügynökségnél, a több mint ötven éves MTI Fotónál is szívesen veszik a külsősök közreműködését, bár az ő munkájuk egyelőre elképzelhetetlen szervezetten működő profi csapat nélkül. A jövőt illetően mindenki bizonytalan, Keleti Éva óvatos optimizmussal fogalmazza meg aggályait.
Az OpenPress International News and Photo Agency tavaly mutatkozott be a magyar piacon. A cég ügyvezető igazgatója, Borz Miklós az MTI-ben kezdte pályáját, majd a televíziózásba vetette bele magát, dolgozott külföldön is a média területén, s néhány éve újra a fotográfia iránt érdeklődik.
Amint mondja, 2003 óta érleli az OpenPress tervét. A cég jelenleg féltucatnyi munkatársával a nemzetközi piacra való belépést készíti elő. Egy felmérés szerint csak Magyarországon két éve már 2,4 millió digitális fényképezőgép volt az emberek birtokában, s ennek az adatnak az ismeretében vált az OpenPress létrehozása egyre reálisabb lehetőséggé. Az igazgató úgy látja, ha csak a civil fotózások tört részében „elsül” a keze a fényképezőnek, már az is óriási szám, s ezek a fotók ma indokolatlanul szorulnak ki a piacról. Borz Miklós szerint ez a vállalkozás pusztán piacbővülést jelent, legalábbis egy darabig, hiszen olyan területen jelenik meg, amelyen nem lesz a többi ügynökség konkurense.
A vállalkozás lényege maga a webfelület, amely meglehetősen átgondoltnak látszik. A rendszer nem csak a vásárló, hanem az alkotó fotográfus és az ún. eseménygazda oldaláról is önkiszolgáló. Így nagyon sok újszerű funkcióval szembesül a rendszer használója. Az elkövetkező időszakban a tényleges működés közepette lehet majd elvégezni a még szükséges módosításokat, melyek kényelmessé teszik a még inkább kiszolgáló felületeket a felhasznlók számára. A dolog lényege – meglehetősen leegyszerűsítve – a most is többnyelvű, a tervek szerint végső formájában 30 nyelvű honlap. A magyaron és az angolon kívül elérhető bolgár, német, görög, spanyol, francia, olasz, holland, lengyel, portugál, román, orosz, szerb, svéd és török nyelven. Nyelvenként mintegy 12 ezer kulcsszót ismer a rendszer, ezeket szűkíteni és bővíteni lehet majd a gyakorlati tapasztalatok szerint. A képet feltöltő fotós egy szoftver segítségével maga határozza meg a képei kategóriáját, s maga adja meg a kép úgynevezett kulcsszavait (releváns keresőszavait). Ezek a jellemző kulcsszavak azonnal megjelennek a többi nyelveken is, illetve a szabadon beírható szöveget a Google automata fordító szoftvere fordítja le.
A képek meghatározására, valamint a későbbi keresést, megrendelést segítendő, hasonló terminológiát és kulcsszó-készletet használnak, mint a hagyományos ügynökségek. Különösen fontos, hogy az oldal a Google Earth segítségével olyan aprólékosan helyezi el a kész képet a földön, amennyire a böngésző műholdas térképe engedi – a GPS koordinátákat is használva.
Borz Miklós szerint ez a keresések jó részét hihetetlenül meggyorsítja majd. Természetesen minél aprólékosabban kategorizálja a képeit a fotós, annál több témában, vonatkozásban megtalálható lesz majd az adott fotó. A rendszer a képcímet, a földrajzi helyet és a készítés idejét követeli meg, a többi adat kitöltése idő és türelem kérdése.
Kik tölthetnek fel? Bárki, de nem ingyen. A feltöltésnek jelképes díja van (30 eurocent, kevesebb mint 100 Ft/kép), s a szerződött profik és az archívumok esetén ettől el is tekintenek, illetve a kezdetekben mindenki kap öt eurónyi ingyen lehetőséget. A fizetési kötelezettség indoka az, hogy a tárhely ne váljon privát képek archívumává. A rendszer sok ízében flexibilis az eladási árakat illetően is, bár ez nem nagy újdonság, ma már a régebbi ügynökségek is nagyon differenciált árrendszert alkalmaznak. A különlegesség az, hogy az árakat a feltöltő képes befolyásolni saját stratégiája szerint.
Vagyis meghatározhatja, hogy az ügynökség átlagárához képest hányszoros szorzóval vagy akár osztóval kínálja a képeit, általában vagy egyenként is. Azt is megjelölheti, hogy szerinte melyik médiumokat érdekelheti elsősorban az ő munkája. Az oldalon elérhető a jelenlegi magyar, s a tervek szerint később az európai sajtó minden orgánuma. A fotósok kínálatával, vagyis célzott információkkal keresi majd meg a vevőket/a médiát az ügynökség. A befolyt összeg hetven százaléka illeti egyébként a készítőt, s ez extra magasnak számít ma a piacon. A dolog fordítva is működhet, ahogyan már másutt is: a lapok kereshetik az ügynökséget a kéréseikkel, illetve a regisztráltak böngészhetnek a kínálatban.
Ezen túl az OpenPress azt ígéri, hogy a neki fényképezők gazdag eseménynaptárból tájékozódhatnak, vagyis meríthetnek ötletet a fényképezéshez. Regisztráció után egyébként eseményt is lehet feltölteni különféle témákban, s ha a rendszer a remények szerint beindul, akkor érdemes lesz eljuttatni információkat az OpenPresshez, mert jó eséllyel valaki fényképezni is fog a megadott eseményen. Ez a rendezvények szervezőinek nem kerül semmibe, viszont mégis híre mehet a dolognak.
Az OpenPresshez nem elsősorban stock fotókat várnak, bár azokat is szívesen vesznek, hanem hírképet. A hír pedig lehet akár egy falusi búcsú vagy kisvárosi szoboravatás is. Előnyben a napi esemény. Borz Miklós szerint bármelyik eldugott település az érdeklődés homlokterébe kerülhet. A hiányokat szeretnék pótolni, például azt, hogy Magyarország, úgymond, le legyen fényképezve. A másik nagy feladat, hogy megteremtsék az archívumukat, ennek érdekében fel fogják venni a kapcsolatot a nevesebb médiumok archívumaival. Eddig, minden különösebb hírverés nélkül már tízezernél több képet töltöttek fel az oldalukra. S van köztük szép számmal napi aktualitás is.
A feltöltött képekért és hírekért nem ők vállalják a felelősséget, ugyanis hagyományos értelemben vett szerkesztőik nincsenek, s nem is lesznek. A feltöltő állít ki nyilatkozatot a képeiről. Arra is van technikai eszközük, hogy valamelyest kiszűrjék a csalókat, illetve amennyire általában a megosztó oldalakon szokás, moderálják a felületet (pornográfiát, öncélú erőszakot, emberi méltóságot sértő tartalmakat). Az általuk kínált hír hitelességének mértékét minden esetben megjelölik.
Az igazgató nem titkolja, hogy a magyar piacon való indulásuk elsősorban próbaüzem. A vevőket nem a honi piacon akarják megtalálni elsősorban. Komolyabb kampányba akkor fognak, ha már lesz az oldalon egymillió fotó. Borz Miklós tisztában van a nyomtatott sajtó globálisan nehéz helyzetével, s azzal, hogy a weben inkább ingyen kell a portéka, vagy csak jóval kisebb pénzeket akarnak fizetni érte. Ám a teljes világháló rengeteg online médiumának bizonyos része minőségre és exkluzivitásra törekszik, így aztán Borz Miklós tapasztalatai szerint ezek sok képet vennének viszonylag szerényebb áron. Márpedig sok fotós sok képéből sok helyre el lehet adni annyit, amennyi üzletileg is sikeressé teheti a vállalkozást.
A tervek szerint a hamarosan elkészülő 2.0 webverzióval mutatják meg magukat igazán a nemzetközi piacon. Komoly világkampányra készülnek. S nemcsak képekkel, de írásokkal – publicisztikákkal, kritikákkal, tárcákkal – is kereskedni akarnak.
A riporteri aggodalommal, hogy ezzel a kezdeményezéssel még tovább szűkülnek a hivatásos fotóriporterek lehetőségei, Borz Miklós nem értett egyet. Szerinte a profik az OpenPress segítségével jóval nagyobb piacon léphetnek fel, mint ha csak egyetlen orgánumnak dolgoznának. Szerinte a minőségromlás sem azon múlik, hogy a laikus is jelentkezhet a képeivel a piacon. A vevő majd eldönti, hogy mit és milyet akar megvenni a kínálatból.
MTI Fotó: több mint fél évszázada a piacon
Manek Attila a Magyar Távirati Iroda Zrt. Fotószerkesztőségének leköszönő vezetője is azt tapasztalja, hogy a képek piaca gyökeresen megváltozott, s mindenki keresi a kiutat a korántsem könnyű helyzetből. Néhány éve az MTI felmérést végzett a felhasználók között: mit is várnának el a nemzeti hírügynökség fotószerkesztőségétől. Nagyjából az derült ki, mindent: az előfizetők manapság is azt várják el, hogy az MTI Fotó legyen ott mindenütt, ahol történik valami az országban, illetve a határon túl is, amennyiben egy eseménynek magyar vonatkozása is van. Azt a képet/eseményt keresik, amelyik nincs meg saját kivitelben. Ezeknek az igényeknek természetesen maradéktalanul nem lehet megfelelni. Sokan gondolják úgy, hogy az MTI Fotó még mindig az évtizedekkel korábban alkalmazott szisztéma szerint dolgozik, amikor is 60-70 fős gárda állt rendelkezésre, hogy megörökítse az ország életét, illetve kiszolgálja a hazai és külföldi felhasználóinkat. Az MTI-nek, az újságíró munkatársak mellett minden megyeszékhelyen volt állandó fotótudósítója is. Ezek a posztok kettő kivételével megszűntek.
A szerkesztőség jelenlegi létszáma huszonhárom fő: tizenegy státuszban lévő fotóriporter mellett a bel- és a külföldi részleg szerkesztői, illetve az adminisztratív tevékenységet végző munkatársak dolgoznak itt. A feladatok jelentős részét külsős fotósok segítségével látják el. Többen közülük nagyon magas színvonalon fényképeznek, és aktívan részt vesznek a napi munkában. A legismertebb közülük talán Szigetváry Zsolt, akinek számos sikere kapcsolódik az itteni tevékenységéhez, de van olyan fotóriporter is, aki az állandó státuszát adta fel azért, hogy az MTI-nek dolgozhasson ebben a formában. A korábbi szigorú keretek fellazulása bizonyos előnyökkel járt, hiszen így kialakulhatott valamiféle versenyhelyzet, esetenként több szerző képajánlatából válogathat a szerkesztő. Amelyik kép jobb, az fog bekerülni a kínálatba. Az MTI Fotónál van lehetőség a külsős hálózat bővítésére és a cég szívesen fogadja alkalmi fotótudósítók képeit is: a „Van egy fotóm az MTI számára” elnevezésű internetes felületen várják az aktuális eseményfotókat.
A szerkesztőség képkínálatát az MTI vidéki, illetve külföldi újságírói által készített felvételek is színesítik. Legtöbbjüknek van fényképezőgépük, és ha kell, fotóriporterként is megállják a helyüket. Azt persze el kell ismerni, hogy mindez nem jár automatikusan a minőség általános javulásával. Ma már mindenki lehet tudósító, pedig ennek a speciális szakmának elvileg roppant kemény feltételei vannak. Az is igaz, hogy a képfelhasználók minőségi igényei is másmilyenek, mint korábban.
Az MTI az 1989 előtti kedvezményezett helyzetéből a nagy válságok után mára egészen konszolidált piaci pozícióba küzdötte magát, jónak mondható a képeik átvétele, és az egyre inkább meghatározó netes területen is fajsúlyosan jelen vannak. A piaci harcban az online médiumok is keresik a kitörési pontokat, és egyre több képet közölnek. Az MTI Fotónál is azt tapasztalják, hogy felvételeik a kiadás után pár perccel megjelennek a különböző portálokon, bővebb fotótudósításaikból nemegyszer képgalériákat hoznak létre, illetve fotóriportjaikat teljes terjedelmükben közlik. A legérdekesebb felvételeiket pedig a nap, illetve a hét képei válogatásokban szerepeltetik, tehát van és lesz kereslet a termékeikre. Manek úgy látja, hogy a frissesség, a gyorsaság ma már alapvető követelmény , de az még nem látható, hogy hosszú távon megtérül-e a minőségi munka.
Az ideális persze a kettő ötvözése volna: gyorsan, és amennyire csak lehet, jól. Azt senki sem látja, pontosan milyen jövője lesz a fotóriporteri és fotóügynökségi munkának. Annyit már tapasztalni lehet, hogy a vevők jó részének szemében vonzó a hitelesség és a jogi biztonság, tehát a megbízható fotóügynökségi fotó.
Az MTI-nél a feladatok meghatározásánál alapkérdés a témaválasztás. Még mindig – főként az évtizedes hagyományok miatt – túl nagy szerepet kap a politika dokumentálása, pedig Manek Attila szerint a fogyasztót egyre kevésbé érdeklik az ilyen fotók. Ugyanakkor, ha valamiért érdekessé válik valamelyik párt vagy politikus szereplése, a felhasználók azonnal az MTI-hez fordulnak a kérésükkel. Ezért aztán folyamatos mérlegelés tárgya, milyen eseményekre küldjenek fotóriportert. A külsősök alkalmazása sem jelent tökéletes megoldást, hiszen nekik is fizetni kell, és az anyagi keretek behatároltak.
A fotótudósítói munkát tovább nehezíti az egyre erősödő bizalmatlanság, a nyilvánosságtól való elzárkózás Hajdanán – kis túlzással – pezsgőt bontottak ott, ahová az MTI bejelentkezett fényképezni. Manapság már nem fogadják ilyen szívesen a vizuális sajtó képviselőit, sok helyre nagyon nehéz bejutni. A Magyarországon alkalmazott jogrend, a személyiségi jogok fokozott előtérbe helyezése, a brandek védelme sem kedvez annak a klasszikus fotografálásnak, amely korábban a nemzeti fotóügynökség „specialitása” volt. S amelynek hozadéka, hogy a magyar fotótörténet izgalmas fejezetének bemutatásaként szebbnél szebb albumokat ad ki manapság az MTI. Az 1960-as, ’70-es években több napot, sőt hetet is rá lehetett szánni, hogy egy-egy témát alaposabban feldolgozzanak a riporterek. „Manapság erre jóval kevesebb lehetőség van, de mindenképpen törekedni kell arra, hogy az MTI a továbbiakban is az elvárások szerint tudja dokumentálni az ország életét” – mondja Manek Attila.
A digitális kamera adta lehetőségek is ellentmondásosan hatnak a riporteri munkára. Kétségkívül gyorsabban és bizonyos szempontból egyszerűbben dolgoznak a fotósok, de a tudatosságuk általában nagyon lecsökkent emiatt. Kevésbé szelektálnak a motívumok kiválasztásakor, nem a csúcspillanatokra koncentrálnak, visszaélve a technika adta lehetőségekkel, alaposan „túlforgatják” a tudósításokat, ami az utólagos válogatást, illetve archiválást is nagyon megnehezíti. Az is igaz, hogy a korábbiakhoz képest az igények is jóval összetettebbek. A hírügynökségi fotóriporternek nagyon különböző igényű felhasználói közeg számára kell dolgoznia. Vagyis ugyanazt a témát is többféleképpen kell(ene) megörökítenie.
Manek azt mindenképpen fontosnak tartja, hogy az MTI azon szakmai műhelyek egyike, amelyikben a sajtófotográfiának megfelelő súlya van, s a minőségnek tere van. A szerkesztőségben rendszeresen házi képversenyeket tartanak, a munkatársaik anyagait gyakran díjazzák a különböző fotópályázatokon is. Összességében a fotószerkesztőség leköszönő vezetője úgy látja, át kell vészelniük a mostani különösen nehéz gazdasági helyzetet, ugyanis az MTI fotósainak van helyük a piacon.
Keleti Éva: „az egyenlősdi nem termel ki nagy neveket...”
Keleti Éva a magyar hírügynökségnél, az MTI-nél kezdte a pályáját, majd hetilapos képszerkesztői időszak után ő alapította meg az első olyan fotóügynökséget Magyarországon, amelyik nagynevű világcégeket képviselt a hazai piacon. Hosszú évekig vezette a stock területén igazán sikeres Europress Fotóügynökséget. Az ügynökségi világról ma is mindent tud. A vele folytatott beszélgetésünk alapján lejegyzett mondandója konklúziónak is megfelelő.
„Régebben egyáltalán nem volt mindegy, hogy ki készítette a fotót, egy-egy képnek értéke volt a készítője miatt is. Az ilyet meg kellett fizetni, és ezen nem is csodálkozott senki. Az ügynökség is könnyebben tudott eladni ismert neveket. A mai helyzetre egyre jellemzőbb egyenlősdi – mondjuk profi és amatőr között – nem termel ki nagy neveket. Egyre láthatóbb az elmosódás a határok között valamenyi területen, műfajilag, a szerzőket illetően – mindenhogy.
Korábban is megéltünk nagy fényképezési hullámokat, például még az 1950-es években. Amikor megjelentek a hazai piacon is az olcsó Zorkij és FED kamerák, s szinte mindenki fotózni kezdett. Ám az amatőrök előtt – amatőr alatt nem azokat értem, akik minden ambíció és tudás nélkül kattintgatnak – voltak szakmai példaképek. Ők ezeket a „nagyokat” ismerve és tisztelve akartak közelebb jutni a tökéleteshez. Ma már nem így van.
A következő lépés a minőség elmosódása útján, szerintem, a színes fotó elterjedése volt. A színes roppant vonzó lett, a tömegesen fényképezőknek nagyon tetszett, s eszerint – elsősorban a tömegigényeknek megfelelően – fejlesztették a technikát. Volt, amikor szinte mindenki temette a fekete-fehéret. Csak néhányan mondtuk, hogy nem halhat meg, hiszen bizonyos képeket nem lehet színesben elkészíteni. A következő csapás – ha erős kifejezést akarok használni – volt a digitális. Emögött is a gyártók állnak és a profit maximalizálásnak kényszere.
A digitális eszközök fejlesztésében és terjesztésében a pénznek meghatározó szerepe van. Ugyanakkor el kell mondanom, és ez önkritika is – ugyanis én sokáig utáltam a digitális fényképezést –, hogy emellett viszont a fotósnak óriási szabadságot ad. Ha megveszem a gépet és van hozzá technikai hátterem, óriási lehetőségeket nyújt. Bizonyos szempontból korábban elképzelhetetlen szabadságot, technikai egyszerűsödést ad. Jelentős könnyebbség, hogy szinte nem kell a technikára gondolnom. Csakis a képpel, a fényképezéssel kell foglalkoznom.
Ugyanakkor a rossz értelemben vett egyenlősdi, a szakmai hierarchia elmosódása miatt a fotóügynökségek jó részben tönkrementek. Ugyanis ezen a területen is voltak elit és tömegügynökségek korábban, s megéltek egymás mellett. Amikor 2005-2006 táján megjelentek az egydolláros ügynökségek az interneten, gyökeresen átalakult minden. Ezek ugyanis nem vállalnak felelősségek az általuk forgalmazott képért semmilyen vonatkozásban, viszont olyan olcsón adják, hogy ezzel, kizárólag az árat illetően, egészen egyszerűen nem lehet versenyezni. A minőség pedig egyre kevésbé keresett, hiszen már korábban is érezhető volt a válság előszele. S így a jobb ügynökségek megszűntek vagy haldokolnak.
Az AP, a Reuters tartják magukat, a Camera Press, a Rex, a Gamma és a Sipa éppencsak léteznek. Ezek a hírpiacról, s az igényes képriportok területéről átmentek a zsáner, illetve a bulvár területére. Bár utóbbiban sem igazán versenyképesek, ugyanis nem bírják megfizetni a mai paparazzót, vagy a véletlenül éppen arra járó laikus fényképezőt. Különlegesség, sztárok, katasztrófák témájában a nyerő fotót egyre gyakrabban a civil készíti el a mobiltelefonjával. Az árak mindenütt – nálunk is – lejjebb mentek. A ritka különleges témákat, szenzációkat fizetik csak meg. Ezzel még az olyan óriásoknak is számolniuk kell, mint a Getty. Ők is várják a civilek véletlen fotóit, mint minden nagyobb ügynökség ma már.
Mit hoz a jövő? Volt már olyan korszak, amikor devalválódtak az értékek. A fotóban is. Végül mégis megmaradt, illetve született minőség (is). A múlt század ’30-as, ’40-es éveinek sajtófotós aranykora soha sem jön vissza, de talán éppen a digitális kameráknak köszönhetően újabb magasságokba is emelkedhet a fotózás. A tehetséges és gondolkodó fotós számára a digitális háttér és az internet nagy lehetőségeket rejt magában. A változások viszont úgy felgyorsultak, hogy alig követhetők. Régebben generációváltásokat éltünk meg, ma már jószerivel azok sem értenek szót, akik a hagyományos értelemben egy generációhoz tartoznak. A számítástechnikai piac őrült sebességű váltásai diktálnak szinte mindenütt és mindenben. Ebből előbb-utóbb még nagy krach is lehet. Amennyire jó a digitális és a web, annyira kiszolgáltatottá is tesz bennünket. Csüngünk a világhálón, s egy áramkimaradás katasztrófával érhet fel.”
Szarka Klára: Fotóügynökségek Magyarországon II.
Szarka Klára: Fotóügynökségek Magyarországon I. rész
Hozzászólások az íráshoz (eddig 0 hozzászólás érkezett)