Riportsorozatunk második részében annak jártunk utána, hogyan látják a hazai fotó műtárgypiac alakulását azok a galériások, akik az aukciós házakhoz képest jóval kisebb apparátust mozgatva, többnyire egyéni vállalkozásként működtetnek fotográfiával foglalkozó galériát.
Kérdéseink az összeállítás első részéhez hasonlóan azt próbálták meg körbejárni, hogyan határozható meg a fotó műtárgypiaci értéke és ára, milyen tényezők befolyásolják a kánonképzést és milyen szerepet tölthet be ebben a folyamatban a Kieselbach Galéria utóbbi időszakban tapasztalható árrekord sorozata.
Erdész László két galériában foglalkozik fotóval mint műtárggyal. A szentendrei Erdész Galériában főleg kortárs fotográfiára koncentrálnak, tervei szerint a jövőben évi 4-5 kortárs fotókiállítást rendeznek. Az alkotók közül jelenleg Tóth Györggyel kötött több évre szóló szerződést, tavaly rendezték meg a művész első kiállítását. A tárlatot követő aukción szintén nagy sikerrel szerepeltek a művész képei, itt került először leütésre az a fotó is, amit később a Kieselbach árverésen rekordáron kelt el.
A budapesti galériában a Falk Miksa utcában külföldön élt magyar művészek, többek között André Kertész, Moholy-Nagy és Lucien Hervé képeivel foglalkoznak, főleg történeti fotográfiával.
Erdész szerint a művészettörténészek, esztéták feladata, hogy elválasszák a művészi kvalitással bíró műveket az egyszeri leképezéstől. A kvalitás egyik jellemzője az elementáris hatás, amit gyakorlatilag bárki fel tud ismerni és amiben nagyjából közmegegyezés van a szakmában. A fotó árképzése hazánkban a nemzetközi standardoknak megfelelően alakul, ugyanis Nyugaton már kb. 10 éve lezajlott az a folyamat, ami itthon most kezdődik és az árak is ennek megfelelően kialakulnak. A fotótörténeti anyagoknál azonban egyre fontosabb lesz a darabszám a régi negatívokból szükséges lenne újabb nagyításokat csinálni korlátozott számban, hogy eljussanak a gyűjtőkhöz. A kortárs alkotások esetében minden galériának jó lenne, ha lenne profilja, nem lehet a teljes spektrumot befogni, hanem ki kell választani egy szegmenst.
A műtárgypiac fotó felé fordulásának fő oka szerinte Magyarországon az, hogy a klasszikus képzőművészet kifogyóban van és megnő az érdeklődés a kortárs és a fotóművészet felé.
Ugyanakkor hazánkban mostanára jött létre az az intézményrendszer, amely lehetővé teszi, hogy a fotó bekerülhessen a műtárgypiacra, a levegőben van, hogy ez a művészeti ág elismert képzőművészeti műfajjá váljon. A vásárlói elképzelésekkel kapcsolatban Erdész saját megfogalmazása szerint „Kereslet nincs még a fotó felé, kínálat van, ami a magyar műkereskedelmi szakma döntése, ez generálja a keresletet”. Ez a folyamat szerinte az elmúlt 20 évben ugyanígy játszódott le a műkereskedelem fejlődésében. A fotográfia azonban annyiban mégis más a képzőművészethez képest, hogy a művek időtartama ma még nem belátható: elképzelhetőnek tartja, hogy a papírképeknek pár évtizeden keresztül eltűnnek és a művek digitalizációra kerülnek.
A Kieselbach árveréssel kapcsolatban úgy látja, hogy műfajában teljesen betöltötte funkcióját, ugyanis egy aukció - és ez a világon mindenütt igaz - soha nem olyan irányított tevékenység, mint a galériák tevékenysége, nem célja, hogy egy teljes keresztmetszetet adjon és így befolyásolja a piacot, az elsődleges szempont az eladás, amelynek a célja a nyereség.
Surányi Mihály 2006 -ban alapította a Nessim Galériát, amely a kezdetektől kortárs fotográfiával foglalkozik.
Véleménye szerint a fotó műtárgypiaci értékét alapvetően két faktor befolyásolja. Az egyik a minőség, a tartalom, az eredetiség, a másik pedig a műtárgyhoz, illetve az alkotóhoz kapcsolódó munka a galerista részéről, amely az ismertség megteremtésével kezdődik.
Ha egy galéria elkezd egy alkotóval foglalkozni, és jó munkát végez, felértékelődnek az adott művész alkotásai, pontosabban először kialakul egy induló piaci értékük, ami növekedésnek indulhat. Ebben a folyamatban fontos lépcső az, amikor a művész képeit közgyűjtemények is elkezdik vásárolni. A jó marketing viszont mindig olyan képekre épül, ami kvázi „megszólal”. A galériásnak hitelesen kell tudnia képviselni a művészt, ehhez az fontos, hogy a galériának legyen saját arculata, melyet végső soron az dönt el, hogy a galerista milyen preferenciákkal rendelkezik.
A fotó egyes grafikai ágakhoz hasonlóan speciális helyzetben van a műtárgypiacon, ugyanis sokszorosítható. Mind a művésznek, mind a galériásnak a vevő fele garantálnia kell, hogy a megvásárolt mű egy zárt sorozat része, amiből adott mennyiség készült. Ebből a szempontból a vevő bizalma a galériában nagyon fontos tényező.
Mivel Magyarországon még egy kezdődő piacról beszélhetünk, az árképzésnek még nem alakultak ki a szabályai, ez galériánként eltérő. Az árakat leginkább a művész elismertsége befolyásolja, vagyis hogy hol és hányszor állított ki.
A hazai árakat tekintve elgondolkodtató, hogy 2007-es Parisphoto után kiadott összefoglaló szerint, a kortárs művészekkel foglakozó galériák által eladott művek átlagban 4000 és 6000 euro közötti összegért keltek el.
Surányi szerint Magyarországon a vásárlók inkább a képzőművészeti gyűjtemény bővítése céljából vesznek fotót, azt azonban pontosan tudják, hogy jó befektetés a fotó vásárlása, amiben nagyon nagy potenciálok vannak, mert itthon még alacsonyak az árak. Ugyanakkor a gyűjtők azt is tudják, hogy egy új területtel való foglalkozáshoz fontos, hogy kellő ismeretekre tegyenek szert. Éppen azért érthető az a nagy érdeklődés, amivel a közönség a fotográfiával kapcsolatos információkat keresi. Viszont jelenleg Magyarországon nincs olyan intézmény, ami az érdeklődők számára közvetítené a szükséges tudást, ami további tényezője lehet annak, hogy ez a vásárlói réteg még igen szűk.
Az aukciós házak, úgy tűnik, hogy jelenleg felmérik a fotográfia egyes területeit, megfigyelik, milyen árakon mennek el az egyes tételek. Az aukciós indexek ugyanakkor felkerülnek a nemzetközi listákra, a leütési árak viszonyítási pontok lesznek Az árveréseken tapasztalható némi bizonytalanság a vevők részéről a kortárs művekkel kapcsolatban, az ismertebb nevek, a modern fotográfia nagyjainak megítélése egyöntetűbb. A kevésbé ismert alkotók esetében a közönség érthetően óvatosabb és ilyenkor az alacsonyabb összegről induló leütési ár és a kikiáltási ár hányadosa általában kisebb. A fotográfia területén alkotók és műveik ismertségének kiszélesedése, minden bizonnyal az árakra is differenciáló hatással lesz.
Pőcze Attila tíz éve működteti a Vintage Galériát, amely 20. századi modern és kortárs fotográfiával foglalkozik.
Szerinte az, hogy egy kép műtárggyá válik, annak függvénye, hogy művészeti kontextusba kerül-e. A galériáknak a közönség számára állításokat kell megfogalmazni, amihez szükséges, hogy legyen egy víziója arról, miről lehet hitelesen kijelenteni, hogy számottevő értéke van. Pőcze megfogalmazása szerint „Nagy hiba, ha az ember fejben piackutatást végez és azt próbálja meg kielégíteni”.
A képek ára a grafikai alkotásokhoz hasonló módon történik, a képzőművészethez hasonlóan az árak függenek az alkotó megítélésétől, az életművön belüli jelentőségétől és az adott széria, azon belül az adott példányszámától. A hazai fotó műtárgypiac jelenleg egy folyamat elején tart, azonban az árakat a kínálati oldalról a nemzetközi viszonyokhoz próbálják mérni, pedig még nem kéne. Az utóbbi időszakban megrendezett aukciók ugyan felgyorsítják az évek óta lassan beindult folyamatot, de még el kell telnie egy időnek, mire a nemzetközi trendekkel összemérhető lesz a hazai műtárgypiac.
A művészeti kánon alakulásáról úgy gondolja, hogy az a szerencsés, ha egy intézményrendszeren belüli párbeszéd eredménye, a piac pedig ebbe nem szól bele.
László Gergely, a Lumen Galéria vezetője elmondása szerint a szervezet tervei között szerepel a műkereskedelem felé nyitás, azonban a galéria nem a piac kiszolgálója igyekszik lenni, hanem arra törekszik, hogy azt igazítsa magához.
Folytatjuk!
Jövő héten műgyűjtők véleménye lesz olvasható a témában.
Hozzászólások az íráshoz (eddig 0 hozzászólás érkezett)