Sokéves hagyománya van annak, hogy Európában évről évre megrendezik a Fotóhónap rendezvénysorozatot. Az elsőként Párizsban bemutatásra került fesztiválhoz az évek során több európai nagyváros csatlakozott, így napjainkra a hivatalos központok száma hétre nőtt. A következő összeállításban az események közötti tájékozódást elősegítő legfontosabb linkeket gyűjtöttük össze.
Mind a kiállítók mind a látogatók számát tekintve az eseménysorozat legkiemelkedőbb része tradicionálisan a Párizsi Fotóhónap, amelynek PDF ismertetője ugyan kizárólag francia nyelven olvasható, viszont az internetről is letölthető és úgy tűnik, elengedhetetlen lesz a látogatók számára a kis brosúra tanulmányozása, amennyiben nem szeretnének elveszni a több mint 90 kiállítás és kísérőeseményeik útvesztőjében.
A rendezvényekkel egy időben a Párizsba látogatók részt vehetnek még egy fotófesztiválon, amelynek programfüzete itt elérhető.
A fotóművészetre kiéhezett tekintetek számára ezeken kívül további élményeket tartogat a világ egyik legnagyobb szabású fotóművészeti vására, a ParisPhoto. A Louvre impozáns épületében helyet kapó négynapos fotóünnepre évente átlagosan 40.000 gyűjtő és művészetbarát zarándokol el abból a célból, hogy gyönyörködhessen a világ minden tájáról érkező galériák exkluzív kínálatában és nem utolsó sorban szenvedélyét kielégítendő tetemes összegtől szabadulhasson meg.
A különböző városokban a látogatók hazai és külföldi alkotók egyéni és csoportos tárlatai között válogathatnak, azonban a szervezők idén is meghatároztak egy központi tematikát, amit követve mindegyik fesztiválon részt vevő helyszínen láthatóak lesznek bemutatók. A kiállítások tavalyi témát, a fotó és videó művészet viszonyát és a médiumok egymást inspiráló hatását boncolgatják majd tovább „Mutációk találkozása” címen.
A Fotóhónap keretében megrendezésre kerülő eseményekről leghatékonyabban az erre a célra rendelkezésre álló, angol nyelven is olvasható honalapokon lehet előre tájékozódni:
Berlin - Europäischer Monat der Fotografie 2008. november 1-30.
Bécs - Europäischer Monat der Fotografie 2008. október 30-november 30.
Luxemburg - Mois Européen de la Photogaphie 2009. tavasz
Moszkva - European Month of Photography 2009. tavasz
Párizs - Mois Européen de la Photogaphie 2008. november 1-30.
Pozsony - Európsky Mesiac Fotografie 2008. október 30-november 30.
Róma - Mese Europeo delle Fotografia 2009. április 4-május 25.
Hozzászólások az íráshoz (eddig 2 hozzászólás érkezett)






