A biztonságos sávban

 

 

A mobiltelefon, amely épp ezért mindig kéznél van, és ma már egyáltalán nem feltûnô, a legalkalmasabb eszköz arra, hogy észrevétlenül rögzíthessük azt, ami közvetlen környezetünkben zajlik. De azáltal, hogy a fényképkészítô már nem egy kamerát tart a kezében, hanem attól lényegileg különbözô eszközt, megváltozik az a hosszú évtizedek alatt rögzült viszony, ami eddig jellemezte ôt és a világhoz való viszonyát. Sokkal közvetlenebb, spontánabb gesztussá válik a képkészítés. Ez a helyzet instant reakciót tesz lehetôvé, ami eddig mégiscsak valamiféle elô- és felkészülést igényelt, legalábbis mentálisan. Most azonban az állandóan jelenlévô eszköz egy újfajta jegyzetelést tesz lehetôvé, aminek során már egyre kevésbé a formális megoldások válnak meghatározóvá, mint inkább a személyes hangvétel, az azonnali reagálásból fakadó intenzív élmény. Már nem is annyira napló ez, amely mégiscsak egy rögzült pontból a múltra irányuló reflexió, hanem egy szinkron készülô skiccfüzet, amelynek jelentôségét már nem az egyes kép, bejegyzés, vázlat adja, hanem az egész, amibôl egy olyan bensô világ bontakozik ki, ami ugyan ismerôsnek hat, az érzések azonban, melyek hozzá tapadnak, mégsem lehetnek a miénk.

 

 

Palotás Ágnes egy megszokott közegbe vezet be minket, amelynek képi megfelelôje azért is keltheti fel a nézô érdeklôdését, mert annyira triviális, hogy nem is figyelünk igazán oda azokra a részeltekre, melyek itt feltárulnak. Ami a rutinszerû, mindennapi kapcsolatfelvételbôl kimarad, azt itt most mind birtokba vehetjük. Elmélázhatunk az arcokon, a gesztusokon, a megannyi apró részleten, amire amúgy csak a távolba révedô, fáradt vagy épp unott tekintetünk irányul. Épp olyan embereket láthatunk, mint mindig, de itt a köztük való relációk furcsa kompozíciókba rendezôdnek, amelyek már-már komikusnak hatnak, ahogy az egyes részletek ellenpontozzák egymást.

 

A kopott, koszlott, elhasznált és viseltes közegben agresszív jelenlétükkel hivalkodó, taszító, néha undort keltô „ornamensek” itt új értelmet nyernek, valódi díszítôelemekké válnak, amelyek megszakítják az indusztriális sivárság monotonitását. A fárdat és álmosító fény is átlényegül, és ami eddig a földalatti lét nyomasztó kisérôjelensége volt, az itt igazi surágzássá változik.

 

Az amerikai Walker Ewans egykor még rejtett kamerával felszerelve sajátította ki maga és mûvészete számára a New York-i metró utasainak fáradt arcát és fásult semmibe meredô tekintetét. A „nagy depressziót” követô egyéni kis depressziók maszkja vonta be nála az arcokat és deformálta a testtartásokat. Palotás Ágnes kevésbé ügyel ezekre a részletekre, az egyes emberre. Ôt jobban érdekli a közrnyezet, amelynek viszonyában válik értelmezhetôvé a belekényszerülô ember és viselkedése, amely oly mértékben vált megszokottá, hogy már fel sem tûnik gyakran meghökkentô természetellenessége. Nem szándéka a jelen aktualitásának relációjába bevonni ôket, inkább a hely és a helyzet az, ami foglalkoztatja, ami lényegében lehetne bárhol a világon. Nem hely és talán nem is kultúrafüggô.

 

 

Ez a világ igazi szub-urbia, ahol megélhetô a köztesség állapota, amelyben az ideiglenes, az átmeneti, az örökké mozgó és változó a normális és elfogadott, a még nem itt, de már nem is ott viszonyában, amit gyakran dekomponáltnak ható képei még erôteljesebben tesznek átélhetôvé. A térhez való viszonyulásunkat ezen túl meghatározza az, ahogyan a transzparenciát felhasználja és beépíti képeibe. Megsokszorozza vagy éppen teljesen áttetszôvé teszi ezáltal a közeget, amely így vagy önamgaára vetül rá, vagy pedig teljesen feloldódik, mintegy elillanva szemünk elôl.

 

A sorozat, amely számára elfogadhatóvá, mi több, talán még izgalmassá és érdekessé is teszi ezt a mindennapi tortúrát, arra indíthat minket, hogy másként nézzünk körül ezentúl ebben a közegben, sôt szánjuk rá az idôt a csendes és visszahúzódó szemlélésre, és fedezzük föl magunk is a csúfságban és a szenvedésben potenciálisan benne rejlô szépséget, legyen bármily ambivalens is ez a helyzet, ami végsô soron elfogadtatja velünk azt, amit nem szeretnénk, ha normalitás lenne, pedig már régóta azzá vált.