Egy forradalom maradványai

 

Cibulka és Frey kiállítását nyugodtan tekinthetjük életmű-kiállításnak, már csak azért is, mert a két helyszínen bemutatott alkotások (a Budapest Galéria Szabad sajtó és Lajos utcai kiállítótere) egy hosszabb alkotói korszakot ölelnek fel a hetvenes évektől napjainkig, s mert e nagymennyiségű képanyagot sikerült igen vegyesen összeválogatni. 

 

Kettejük életműve közül feleségé, Magdalena Freyé egységesebb. Frey ápolónőként dolgozott korábban, képeinek állandó témája a női test, és annak változékonysága. Frey a profán, a természet adta női rítusokra építi fel munkáit, ezt a témát járja újra és újra körbe. Képeinek szereplői kislányok, nők és asszonyok, európaiak és harmadikvilágbéliek, és akad köztük egy portré is, Suzanne Wengerről, a nigériai papnőről, Mexikói Mama és a Roma-sorozatában erős, megfáradt tekintetű asszonyokat látunk. 

 

 

Frey a női természet új élet létrehozására való képességét hangsúlyozza, az első menstruáció, a terhesség, a szülés sokkal fontosabbak számára a hivatalos vallási jelképeknél. Magánmitológiája véres betétekre, tekeredő köldökzsinórokra, méhlepényekre és a változó korral járó betegségek jellegzetességeire épül. Mutterkuchen című mátrixa egy személyes napló, mely saját testének változásait rögzíti terhessége idején, a szülésről készült videója abszolúte body artnak tekinthető, amelyben a vajúdás performansza a szenvedéstörténet egyik állomásaként értelmezhető.

 

Egy erősebb válogatás Frey anyagának is használt volna, a rendezés szempontjai ugyanis se nem történetiek, se nem tematikusak - vagy némi eufemizmussal megfordítva a dolgot: egyszerre történetiek és tematikusak.  Ez a probléma leginkább Cibulka képkölteményeinél (Bildgedichte) jelentkezik; bemutatott munkái olykor gyengítik, olykor kioltják, érvénytelenítik egymást. Így nem a döglött állattetemek és belsőségek vagy az emberi ürülék látványától érezzük magunkat kínosan, hanem az alkotó utóbbi években készített munkái láttán. 

 

Húsz évvel ezelőtti és jelenkori képkölteményei ugyanarra a képalkotási eljárásra épülnek: „Témáinak kiválasztásánál és megörökítésénél Cibulka mindig nagyon visszafogott és mértéktartó. Minden képe ábrázol valamit, ami minden különösebb erőfeszítés nélkül felismerhető és azonosítható. Felvételei mindig az élet, s nem pedig a fényképezés szempontjából érdekes pillanatok. (…) S képein  soha nincs is semmi, ami fotográfiai szempontból attraktív lenne. Felvételeinek  kidolgozását – mint bármely amatőr – standard fotólaborokra bízza, majd a végeredményt meg se nézve elteszi őket egy faládába. Képeit sorozatokba rendezni mindig akkor kezdi, mikor már meg van róla győződve, hogy az adott felvételek létrejöttének körülményeit elfelejtette, mikor már úgy tudja szemlélni őket, mintha azok nem is általa készített fotók lennének” – írja Várnagy Tibor Cibulka módszeréről.

 

 

A vizuális haikukat – ahogy Várnagy nevezi őket – Cibulka négyszínes fényképből válogatja össze. Így készültek a furcsa képzettársításoktól duzzadó sorozatai (Wien, Osztrák Motívumok), amelyekben a perszonális élmények kapcsolódnak össze non-perszonális helyszínekkel: egy mindenki által ismert találkozási hely, egy szökőkút egyetlen képmezővé áll össze egy vágóhídon leölt állat, egy szeretkező pár, vagy egy édességbolt kirakatának képével. Képkölteményeit a képek vizuális és értelmezési síkjai közötti különbözőségek teszik izgalmassá, s ez a többértelműség és hiány játékra hív minden egyes nézőt. 

 

És Cibulka ugyanezzel a formai eljárással állítja össze az utóbbi években készített vizuális útinaplóit is (Magyar motívumok, Útikönyv az USA-ról és Szíriáról), de az idegen tájak snapshot-jaiból többnyire már hiányzik a rejtély. Szíriai sorozata ugyan képes hasonló érzelmi inputot kiváltani, mint korábbi osztrák sorozatai, amerikai útikönyvében pedig az a legizgalmasabb, ahogy az amerikai kultúra jelképeit egy tipikusan közép-európai szemével láttatja. A tengerentúl mint a mocskos, rozsdás csapok, hajléktalanok, bevándorlók, nyomasztó tűzfalak hazája jelenik meg, a rodeók vásári hangulatával. Hazánkat pedig – Hamvas Béla A bor filozófiája könyve kapcsán – a kecskék, borok, szalonnapörcök hazájának láttatja, ahol a keresztény szimbólumok a vidéki turizmus jelképeivé alakulnak, de az irónia helyett (melyet igencsak megkívánna a téma) sokszor nosztalgia és kedélyeskedés árad Cibulka képeiből.

 

Digitális fotómontázsai (Műtő, Kép, Milan) is a különböző és egymástól távolálló képi rétegek kölcsönhatására épülnek, de ezek a munkái még lehangolóbbak, mint az utóbbi évek képkölteményei. Világukban rendre felbukkannak Cibulka korábbi jelképei, de ezek már csak egy forradalom maradványaiként vannak jelen.