Beszéljünk kicsit a filmről. Hogy intézted a laborálást? Ezek tudtommal nem a legkönnyebben beszerezhető/hozzáférhető anyagok.
Sok minden alakult menet közben. Nekem nincsenek mozgóképes tapasztalataim – de ez nem okoz problémát. Fotózni sem tanultam soha, sem iskolában, sem könyvből. Az ember megtanulja mindig, amire éppen szüksége van a környezetében lévő művészektől, barátoktól. A filmhez is az ismerőseim közül találtam szakembereket. A filmes munka bonyolult, az ember ki van szolgáltatva bizonyos körülményeknek, meg mások szaktudásának.
A maketteket teljesen egyedül készíted?
Azok egyrészt boltban vásárolható, előre gyártott dolgok, de ezek önmagukban nem elegek annak a képi világnak a létrehozására, amire szükségem van. Ezért sok benne a barkácsmunka. Ehhez segítséget ad, hogy vannak műszaki előtanulmányaim.
Éspedig?
Az egyik az a középiskolai szerszámkészítő végzettség. Technikai-anyagismereti-technológiai dolgok. A másik pedig a bútorasztalos szakma. Két szakmunkás bizonyítványt szereztem még az egyetem előtt.
Nem tudom mennyire gondoltad komolyan, hogy asztalos vagy szerszámkészítő leszel, de a munkáid szempontjából ezt azért nagyon meghatározónak érzem.
Nagy kanyart írtam le, mielőtt eljutottam volna a képzőművészetig. Soha nem akartam egyik szakmát sem űzni, ez csak így alakult. Ez azt is jelenti, hogy határterületen vagyok – nem vagyok technicista semmilyen értelemben, a fotóban sem. Az egyszerű dolgok működése vagy lényege érdekel inkább, mint a részletek.
Ez vitt a művészeti pályára? Hogy kezdődött?
Egész kisgyerekkorom óta érdekelt a rajzolás és a festészet, de olyan közegben nőttem fel, ahol ennek a pályának nem volt előképe, biztatást sem kaptam igazán. Ezért is volt ez a nagy kanyar a képző előtt. Kezdetben persze nem volt meg ez a tudatosság, időközben alakult a képem a kortárs művészetről, és annak problémáiról.
Térjünk vissza a Turbo&Still-re egy gondolat erejéig. A kiállítótérben látunk egy zine formátumú füzetet is, a Rajzlap sorozat legújabb számát. Ebben a te konceptjeid közül található egy válogatás. Része ez a kiállításnak?
Vécsey Júlia, a sorozat készítője (aminek ez a 11. száma) néhány hónappal ezelőtt keresett meg az ötlettel, örültem a felkérésnek. Annyiban nem véletlen ez az együttállás, hogy gondoltam, hogy összeköthető a kiállítás és a Rajzlap bemutatója. Ennél többről is szó van persze. Először a Képek albumban váltak publikussá a munkákhoz készített vázlataim, amik addig privát dolgok voltak. Nem is szántam őket publikálásra eredetileg.
Mégis beemelted a rajzokat a könyvedbe, illetve még werkfotókkal is kiegészítetted, tágítottad az értelmezés lehetőségét. Ami azonban nem fér bele egy albumba, az a makett maga. Mi történik a makettel a fotó elkészülte után?
A makett létezése fölöslegessé válik, ha elkészül róla a kép. Thomas Demand papírból konstruálja makettes látványait, ő megsemmisíti őket. Előbb-utóbb nálam is a kukában végzik a makettek, én azonban lehetőség szerint újrahasznosítom, amit lehet. A werkfotók pontosan ezért vannak, hogy fennmaradjon a dokumentáció arról, hogy hogyan készültek, mert az azért sokat elárul. Főleg, hogy nem csak statikus makettekről van szó, hanem élő-mozgó modellekről.
A werkfotókból készült egy sorozatod is, ha jól tudom.
Igen, a Process címet viseli. Egy évvel ezelőtt volt látható a Vintage galériában. Közel tíz év munka után úgy döntöttem, hogy a werkfotók egy nagyon szűk válogatásából elkezdek sorozatot építeni. A werkfotók eleinte dokumentációnak készültek, és látták a szakmabeliek. Kiállítva azért nem voltak a művek mellett, mert félrevezeti a nézőt: mintha mutatvány lenne, ahogy elkészül a fénykép, és ez blokkolja a széles értelmezés lehetőségét.
Akkor miért került be a könyvbe?
A könyvforma az egy másik műfaj, többrétegű dolog. Nevezhetjük akár művészkönyvnek, mert feltárja a munkám több dimenzióját is. Nincsen elméleti, vagy bevezető szöveg sem, teljesen fölösleges. Képileg úgy épül fel, hogy mindent elmond, és valószínűleg jobban gondolkodásra készteti a nézőt, mintha szöveg kísérné. De a werkfotó mint műtárgy, az egy másik kérdés. Szűkebb az anyag annál, hogy egyszerűen csak dokumentációnak tekintsük. Hosszú idő után elkezdett önálló életet élni, és elkezdtem tudatosan építeni a sorozatot.
A maketteket tehát nem állítod ki.
Egyetlen alkalommal állítottam ki makettet, mégpedig a Lajos utcában, Fikciós valóság címmel, ahol a Helyszín sorozatból a Fürdőszoba makettje volt látható.
Ez egy kisméretű darab, ugye?
Igen, 40x40-es posztamensen, egy plexikalickában elfért. Látható volt még néhány werkfotó a sorozatból, de maga a mű nem volt kiállítva. Ma már ez a makett sincs meg. Szépen módszeresen újra beépítettem őket későbbi munkákba.
Ez a legmisztikusabb része a munkádnak, hogy kvázi "eltűnik" a tárgy maga.
A fotográfia korai időszakában nagy volt a lelkesedés az újfajta képalkotó technika iránt. Ebben a közegben születtek radikális nézetek is. Például ilyen, hogy ha valamiről elkészül a fénykép, annak a dolognak a léte szükségtelenné válik. Ez persze nem igaz, de érdekes gondolat. Nálam a praktikum hozta. Említettük már Demandot, akinél a papírmakett elpusztításának gesztusa tudatosan része az alkotás folyamatának. Nagyon fontos dolog ez: rámutat a fotó azon tulajdonságára, hogy egy virtuális képet, másolatot hoz létre, ami a valóságtól külön életet él. A fotóban engem is ez érdekel: annak a felmutatása, hogy maga a leképezés folyamata objektív, de azon kívül semmi sem az.
Az a gyönyörű ebben, hogy nagyon egyszerű, és mégis magában foglalja a nyugati civilizáció képről való gondolkodásának a történetét, legalább a reneszánsz perspektíváig visszamenően: mi az a kép, és hogyan alakul ki ebből a fotografikus kép. Komplex módon integrálja a mi kultúránk képi problematikáját.
A Rajzlap kiadványban lehet találni olyan felvetéseket, amit még nem láttunk készen. Ezek között van olyan is, ami már mozgóképi koncepció?
Igen. Tervem a villám mint fizikai jelenség kvázi laboratóriumi körülmények között való megjelenítése, amiből készülhet akár mozgókép is. Ez egy komoly kérdés: nem feltétlenül adódik, hogy bármi megállja a helyét mozgóképként. Fontos az idő-problematika is.
A forgómozgással ezt jól meg lehetett ragadni.
Igen, a szélturbina esetében szerencsés a dolgok együttállása. Csak akkor készítek mozgóképet, ha reflektál a médium tulajdonságaira, így az idő-problémára is. Kedvet kaptam a villámból mozgóképet készíteni, de még keresem a módját, hogy hogyan lehetne ezt érdekesen megvalósítani.
Kíváncsian várjuk. Említetted még mielőtt bekapcsoltam a mikrofont, hogy Szigligeten születtél, és visszajársz fényképezni, méghozzá a Balaton szemközti partját. Ebből is készül valami?
Igen, egy konceptuális fotó hagyományait követő sorozat ez, ami spontán módon alakult ki. A modellezett látványok fényképezése mellett párhuzamosan a fotónak más területein is kísérletezek, és ezekből organikus módon ki-kialakulnak bizonyos új művek. Ez is egy ilyen dolog. Már 12 éve készítek képeket a szigligeti kikötőből a fonyódi hegyről, pontosan ugyanabból a kameraállásból, pontosan ugyanabban a kivágásban. Egy sok képből álló kiállítási munkát, és egy fotókönyvet is tervezek készíteni belőle, ami hazánkban egy kevésbé elterjedt műfaj.
Nagyon sok sikert hozzá, meg a mozgóképhez is, és köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre.
Én köszönöm.
Online elérhető cikkek Szabó Dezsőrő munkáiról:
Trompe-cerveau, Szabó Dezső: Helyszín - Készman József, Balkon 2000/3-4
Egy megynyert tét - Horányi Attila Szabó Dezső black box című sorozatáról, Balkon 2000/3-4
Tiltott zóna − Szabó Dezső időzített bombája - Hornyik Sándor, Balkon 2007/4.
Keresd a számokat a http://balkon.c3.hu/ Archív menüpontja alatt.
Makettvilág - Mihály Kamilla, prae.hu
http://www.prae.hu/prae/articles.php?aid=707
Mindenre képes képek (Szabó Dezsőről) - Nemes Attila, Ex Symposion
http://www.exsymposion.hu/ - keress: "Szabó Dezső"
Páldi Lívia beszélgetése Szabó Dezsővel dunaújvárosi kiállítása kapcsán:
http://www.c3.hu/scripta/balkon/98/0708/08ter.htm
Hozzászólások az íráshoz (eddig 0 hozzászólás érkezett)