Óriás szívószálak, szivárványos lámpaoszlopok, sajtreszelős lenyomatok és egy interaktív mosógép: szürreális segédtárgyak a színtan, az optika és a fotográfia viszonyainak megértéséhez. Fényérzékeny fizika és RGB hétköznapok.
Beszéljünk a másik két helyszínről. Szerintem a mosógépes dolog baromi jó. Mi volt előbb: a szín-problematika vagy a mosógép? A mosógép számodra egy ikonikus tárgy?
A mosás és a színtan összekapcsolása már régebben felmerült bennem. A mosószerekről, a mosóporokról már korábban gyűjtöttem piktogramokat, tehát volt már kiinduló készletem. Ezt a témát aztán évekre félretettem, az alatt a színtani rész dolgozott bennem. Más háztartási dologban is gondolkoztam, de a mosás bizonyult a legtágasabbnak, ami a legtöbb oldalról jól lefedi a témát. A Mai Manós kiállításon viszont csak olyan munkák szerepelnek, amik nem csak a színekről szólnak, hanem elrugaszkodnak attól, és túlmutatnak rajta. Ezek azok a nem-absztrakt munkák, amiket sikerült kihoznom a szín témából. A kiállítások és helyszínek pedig valahogy egymással párhuzamosan érlelődtek.
Akkor nem tudatosan épp három kiállításra készültél?
Jó ideig nem. Tudtam, hogy lesz a Szt. István Király Múzeumban kiállítás, oda eleve fényinstallációt terveztem. Azt is tudtam, hogy van egy csomó anyagom. Amikor a Mai Manós kiállítást kezdtük szervezni, először a fotogramokat akartam odavinni. Kincses Károly a fotogramokat ismerte, azok miatt hívott oda. Aztán egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy a fotogramokat nem akarom bemutatni önmagukban, de keverni sem akarom őket mással egy kiállításon belül, mert ez egy önálló anyag, saját teret, levegőt igényelnek.
Más az indíttatás.
Igen, annyira más a kiindulópont, hogy gyengítették volna egymást szerintem. Így pedig inkább erősítik.
A közönségben férfiak és nők is vannak. A két nem képviselői kétféleképpen állnak a mosás eszméjéhez. Van a házimunkának ez a régről maradt konnotációja, hogy nőknek való. Én tisztelgek a mosógép, mint szerkezet előtt (gépfetisizmusomnak köszönhetően). Neked mit jelent a mosógép, és miért nem a turmixgép került be végül?
A megnyitószövegben elhangzott egy gondolat, hogy a mosógép plexiablaka optikai szerkezetre hasonlít. Olyan sok analógia van a mosás folyamata, vagy a mosás közben felmerülő lehetőségek és a színtan között, ami képileg és formailag is támogatja egymást, hogy nem is nagyon lehetett volna máshoz nyúlni. Hogy forgómozgás és, ezáltal optikai keverés, az biztos volt, mint ahogy a Nessimes kiállításnál a szubtraktív-additív színkeverés volt a koncepció színtani alapja. Az optikai színkeverés a forgómozgással mutatható meg leginkább. Így jött a mosógép a képbe. Hogy ez házimunka, és ettől női, abban azért látok egy kis fricskát, mert színtani szempontból teljesen mindegy volt, hogy turmixgépet, vagy mást használok. Vannak például a falfesték-keverő gépek, ott a gép szélén kicsapódik a festék, létrejönnek a kvázi Pollock képek. Kész absztrakt-expresszionizmus. Attól azonban nagyon távol állok, akkor már inkább Damien Hirst cinikus-mechanikus forgótárcsás festmény-termékei. Szóval nem a mosás volt feltétlenül a legfontosabb, nem azért választottam, mert női. Nem azért foglalkozom női dolgokkal, mert nő vagyok, hanem társadalmi közmegegyezés, hogy azok a hétköznapi dolgok, amikkel foglalkozom, nőiek, és én pedig tagadhatatlanul nő vagyok, aki rájátszik erre az avíttas közmegegyezésre. Gyanúsan egyszerű az a nézőpont, hogy ok-okozati összefüggés volna a női témák választása és a női mivolt között. Hogy mi számít női témának, a társadalom határozza meg, nem én. Én csak tudatosan rájátszom erre. Szerintem a mosógép beemelése a színtani kontextusba meglehetősen ironikus.
Ahogy belépek oda, azt érzem, hogy a hétköznapok ihlették a munkát. Ez szerintem igaz a piktogramokra is.
A piktogram úgy alakult, hogy elkezdtem gyűjteni a csomagolásokat, és ott a zacskókon lévő képek tematizálták saját magukat. És azt gondolom, hogy ha történetesen nem a főzésre és a házimunkára tematizáltak volna, hanem autószerelésre vagy horgászatra, akkor lehet, hogy azzal foglalkozom inkább. Ezek a csomagolások tükröt tartanak a társadalomnak, amelyben maguk a termékek használatosak. A gyűjtésből pedig ez a házimunka-tematika alakult ki, és ez nem volt ellenemre, ezért vállaltam föl... Tehát az én mozgatórugóim mások, mint ami kívülről látszik, de engem ez rendkívül szórakoztat. És egyáltalán nem is tagadom meg. Ha valaki feministának nevez a munkáim alapján, azt teljesen felvállalom.
Feminista vagy?
Nálunk ennek a kérdésnek rossz az akusztikája. Sajnos Magyarországon a feminizmust még mindig a 60-as évek ideologikus mozgalmiságával azonosítják. Szóval nem vagyok programos feminista. A közéleti és a közösségi ügyeket én nem tudom közvetlenül összekapcsolni a művészettel, amit csinálok. Nemrég felkért egy feminista irodalmi társaság, hogy készítsek nekik honlapot. Jó volt együtt dolgozni velük, de aztán később nem éreztem jól magam közöttük, mert ők túlságosan tematikus-aktivisták a számomra. Mindenféle kisebbségi, esélyegyenlőtlenségi problémára érzékenyek, aktívan és direkten küzdenek, ami nagyon tiszteletreméltó, és bár maximálisan egyetértek velük ebben, innen nem találok visszacsatolást a művészethez. A művészet kérdéseket vet fel, tapogatódzóbb valami, és többnyire nem talál egyértelmű válaszokat. Egy aktivista a kérdésre adott határozott válaszból indul ki, és ez viszi ki az utcára is.
És amikor a Protesta című akciódban felemelted a táblát, tudtad már a választ?
Ott csak egy gesztust emeltem át a politikai-közéleti gesztusredszerből – a tüntetés némely attribútumát. De a közösségi érdek, mint cél már nincs átemelve. Személyes dolgokért tüntettem, csak így tudtam a sajátomnak érezni a gesztust.
Térjünk vissza az optikai keverésre. A felpörgetett képek is fotogramok?
A nagyok fényképezőgéppel készültek, a kicsik fotogramok. Ezeket Magyarországon csináltam, tehát eleve volt egy mérethatár. Úgy készültek, hogy közvetlenül a papírt forgattam meg. Tehát statikus fénykompozíciót vetítettem a papírra, és az forog.
Hogyan jönnek a betűk a színhez és a mosógéphez? Két forgó lightboxon is van szöveg, rajta volt a zacskón?
Nem, én írtam oda. Szövegeket egyébként is gyakran használok (a Rövid ima kiállítás csak szövegből áll). Itt a szöveg átmenet az absztrakció és a jelentés között. Mint ahogy a forgó lightbox átmenet a statikus kép és a mozgókép között. Egyébként Duchamp-nak vannak tárcsára írt szövegei, 2 éve láttam ezeket a nagy dada kiállításon forogni. Ez is ott volt a fejemben, amikor csináltam őket.
Azt vettem észre, hogy amikor két különböző színű betű találkozik, az átfedésben szürke lesz. Hogy van ez?
Ezek komplementer színek. Olyan, mintha színes üvegeket tennénk egymásra és úgy néznénk át rajtuk. Ez így tisztán szubtraktív keverés volna, az összes üveglapon áteresztett fény gyengébb (sötétebb keverékszín), mint az egyes összetevők színei. A mosógépes installáció kétrétegű képe viszont számítógépről megy, a fölső réteg 50%-os fedettségű, míg az alsó réteg 100%, ezért a keverékszínek többnyire világosabbnak hatnak. Számítógépen lehet ezt igazán jól demonstrálni, a természetben ilyen látvány típussal nem találkozunk.
De amit a projektor vetít, az vajon tényleges színkeverés, vagy egy program algoritmusának eredménye?
Nyilván le van fordítva programnyelvre az egész, de mi most színtanozunk, és felhasználók vagyunk a számítógép előtt. Ezért nyugodtan beszéljünk tényleges színkeverődésről.
Beszéljünk a videóinstallációról. Két projekció és egy monitor látható. A monitoron azt látjuk, ahogy kiraksz ruhákból egy színkört. A két oldalsó falon pedig egy-egy videó van, amelyen egy-egy mosógépet látunk működés közben. Hol lassított lejátszásban látjuk a zuhanó ruhákat, hol pedig felgyorsítva. Mik ezek az effektusok?
Az elmosódott felvételek stop-trükkel, a lassítottak pedig olyan kamerával készültek, ami másodpercenként 250 képkockát képes rögzíteni. Ha ezt normál módban visszajátszod, élesnek és folyamatosnak látod a lassú mozgást. Egy még sokkal nagyobb felbontásra képes kamerával szokták rögzíteni pl. a robbanásokat is.
A videó egy bizonyos pontján kinyitod az ajtót, és bedobsz egy bizonyos színű ruhadarabot, mondjuk kéket. Miért? A bedobott szín hatással van az összemosódásból kapott végső, kevert színre?
Igen, ez volt a koncepció. Sorban bedobálom a színkör színeit a gépbe, fehér lepedők közé. Az a címe, hogy „Az észlelésen innen és túl”. Olyan idősíkokkal operál, amit így nem vagyunk képesek látni, ahhoz túl gyors vagy lassú. Mint ahogy magunkat, az életünket sem látjuk annyira kívülről, hogy a körforgás közben észrevegyük a tehetetlenségből eredő törvényszerűségeket. Igazából ez az egész tök másról szól már, mint a konkrét színtani dolgokról.
A ruhakirakós videónak mi a szerepe? Végigvártam, hogy mi lesz a csattanó, és az lett, hogy kiraktad a színkört.
Nincs csattanó. Az a valós idejű kapocs a két másik idősík között. A másik két videóhoz pedig „színtani magyarázat”. Szerettem volna, ha maga a színkör valahogy megjelenik a kiállításon. Ez a kiállítás logója – mindhárom kiállításnak van saját logója – szerettem volna, ha ez valahol visszajön. De önmagában a színkör unalmas dolog, hacsak a ruha-kontextussal át nem értelmezem, személyessé nem teszem. Éppen ezért nincs is benne semmi trükk, sem csattanó. A saját ruhák személyessége, a ruháskosár és a teregető mozdulatok hétköznapisága és a laboratóriumi körülmények kontrasztja adja a feszültséget.
Benyúltál a szekrényedbe, és megtaláltad a szükséges színeket?
A lányoméba is. A zöld harisnyát egy barátnőm adta. Kölcsönkértem tőle a forgatásra, de azt mondta, nekem adja. Úgyhogy végül mind saját, viseltes darab. Persze az ember szekrényében nem egyforma árnyalatúak a színes ruhák sem, nem is törekedtem a színtökéletességre. A színelnevezések és a színészlelet közötti tágas területet pásztáztam inkább. Mi az, hogy zöld? A videón a zöld cikkelybe mindenféle ruha jöhetett, amit zöldnek hívunk.
Miért nem raktad ki a magukat a ruhákat a térbe?
Nekem is eszembe jutott, jó ötletnek is tartottam kiszögelni a ruhadarabokat. Várnai Gyulának van ilyen munkája, Aura címmel. Ruhákat szegezett föl a falra, jó kapcsolódási pont lett volna valakihez, akinek a munkáit nagyon nagyra tartom. Egyébként nála az ’aura’ szót a fal adta ki, a betűk negatív részét töltötte ki a ruhákkal. Azért csináltam videót végül, mert a falra helyezett objektet meg kellett volna világítani, és az a fény kioltotta volna a teremben a másik két vetítést. Meg a videónak van egy dramaturgiája. Mikor bejövök a ruháskosásárral még nem lehet tudni, mire megy ki a dolog. Csak fokozatosan, folyamamatában áll össze a színkör, amit máskülönben mindig egészben látunk. Annak meg mindig van valami kész, letudott, tankönyvi jellege. Ami a videót, mint műfajt illeti, nekem fontos, hogy egy kiállítótérben az alkotói videó nézésébe bárhol be lehessen kapcsolódni, hogy ne kelljen megvárni az elejét, ha nem pont akkor érünk oda. Ha pedig van narratívája, az legyen egyszerű, azonnal átlátható. Nézőbarát vagyok ezen a téren.
Mesélj most a székesfehérvári kiállításról! Projektorokat láthattunk, amelyek a falra vetítettek szövegeket. Az egyik mozgó szöveg, a másik pedig két álló, egymásra vetített sor. A vetítő fénynyalábjába beszaladgáló gyerekek ki-kitakartak a szövegből egy részletet, ami segítette nekem a mű megértését. Biztos nem véletlen voltak ott azok a gyerekek. Magamtól nem álltam volna a projektor elé, először egymáson próbáltam a két sor szövegét elolvasni, kevés sikerrel.
Szóval neked kellettek a gyerekek hozzá.
Igen.
Akkor köszönet nekik.
Azért is jó ez, mert a művészet felnőttes dolog szerintem. Sokat kell hozzá tudni, előképzettség kell.
Szerintem egy jó mű élvezetéhez nem kell előképzettség. Anélkül is teljesen meg kell, hogy állják a helyüket. Remélem az olyan szavak, mint például a „színtan”, nem riasztottak el senkit. Ha az ellenkezőjét gondolod, nekem az egy csalódás.
Nem gondolom az ellenkezőjét, de sok kérdésre, sok tisztáznivalóra akadtam a kiállításokat nézve.
Ezzel sokan így vannak, és ez jó is így. Jó, ha egy műhöz több síkon, több rétegben van hozzáférés. Ha nem merül fel egy nézőben szakmai tudásvágy, szerintem akkor is kaphat olyat, ami számára jelent valamit, és az nem kell, hogy pont színtani kérdés legyen. Például az irónia, amit a férfiak érdekes módon nem vesznek észre ezekben a kiállításokban, egy létező megközelítési irány, és elegendő is lehet.
Visszatérve a projektorra: a gyerekek kitakarták a szöveget, így elolvashatóvá váltak a sorok: „Rövid ima azokért a gondolatokért, amelyek sosem jutottak eszembe”. Ezekkel a sorokkal ösztökéled a búvó gondolataidat, hogy felszínre törjenek?
Nem. Igazából minden embernek vannak olyan dolgai, amiről tudja, hogy benne vannak, mint lehetőség; és az is lehet, hogy ha lenne rá mód, ki is tudná bontani azt a gondolatot; de az is lehet, hogy az egész eltűnik, és csak egy érzés marad. Szerintem ismerős mindenkinek, hogy vannak dolgok, amik nem jutottak eszünkbe. Sőt, valójában sokkal több olyan dolog van, ami nem jutott eszünkbe, mint amennyi igen. Amit megvalósítunk, az is sokkal kevesebb annál, mint amit nem. Minden egyes cselekedetünkkel döntünk valami mellett, és az összes többit kizárjuk az életünkből. Nekem ez régebben nagy fájdalmam volt, de kezdek megbékélni vele. Bizonyára sokminden lesz, ami még eszembe fog jutni, de még több, ami sohasem. Azzal, hogy egy imát mondtam ezért, el is fogadtam, hogy ez így rendben van.
Színesek a betűk. Van ennek jelentősége?
Ebben az installációban nincsen különös színtani jelenség. Két szín egymásra vetül két különböző fényforrásból, a tiszta additív színkeverést lehetne éppenséggel tanulmányozni. De a szöveg mindenképp magára irányítja a figyelmet. Az eredeti terv szeint a két vetítővel egymás komplementer színeiből akartam egymásra vetíteni a szöveget. Úgy képzeltem, hogy meg tudom csinálni a totális együttállást, a teljes szürkét. Hogy amikor a néző belép a terembe, először nem lát semmit, de ha beáll az egyik fénycsóvába, akkor felragyog az egyik szín, ha meg a másikba, akkor a másik. A mondatot ugyanígy sétálással lehetett volna összeolvasni.
Azt mondtad, hogy ez csak egy fényforrással oldható meg.
Így van, nem is sikerült megcsinálni – azért sem, mert nem tudtuk pontosan egymásra vetíteni a két képet. A torzulást sem tudtuk kiküszöbölni. Úgyhogy menet közben megváltoztattam a koncepciót, mert azt gondoltam, a dolog így is működik. Sőt, jobb is így: legalább nincs az az érzésed, hogy rossz helyen jársz, mert azonnal látsz valamit, igaz, hogy kaotikus, elsőre nem érthető. De ez külön szép így, hogy az ember a saját aktív részvételével a káoszban talál értelmet.
Ha hátat fordítunk ennek, akkor egy másik vetítést látunk, egy szöveg egy-egy sora kúszik lentről felfelé, úgy, hogy az írás kettéválik, majd megint egyesül. Mintha elhagyná a szöveg testét a lelke. Tetten érhetjük a komplementer jelenséget is.
Ez a kiállítás – szövegcentrikussága miatt – a szín-probléma megközelítése a jelentés felől. Ennél a munkánál a komplementeritás már önmagában jelentéstartalommal bír. A jelenség, hogy a komplementer színek így viselkednek, ugyanaz, mint a mosógépnél, de ebben az esetben már ennek a jelentése volt a fontos, nem a jelenség maga.
Te írtad ezt a szöveget?
Hegel nyomán.
Amikor ezt a sort olvastam: „a bölcs szürkével szürkére fest”, azt hittem a Tao-te-king-ből származik a gondolat. Miért épp Hegel?
Ez egy igazi komplementer mondat, és bár én nem ismertem azelőtt (a kiállításra való készülés közben találkoztam vele), de aki konyít valamelyest a filozófiához, az általában ismeri. Megnéztem, mit mond Hegel ekörül. Ki akartam terjeszteni az egész szövegre a „komplementer” értelmezést. Nem igazán sikerült, ezért próbáltam kicsit átformálni a saját képemre a szöveget. Kétértelmű a szöveg, sugall egyfajta direkt perceptuális értelmezési lehetőséget, és egy sokkal tágasabb, elmélkedősebb értelmezést.
Mit jelent számodra ez a szöveg?
Többek között a nézőpontok változékonyságáról, relativitásáról szól. Mit jelent a valóság szemlélése? Azt szemléljük-e, ami van, ami adott, vagy az a valóság, ahogy szemléljük azt, ami van? Hogy nehéz eldönteni, a dolgok változnak-e, vagy a te nézőpontod? A nézőpont megváltoztatásával minden megváltozhat, úgy, hogy közben a dolog állandó marad. Vagy az is változik. Ez egy rendszer, amiben minden állandó mozgásban van, de mindig a mi nézőpontunk a legfontosabb az értelmezésben. Ez a „szürkére szürkével” nagyon enigmatikusan és viccesen hangzik és nekem nagyon kapóra jött. Ezt a hegeli szöveghelyet hasonlóképpen domesztikáltam színtanilag, mint a színkört, amikor ruhákból raktam ki.
A dolgok változását hangsúlyozná a szöveg kettéválása illetve a komplementer-jelenség?
A komplementaritás a teljességnek is a szimbóluma. A komplementer színpár egy adott színből, és annak kiegészítőjéből áll, ami az összes többi szín, amit a spektrum tartalmaz. Valami, és minden más, ami nem ő. A teljes szürkeség olyan, mint Michelangelo márványtömbje, maga a végtelen potenciál. A szürkeségből bármi kibomolhat, abban minden benne van. Nem úgy, mint az üres papír, amin semmi sincs. A vetített szürkében az összes szín is benne van. És itt a dolog összeér a Rövid imával is.
Utolsó előtti kérdésem technikai jellegű: rétegek egymásra csúsztatása hogyan történik? A rétegek átlátszósága hány százalékos? 50-50? Így adja ki a szürkét?
Nem, az alsó réteg 100, a felső 50. Vagy 100-100%-os layerekkel is meg lehet csinálni, a multiply funkcóval. Több olyan lehetőség van a képmódosító programokban, ami különféle színkeverési típusokat modellez.
Könnyebb a számítógéppel dolgozni, mint fóliákkal?
A számítógépes dolgokat nem lehet egy-az-egyben lemodellezni a valóságban. A számítógépen pl. nincs különbség aközött, ami a festékek keverésében alapvető különbség, hogy az önálló színeket fehérrel keverjük, vagy hígítással transzparenssé tesszük. A számítógépen csak akkor derül ki, melyik utat választottuk, ha a formát átfedésbe helyezzük egy másik formával. A felül lévő szín, ha 100%-os fedettségű, tehát világosságát fehér hozzáadásával értük el, takarószín lesz, teljesen kitakarja az alatta levőt. Viszont ugyanilyen színérzethez juthatunk, ha az átlátszóság értékét növeljük. A transzparens szín viszont látni engedi az alatta lévőt, és így színkeveredést észlelünk. Ha a két színt önmagában, viszonyok nélkül szemléljük, semmi különbséget nem tudunk felfedezni közöttük.
Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a sok érdekességet.
Én is köszönöm.
Bán Zsófia: A megfigyelő színeváltozásai [kiállításmegnyitó, Rövid Ima]
Gács Anna: kiállításmegnyitó, Mindig lesz friss szennyes
Götz Eszter: Ahogy a fény a papírra ér
Király Judit: Gyakorlati szín- és vegytan
Hozzászólások az íráshoz (eddig 0 hozzászólás érkezett)