Oké, így már teljesen egyetértek.

Hát persze, az élmény minősége fontos. De elég nehéz lenne pontosan meghatározni mit is lehet művészet által kiváltott élménynek nevezni, és ezen keresztül biztosan műnek nevezi azt, ami kiváltotta.
Illetve nem is nehéz, mindenki tudja ezt, magában el is dönti minden látvány kapcsán.
Akkor kezd csak gond lenni, amikor valamiért muszáj megegyezni a többiekkel is.

Szerintem nincs a művészetnek objektív mércéje, csak valamilyen közmegegyezés van.

Amúgy gyerekrajzok között sok zseniális alkotás van. És a nyaralós képek között is akadhat híresen jól sikerült: http://www.iphotocentral.com/showcase/full_image.php/34/1/1/0/15628/1025...

Már mondtam ilyesmit, ennél jobbat azóta sem tudok, hogy a műnek el kell mosnia a személyes és a közösségi élmény közötti határokat. Egyszerre személyes és univerzális. Na, végülis megválaszoltam, ilyen élmény a jó mű.

"Szerintem a fotónak is valahogy így kéne működnie, hogy az általa átélhető élménynek kéne lennie műnek. Maga kép, az csak egy tárgy."

Az, hogy ki él át élményt egy kép láttán, és ki nem, vagy milyen élményt él át, teljesen szubjektív. Én szeretném azt hinni, hogy vannak objektív szempontok is, annak megítélésében, hogy egy "tárgy" mű vagy nem mű.

Élményt átélhetünk művészeti szempontból értéktelen dolog által is, ha pl. egy kellemes emlékhez kötődik, amit felidéz. Ha az átélhető élmény teszi művé a fotót vagy bármit, akkor pl. a nyaralási képek is azok lennének, vagy a gyerekrajzok is.

Sokmindenen lehetne vitatkozni, például azon, hogy tényleg kiszorult-e a fotó a tudomány területéről.
Mert szerintem a digitális fotó erősen jelen van a tudományos életben a csillagászattól a mikrobiológiáig. Sőt, még azt is megkockáztatom, hogy bizonyos felvételek elkészíthetősége a digitális technikának köszönhető, mert eszembe jutottak a Hubble űrteleszkóp képei.

És azt se gondolnám, hogy kevesebb a fotó körül a mérnök, hiszen a digitális leképezés megoldásához is komoly optikai ismeretekre van szükség, és a különféle raw konverterek fejlesztői sem a játékiiparból esnek be a fotó területére, hanem ismerniük kell a hagyományos fotófeldolgozási eljárásokat és hatásukat ahhoz, hogy ezeket szimulálni tudják. Sőt, szerintem elvárás is a digitális fotólaborálással kapcsolatban, hogy ugyanazokat meg lehessen vele csinálni, ami analóg effektként elérhető volt. (Szerintem például ebben kéne bátrabbnak lennie a digitális fotónak, hogy ne utánozni akarja az analógot, hanem legyen vizuálisan egyéni karaktere.)

Ami a posztmodernes részt illeti:
"Nagyon leegyszerűsítve, azon az alapon, hogy nem találhatók meg azok a hiteles közös nézőpontok, amelyeket elfoglalva a „Cartier-Bressonok” a mai világban (s tán régebben sem) közös, alapvető és objektív törvényszerűségeket mutathatnak be. Ugyanis a dolgoknak nincsen hiteles közösségi nézetük s nincsenek meghatározó törvényszerűségek."

Egészen biztos, hogy nem vagyok elég tájékozott ehhez, de én úgy képzelem, hogy attól még, hogy esetleg szabványosított nézőpont nincs, azért az alapvető emberi tapasztalás élménye, amiről egy mű szólhat, az egyszerűen nem lehet más. Másban megmutatkozó lehet, de attól még ugyanarra a pontra kell, hogy mutasson.
Példának az ókori drámákat hoznám fel, ezek ma is érdemben olvashatók. Ha az ókori színházi előadásról készült képeket összehasonlíthatnám egy kortárs színházi előadásról készült fényképpel, akkor állíthatnám azt, hogy mekkorát változott a világ, ez már nem is az a színház, de ha az előadásra figyelek, akkor rájöhetek, hogy tán mégis.

És ha már az irodalom párhuzamként felmerült, akkor én a fotó értékét is a könyv értékével állítanám párhuzamba. Gondolom senkinek nem jutna eszébe azt állítani, hogy egy adott vers értékét befolyásolná, sőt, csökkentené, hogy tömegek által hozzáférhető és hazavihető.
Szerintem a fotónak is valahogy így kéne működnie, hogy az általa átélhető élménynek kéne lennie műnek. Maga kép, az csak egy tárgy.

www.wordswithoutpictures.org

Elnézést, az előbbi címből egy 's' lemaradt.

www.wordwithoutpictures.org