Alighogy megszületett a fotográfia, máris ott állt mellette közkedveltségének magyarázata. Mágikus képességét, a pillanat megragadását, a valóság leképezését, hitelességét és objektivitását azóta emlegetik — és szinte azóta vitatják. Ami kezdetektől fogva vitathatatlan: a fotó révén beleláthatunk mások életébe. A kamera bejuthat a kerítések mögé, modellt ülnek neki olyanok is, akiket egyébként csak hírből ismernénk, olyan helyeken, ahol a madár sem jár. Persze a vitathatatlanság itt sem szó szerint értendő, hiszen ma már minden esetben azonnal felmerül, hogy kinek állt érdekében a kerítés mögé nézés engedélyezése vagy hogy a madár szárnycsapását beállította-e valaki. Ahelyett, hogy a lehetőségek tágultak volna, egyre problematikusabbá vált a megfigyelő és a megfigyelt viszonya; a megfigyelésre szakosodott és egyre differenciáltabb sajtófotó pedig az újra és újra felmerülő kérdésekre egyre inkább sztenderd válaszokat talált. A nagy sajtófotó-kiállításokon ezért évről-évre erősebb a déjà vu érzése.
Fotopost.huFotók és szövegek
Hozzászólások
Nagyjából úgy látszik, nincs baj a kiállítással, csak ne volna dokumentarista, hanem inkább képzőművészeti. A szerző mintha meg sem próbálná fotográfiai szempontból értékelni a teljesítményeket, ami azért egy fotopost.hu nevű portálon egy kicsit furcsa.
Azzal nehéz mit kezdeni, hogy "hiszen ma már minden esetben azonnal felmerül, hogy kinek állt érdekében a kerítés mögé nézés engedélyezése vagy hogy a madár szárnycsapását beállította-e valaki." Ugyanis gyanakodni és érdekeket keresni a fotó megszületésének pillanatától érdemes volt. Ugyan ki állítja, hogy Roger Fentonnak jobban hihetünk, mint Hartyányi Norbinak? Igaz, előbbi képei, szerencsénkre, ma már jeles múzumok savmentes borítékjaiban lapulnak, de a lényegen ez mit sem változtat. Brassai méltán ünnepelt párizsi éjszakája mennyivel volt hitelesebb a fényképező és fényképezett viszonyának szempontjából, mint ez a három sorozat? A 20. század nagy riporterei lényegileg ugyanígy fényképeztek, csak ez mára elavult volna. Ugyan miért?
Arra is nehéz mit mondani, hogy nem rosszak az anyagok, csak deja vu érzésünk van. Lehet, ahogy számos képzőművészeti tárlaton. De az is lehet, hogy az előítéleteinktől nem tudtunk szabadulni, azért nem fedeztünk föl semmi újat a látottakban. Talán Hartyányi sorozata nem arra a kaptafára húzható, amire a szerző szeretné. Nem hiszem, hogy itt a szereplőkről kéne még többet tudnunk külön-külön. Inkább úgy látszik, hogy a "kiragadott" példák együtt akarják azt a sivár valóságot mutatni, amit ma a civilizált világ nyujtani képes az élet sójaként. Hiszen ez a szabad idő, a roboton kívüli kiteljesedés, a színes szabadság fényképe. Lehet, hogy a szerző nem érte el a célját, de akkor azt kellene megnézni, hogy miért és miben nem. Nem pedig olyasmit kérni tőle számon, amit nem tűzött maga elé. Hernád Gézánál a nem szokásos technikai eszköz, a nagy formátumú kamera használata a látványt szinte elvarázsolja. Mintha másik dimenzióba helyezné. Lehet, hogy ez sem volt szerencsés, de akkor ezt kellene kivesézni stb.
A Saját szemmel tényleg érdekes kísérlet, de ha azt állítjuk, hogy az a zsinórmérték, akkor gyakorlatilag eltemettük a fotográfiát mint önálló (nem képzőművészeti) alkotó területet Kertésztől, Walker Evansen át Avedonig. Csak ezt nem velük kapcsolatban – akiket ma már illik ismerni és tisztelni a művészettörténészeknek, esztétáknak is –, hanem a kortársakkal mondjuk el.
Hozzászólás