Kedves Szarka Klara,

A dialogus nem feltétlenül kritika tehat ebben a szellemben folytatom,
ugy hogy közben olvasom az Ön szövegét.

Egyaltalan nem irtam hogy az ügynökség lényegét csakis
annak kereskedelmi vonatkozasaiban latom.
Söt abban sem értek egyet hogy "régebben biztosan nemcsak
ebben merült ki a létük (az ügynöksége léte)".
Itt a "régebben" szo talan helytelen . .
Ellenkezöleg.
A 2. vh. elött nem latok olyan ügynökséget
amely "mintha" valamiféle hatarozott fotografikus koncepciot
követett volna.
Az hogy bizonyos fotografusokat akik ezekben vagy ezeknek
az ügynökségeknek (1900-1950) dolgoztak ma ugy latunk "mintha",
az a mi fototörténeti ismereteink következménye.

Kicsit meglepett hogy ismét "képszerkesztöröl" ir.
Az ügynökségekben nincsenek "képszerkesztök".

Ami a "feladatok szervezetszerü megoldasat" illeti,
(amire talan a "misszio" szot hasznalnam)
az egyaltalan nem kötödik az ügynökséghez.
Példak. Többekközött:
Excursions daguerriennnes (1841-1843) Lerebourg, Goupil-Fesquet, Martens
La Mission Héliographique (1851) Le Gray, Le Secq, Mestral, Baldus, Bayard,
La Galerie Contemporaine (1875-1879) Bertall, Carjat, Nadar, Mulnier, stb.
Farm Security Administration (1937) W.Evans, Lange, Mydans, Rothstein, stb
Datar (1978) Depardon, Kudelka, Basilico, stb.
és sok mas jol ismert/kevéssé ismert misszio.
Mindezek a fotografusok nem tartoztak "ügynökséghez",
tehat a "szervezés" nem feltétlenül az "ügynökség" kritériuma.
(De lehet az is !)

Brady. " . .egyarant készitett hagyomanyos fényképet és térhatasu sztereoképet"
félreértett.
Természetesen, Ön irja hogy Brady sztereot is készitett.
De én itt a "hagyomanyos" szavara céloztam (joggal).
Ez a szo ebben a mondatban nem fordulhat elö.
A sztereo is ("hagyomanyos") fotografia.
(Csak egy eszköz, amivel nézzük vagy nézhetjük, a perspektiva hatasat kelti.)

"Nagyon primitiven, de röviden: azt talaljak fel amire kereslet van" –irja Ön.
Ez hatarozott tévedés.
Amire "kereslet" van arrol mar vannak ismereteink
söt a "kereslet" mar valamiféle közösségi ismeretet is feltételez.
Elég hosszu lenne erröl irni, föleg ami a technikatörténetet illeti,
de ha a fotografianal maradunk akkor a fotografiat
sem "feltalaltak" vagy "kitalaltak".
A fotografia egy ismeret-lanc vagy egy ismeretet-egyuttes,
ujszerü vagy egy bizonyos logika szerint valo strukturalasanak az eredménye. (Niepce ennek a lancnak az utolso "szeme".)
Igy van ez a nyomda, nyomtatas-technika vagy reprodukcios technika fejlesztésével is. Mindez persze elég bonyolult és összetett kérdés,
mindenesetre a kereslet és a felfedezés kapcsolata egy kicsit santit.

Az ügynökséget illetöen: érdekes kutatasi téma lehetne az ügynökségi
archivum strukturalasanak vizsgalata a szerzöiség kérdését illetöen.
Tudjuk hogy a 20. szazad eleji ügynökségek nem szerzök szerint
archivaltak a képeket hanem kizarolag az azokon reprezentalt események, személyek, targyak stb. volt az egyetlen és kizarolagos rendszerezési elv.
(A szerzö nevét egy kod helyettesitette. Valamiböl elni is kell.)
A 20-as évek közepétöl megjelennek a nevek, többekközött azért is
mert a képes lapok ebben a idöben kezdik jelezni a szerzöiséget.
Söt megjelennek azok a képek amelyek nem feltétlenül "redukalhatok"
arra amit reprezentalnak.
(Amikor Kertész ikonikus képe, "A villa", megjelenik az UHU Magazin
oktoberi szamanak 36. oldalan, ez a baloldali lap, valoszinüleg
ezt a képet nem a "evöeszközök" dobozbol veszi elö az asszisztens. .) :)

Aztan a haboru utan a szerzöiség tökéletesen elötérbe kerül
és mindaddig tart ameddig . . . Ön az internetröl ir ahol megjelennek
az 1 euros fotok, nemde ? Mindeddig tartott ! ! ! !
Itt valoszinüleg a "szerzöiség" masodrangu lesz, gondolom . . .legalabbis itt.
De ez is a fotografia története ! !

Es ha mar a Magnumrol irt.
Az a csoport amely ezt az ügynökséget létrehozza elsösorban
a "szerzöiséget", kivanja zaszlojara tüzni akkor,
azt a fotot amelynek el-sö-sor-ban szerzöje van,
és nem a fotozsurnalizmust, ahol szintén van szerzö
de olyannyira esemény, hir, történet is.
(Mindez Cartier-Bresson visszaemlékezéseiböl kiderül.)
De alig par évvel késöbb egyfajta kereskedelmi realizmus eröt vesz
mindazokon akik ehhez az ügynökséghez tartoznak, és a "szerzöiség" mindenekelött a "Magnum" label lesz. . .

De ami a Magnum mitoszt illeti azt gondolom
hogy az mindenekelött egyfajta projekcio.
Annak a nyilvanossagnak a projekcioja
a Magnumra amely befogadja ezeket a képeket.
A höskor a 60-as 70-es évek, amelynek soran az a vizualis-ideologia
amelyet ez az ügynökség képviselt és még képvisel ma is
talan egy kicsit messianisztikus.
Ekkor a vilag két részre van osztva!
Van egy "rossz" és egy "rossz, de igéretekkel teli" "politikai félteke".
Hagyom, kedves Szarka Klara, hogy behelyettesitse
hogy ki – kicsoda ebben ezekben a "szerepekben". En még gondolkodom.
Mindenesetre a Magnum, legalabbis igy latom,
a "rossz de igéretekkel teli" félteke oldalanak jövendö diadalat
vetiti a képes lapok oldalaira.
Söt a Magnum foto azt IS ( IS !) mondja, hogy a jobbért szenvedni kell,
vagy mindez a szenvedésen keresztül valosul meg, vagy mit tudom én.
Van ebben valami felhivas szerü IS, amely bennünket mintha
a szenvedésre, de legalabbis valamiféle introspekciora sarkalna.
Ez vetitjük vissza mi ma a Magnumra.
(Amely egyébként egy ugyanolyan szaraz és kereskedö cég mint a többi.)

A Life nem azért "huzta le a rolot" mert a tv több reklamot kap mint a lap.
Ez egy hosszu történet, de mindenekelött az amerikai identitas,
az USA viszonya a vilaggal, az amerikai "artatlansag" vesztés,
és egyaltalan az amerikai önkép kérdésének vizsgalataval kellenne
kezdenünk hogy megközelitsük az okokat.
A "minöségi sajtofoto" (ezek az Ön szavai) nem vesztett teret.
Teret cserélt ! !
Most nem ott jelenik meg ahol eddig.
Sokkal kevesebben latjak, mert sokkal kevesebben kivancsiak ra. Es?

Azért vannak ügynökség történetek, de nagyon kevés.
Elsösorban latinok. Föleg franciak.

Na, a végére teljesen beszivok.

Kedves Barta Eszter!

Azt hiszem, az ügynökségek lényegéhez nemcsak a képek puszta, üzleti jellegű közvetítése tartozik hozzá, illetve régebben biztosan nemcsak ebben merült ki a létük. Ezért aztán úgy gondolom, hogy a fotóügynökség története is megérdemli a figyelmet. Ugyanis egy részük alkotóműhelyként is létezett. Nagyon is izgalmas volt, hogy kiket gyüjtöttek maguk köré, időnként hozzáértő képszerkesztők működtek ezeknél, s a kész anyagok válogatása, szerkesztése is figyelmet érdemelhet. Mondjuk, csak magyar példa: a Magyar Fotó Állami Vállalatnál, majd az MTI Fotónál nevelődött föl (s ez szó szerint értendő) a hazai riporterek több jeles generációja.
Az ügynökség arra is "jó", hogy olyan feladatokat is teljesíthessen szervezetként, amelyeket egy-egy független fotós képtelen volna megoldani. Vagyis adott esetben szervezi a munkát, ilyen értelemben talán lehetnek előzményei a 20. századi fotóügynökségeknek. (Apróság: természetesen Brady és csapata sztereofotókat készített, ezek a sztereonézőben nézve keltenek térérzetet, de ezt említem is a cikkben.)
Abban nyilván megegyezünk, hogy a sajtó rohamos fejlődését a profit maximalizálása stimulálta leginkább, s mivel a fénykép roppant népszerű volt, informatív (manipulatív) erejét elég hamar föl is ismerték, lehetett arra számítani, hogy az olvasó örömmel veszi a fotót az újságban. Ahogyan a nagy képeslapok – ezek története tényleg fontos és izgalmas – népszerűsége be is bizonyította. Nyilván a dolgok ebben a történetben is kölcsönhatásban állnak egymással. (Pl.: vannak arról adatok, hogy a rajzolók megpróbálták megakadályozni, hogy a fénykép kiszorítsa a metszetet a lapokból.)
Abban tökéletesen igaza van, hogy a fotótechnika változása, a pillanatfelvétel lehetősége nélkül nincs sajtófotó. Viszont úgy gondolom, hogy bármilyen technikai fejlesztés (nyomda, fotótechnika stb.) mögött a piac áll. Nagyon primitíven, de röviden: azt találják föl, amire van kereslet.
A Magnum mint példamutató eset természetesen utólag és a tanulság szempontjából értendő: amúgy, bár nehézségek közepette, de ma is létező üzleti vállalkozás.
Én is nagyon remélem, hogy a televízió (s ma már az internetes média) nem győzte és nem győzi le a fotóriportot. Én inkább csak arra utaltam, hogy a Life sem azért húzta le a rolót, mert a tévé jobb lett volna "szakmailag", hanem azért, mert a reklámpiacon hatékonyabban kaszált (és kaszál). Az is tökéletesen igaz, hogy a fotóriport és a tévé (mozgóképes) riport teljesen más, de az tény, hogy a fotóriport alapvető tere, a nyomtatott képeslap manapság finoman szólva válságban van.
A nyomtatott sajtó válsága, azt gondolom, sok mindenről árulkodik, és szoros, bár bonyolult összefüggésben van azzal az értékzavarral, amiről Miltényi Tibor is írt. A minőségi sajtófotó – nevezzük most az egyszerűség kedvéért így – drámai térvesztése az elmúlt kb. két évtizedben nemcsak a sajtó, de a fotográfia szempontjából is izgalmas (ha nem is örömteli) jelenség. És még sok más szempontból is.

Üdvözlettel
Szarka Klára

Kedves Miltényi Tibor!

Amennyire tudom, a Magnum mint üzleti vállalkozás is létezik. Négy irodát tartanak fönn a világban, s vállalnak megbízásokat. Nyilván nincsenek könnyű helyzetben, ahogy egyik független, kisebb ügynökség sem. Az alábbi poston belinkelt hírben is olvasható: a Magnum esetében is az archívum a legnagyobb kincs. Valóban érdekes és nagyon jellemző is a korra, amiben élünk, hogy mi történik az olyan képződményekkel, mint a Magnum. Hogyan tolódik el – azt hiszem, főként kényszerből – a tevékenységük a művészeti szféra irányába.

Üdvözlettel
Szarka Klára

http://www.bjp-online.com/public/showPage.html?page=873129

Ez a fenti, a Magnummal kapcsolatos, hir viszont
jelentöségteljes eseménye a fotografianak.
Sokszerüen elemezhetö.

Kedves Szarka Klara,

Köszönöm hogy valaszolt.
A fotografia és az ahhoz szorosan kapcsolodo médiak történetét
sokféleképpen vizsgalhatjuk, leirhatjuk, de a tények mindenesetben
tények maradnak. Mindezekre a tényekre szeretném felhivni figyelmét
ami a irasa elsö harom fejezetét illeti.
Korantsem azért hogy öncéluan kritizaljam amit irt, inkabb azért
hogy hozzategyek mindehhez, remélem, a megértés érdekében.

Amennyiben a képügynökség egy vagy több fotografus képeit közvetiti
a sajto, a könyvkiadas, vagy mas illusztralt kiadvanyok kiadoi felé,
ugy hogy létezése egyidejüleg független a fotografustol és a kép felhasznalojatol, ebben az esetben a 19. szazadban
nincsenek képügynökségek.
A 19. szazadban a fotografusok mindenesetben sajatmagukat képviselik
a kiadoknal, a sajtonal. Nincsenek "képügynökök" akik összekapcsoljak
a produkciot, azaz a fotografust, a képkereskedövel, mivel a fotografusok kereskedök is, de ha nem, akkor az optikusok,
a könyvkereskedök, vagy azok akik a fotografiahoz
szükséges anyagokat aruljak adnak el képeket is.
(Hogy minden kétséget kizarjak: mint irja,
"a képek metszetként jelennek meg a sajtoban", a metszömühelyek is függetlenek a terjesztéstöl és kizarolag technikai részei ennek
a fotografus - kiado/terjesztö kettösnek.) Ezeket a fotografus vallalatokat,
mint az Ön altal emlitett Matthew Brady, nem tekinthetjük a 20. szazadi ügynökségek öseinek. Ha Brady nem egyedül fotografalja a polgarhaborut, hanem személyzet kiséri, az kizarolag a fotografiai praktikum fizikai nehézségeire utal.
(Brady, az Ön sorai szerint, "egyarant készitett hagyomanyos fényképet
és térhatasu sztereoképet " . .
Nem. Brady fény-ké-pe-ket készitett, és olyanokat is amelyek
a sztereo-nézö segitségével egyfajta perspektiva hatast keltenek.
Ezek a sztereok.)

"Az egyre élesedö sajtópiaci harcban sürgetö igényként jelentkezett
a fényképek nyomtatásának megoldása." olvassuk az elso részben.
Nem, söt ellenkezöleg. A metszet-technikak fejlesztése, a half-tone, a similigravure, stb. megjelenése, a mar az 1850-es években is hasznalt heliogravure (vagy photogravure) fejlesztése és fejlödése illetve ezek nyomdaipari alkalmazasa stimulalja az Ön altal emlitett
"sajtopiaci harcot" és nem forditva.

Ahhoz hogy eljussunk az ügynökségekig engedhetetlenül ! fontos
lett volna hogy olvashassunk arrol is hogy 1880-ban megjelenik a pillanatfelvétel (la photographie instantanée) ! ! ! .
Es nem utolsosorban arrol is hogy 1880-ban megszuletik egy olyan
metszeteljaras (a typography, ez nem azonos a magyar "tipografia" szoval) amely teljesen mechnizalja, tehat megyorsitja, olcsobba teszi,
a fotografia reprodukalasat.
Söt ebben az idöben jelenik meg a rollfilm !.
Hogy a transzmisszio se maradjon ki, 1872-ben elöször elektromos uton tovabbitottak mar képeket. .
(ennek a tökéletesitése aztan varatott magara 2 evtizedet.)
Azaz a pillanatfelvétel, a mechanizalt gravure eljaras, a képtovabbitas
nemcsak a fotografia és reprodukalasanak forradalma ,
hanem a képi informacioé is,
és természetesen innen lép majd a sajto is ujabb és ujabb utakra.

Valojaban innen nyilik meg a kapu a fotoügynökségek felé is.
Bar még 14 évnek kellett eltelnie ahhoz hogy 1894-ben megalakuljon
az elsö fotoügynökség Londonban
The Illustrated Journal Photographic Supply Company
és gyakorlatilag ugyanekkor a Branger ügynökség Parizsban.

Az elsö, a 4 daguerotipia utan készült és metszet formajaban reprodukalt képektöl (Illustrirte Zeitung, 1845 szeptember 13.)
elég hosszu volt az ut idaig !
Mindenesetre akik ezen az uton haladtak azokat a fotografia, a nyomtatas,
a nyomda, és a képtovabbitas technikai fejlesztése foglalkoztatta
és nem a sajtofogyaszto "kép éhsége" ahogy azt Ön emliti.

Amit az ügynökségekröl ir érdeklödéssel olvastam.
Erdekes latni hogy IS születik a történelem, legalabbis az ügynökségeké. . .
Europaban, Amerikaban, Japanban, Ausztraliaban, Kinaban, Del-Amerikaban
("a vilag civilizaltabb fele") több szaz, talan ezer, ügynökség alakult
a 20. szazad soran.
Kisebbek és nagyobbak amelyek hosszabb-rövidebb ideig müködtek.
Ezeknek nagyon-nagyon-nagyon kis kivétellel nincs történetük
ha a könyvviteli történetet nem szamitjuk.

Es ha nagyon ritkan mégis van valami történetszerü az elsösorban,
és ez a Magnumra is igaz, annak a fotografus kollektivanak a története
amely az ügynökséghez tartozik illetve körülötte csoportosul.
Egyfajta fotografikus, politikai, esztétikai "elkötelezettségnek"
vagy az erre valo aspiracionak, annak megvalosulasanak
(vagy meghiusulasanak) története. Annak a fotografikus gondolatnak a története amely ezt a kollektivat vezérli. Vagy annak a tarsadalomnak a története is amelyben ezek az ügynökségek operalnak . . (Tassz,
China Photo Agency, Magyar Foto, stb.)
(A Keystone, NY. Times WW. Press ügynökségeknek,
amelyek sokkal nagyobbak voltak mint a Magnum, tökéletesen nincs történetük. Ezek képtovabbito cégek voltak különösebb
elvek vagy nélkül, szigoruan szem elött tartva persze
a kapitalizmus diktalta elveket . . )

(Viszont a FONTOS képes lapoknak hatarozottan van történetük !
Van néhany ! Természetesen ezek története is bizonyos redakcios trend,
a politikai vagy történelmi kontextus, esetleg a tulajdonos, de különösen !!
a képszerkesztö (k) személyének, esztétikai viziojanak története.

"Capa és baratai" nem azért alapitottak meg a Magnumot hogy példat mutassanak (ezt irja Ön) hanem hogy pénzt keressenek :)
ennek egyik modja a jogok védelme. (Az un. Magnum-filozofia csak joval késöbb, az 50-es évek végére kristalyosodik ki). Egyébként a Magnumhoz tartozok egy részvénytarsasagot alkotnak. Ha valaki a Magnum tagja lesz
az fizet, részt vesz az ügynökség tökéjéböl.
Ez biztosit egyfajta fuggetlenséget. (Ma azt hiszem 50.000 euros. ?)
(Es csak kooptacioval lehet valaki tag.)
A Magnumban semmiféle közpénz nincs. Termelöszövetkezet.

A televizio nem "gyözte le" a fotoriportot, ahogy azt Ön irja.
Bizonyos fotoriportereket talan igen, söt biztosan.
A tv és a fotoriport két tökéletesen eltérö nyilvanossag.
Ez a nyilvanossag-struktura valtozott meg az utolso 30 évben.
De ez nem a tv "gyözelme".

Kertész soha nem tartozott egyetlen ügynökséghez sem Parizsban,
tehat a Rapho-hoz sem.

Tisztelt Szarka Klára!

Gratulálok az ügynökségeket feldolgozó cikksorozatához! (E szerteágazó témáról - bevallom - eleddig csak igen hézagos ismereteim voltak.)

Az előző részben említést tett a Magnumról. Láttam néhány éve egy vaskos kiadványukat (évkönyvüket?), ami megdöbbentett mindent elsöprő színvonalával. Akkor még élt Cartier-Bresson, és ha jól emlékszem - nyilván tiszteletből - az ő néhány vadonatúj színes(!!!) fotójával nyitott a könyv. (Akkor ő már nagyon öreg volt, a képei sem voltak különösen jók, mégis nagyszerű érzés volt ezt így látni.) Azután pedig következtek a világ legnagyobb autonóm-riporterei Kouudelkától Alex Webben át Carl de Keyzerig, azaz a fotóművészet abszolút csúcsa ebben a stílusban. Mivel ezek a fotók nem a nyomtatott sajtóban kaptak helyet - nyilván mert "túl jók",és túl drágák -, hanem kiállításokon és albumokban jelentek meg, már akkor is feltételeztem, hogy a Magnum nem mint üzleti vállalkozás működik, hanem inkább állami adományokból és művészeti ösztöndíjakból tarthatja fenn magát és az általa képviselt esztétikai csúcsminőséget. Lehet erről tudni valami közelebbit, vagy ez a kérdés jótékony homályban van tartva?

Ami az internetes ügynökségek szomorú - ám számomra egyátalán nem szép - történetét illeti: ha a Magnum az esztétikai érték csúcspontját képviseli egy bizonyos stílust illetően, akkor a digitális gagyival bizniszelő filléres ügynökségek pedig e történet legalján foglalnak helyet. A szomorú vicc pedig az, hogy ők e szép, új világ voltaképpeni Történetei, a Magnum által képviselt fotóművészet pedig valószínüleg csak egy mesterségesen életbentartott nosztalgikus fikció...

Az esztétikai érték magánüggyé vált, szubjektív passzióvá, mint teszem azt a bélyeggyüjtés (pont úgy, ahogy egy ügyvéd fogalmazott valamelyik filmben: "Az igazság egy macerás és fölöttébb költséges luxuscikk.")

Üdv-miltényi

Több szempontból. A személyes sors(om/unk) alakulásán kívül felveti a "szakma" sorsának bizonytalanságát is. Így lett a világhíres művészek/riporterek tevékenységéből internetes képmegosztó oldalakon "publikáló" az aranymetszést mint spanyolviaszt felfedező -elődeiket még hírből sem ismerő- digitális huszárok világa. Illetve az ingyenképért sorbanálló, teljesen igénytelen felhasználóké. Jó lenne már látni a fényt az alagút végén.