A lot of various persons understand the basic keys of term paper essays composing, but that does not mean they can write high quality research papers, nevertheless a essays online service could assist to create the persuasive term paper of great quality and show writing ability of students.

A két elmélet tényleg sok ponton hasonlít egymásra, de azért van két lényegi különbség. (Egyébként Kandinszkíj könyvét csak "Az esszenciális-forma" megírása után olvastam, és magam is meglepődtem a hasonlóságon - még a szóhasználatban is.)

Az egyik különbség, hogy - amennyire tudom - Kandinszkíj teóriája nem dokumentált életművek kutatásán alapult, tehát spekulatív módon jutott el ezekhez a gondolatokhoz (esetleg saját magát analizálhatta, de ez nem feltétlenül számít tudományos igényű megközelítésnek, bár én cseppet sem becsülném le az értékét).

Ebből következik a másik fontos különbség, hogy nálam a szuverén ego és született tehetsége együtt szinkronizálják az isteni ihletet a stílussal - így válik a misztikus művész Isten társalkotójává. Itt tehát nem számolódik fel az ego, hanem Isten egyenrangú társává lesz az alkotásban.

A másik esetben, mikor nincs szuverén ego, csak üres helyén a paranoia, azaz Isten technikusainak ritka esetével állunk szemben, akkor Isten mesterséges tehetséget szintetizál "szolgájában", s ezen keresztül közvetlenül nyilvánul meg esztétikailag. Isten itt nem elnyomja médiuma egóját, mert technikusának soha nem is volt olyanja.

Van e két eseten kívül az Ego - Művészeti Immanencia - Isten konstellációnak még többfajta kombinációja is - például Maulbertsch látszólag misztikus festészete, melyről kiderült, hogy csak a kivételes tehetség és a korstílus összjátékából született -, s ezek megkülönböztetéséhez az esszenciális-forma esztétikájának új nézőpontja ad lehetőséget

Üdv-milényi

Kandinszkíj szerint nem a művész uralja a formát (a belső szükségszerűséget), hanem alárendeli azt saját misztikus ihletének. Így jön létre az időtlen művésziség, a voltaképpeni abszolút Művészet, mely objektív és univerzális. Ez a művészen kívül álló ideális entitás, amit a művész csak szolgálhat. A művész így puszta közvetítő,médium,Isten szolgája. A misztikus abszolút Művészet elnyomja a médium szubjektumát. Az örök művésziség (belső szükségszerűség) elvontan létező ideális valóság, mely folyton konkrét anyagi megvalósulásra törekszik a művek által.
Miben különbözik ez az elmélet az esszenciális-forma esztétikájától? Nem tök ugyanaz?!

Ha a háromszög beszélni tudna, vélhetőleg a következőt mondaná: két arcát látom Istennek, az egyik abszolút háromszögletűnek tűnik az ihletében fogant alkotásokban, a másik arca teljesen idegenszerűnek tűnik a saját kezűleg létrehozott műveiben. Lehet, hogy e két esztétikai arcán kívül van még neki más arca, vagy arcai is, de azokat nem látom, úgy-hogy nincs is róla érdemi mondanivalóm. Bizonyos vallásos, és ezoterikus háromszögek ezen teljesen ismeretlen arcáról azt állítják, hogy ne gondolkodjunk felőle, hanem higgyük el amit ők kispekuláltak tisztán hatalmi-üzleti érdekek mentén, ez azonban csak ócska hazugság, ideológia, hiszékeny háromszögek manipulálása.
Egyébként nem az az érdekes, hogy "vörös hajú népeknek, vörös hajúak az Isteneik", hanem, hogy e vörös hajú Istenek kísértetiesen hasonlítanak, lényegi vonásaikat illetően, a barna, fekete és szőke hajú népek Isteneire.
(További információk e jelenségről C. G. Jung illetve Hamvas Béla uraktól szerezhetők be.)

"Ha a háromszög beszélni tudna, azt mondaná: Isten az abszolút háromszögű lény"

Spinoza

Miltényi a könyvében végre levakarta Istent a hitről, vallásról, ezotériáról és föltárta a tanszcendens esztétikai természetét. Mindezt tette egy általa felfedezett eszelős erejű életművön keresztül. Nekem ez így eléggé rendben van, értitek, hogy mondom?!

Ha valaki nyugaton tehetséges és jelentőset produkál, akkor sokat keres, ha Magyarországon teszi ugyanezt, akkor csak hamarabb meghal. Ezt nem tudtátok? Na majd megtudjátok!

Na igen.Már csak az a kérdés, hogy vajon ez a tudat boldoggá tette-e Papp Gergelyt, mikor épp megfagyott, vagy éhenhalt..

Az előző megszólaláshoz csatlakozva csak annyit: Magyarország az örök tehetségtelenség diktatúrája. A jó hír meg az, hogy a műtörténetet ugyan nyugaton írják, de Papp Gergely a bizonyíték rá, hogy keleten történik. Ez is valami!

Hogy a Tanár úr nem Tanár úr többé, azon én egyátalán nem csodálkozom, hisz az iskolák arra vannak, hogy az úgynevezett tanároknak legyen fix fizetésük, meg, hogy a diákoknak addig se kelljen dolgozniuk, míg az úgynevezett órákon melegszenek. Aki valóban Tanár, annak ebben a szisztémában semmi keresnivalója nincsen. "A nagy embereknek az a sajátosságuk, hogy hitvány ellenségeik vannak."(Voltaire)

Szerintem nem úgy van az, hogy van a ráció, meg van a misztika, hanem valahogy úgy, hogy a ráció határait a misztika jelöli ki. Ezt nem én találtam ki, hanem valahol olvastam, csak már elfelejtettem, hogy hol.

Tisztelt Kókai Károly!

A személyes karizma tekintetében, véleményem szerint Papp Gergely azon kivételes alkotók igen ritka csoportjába tartozik, akiknél ez a közvetlen élmény különösen fontos. Természetesen ennek hiányában, pusztán a képek alapján is, bárkinek bármilyen elképzelése kialakulhat és azt bátran közölheti is. Amennyire meg tudom ítélni Tibornak semmi köze semmiféle misztikus beavatáshoz, egyszerűen a Papp Gergely-jelenség által kijelölt egyik igen termékeny elméleti irányra talált rá és fejtette ki igen színvonalasan. Hogy ez nehezen volna tisztán racionális diskurzusnak nevezhető az kétségtelen tény, de erről nem ő, hanem a szóban forgó súlyosan misztikus jelenség tehet. A művészet túlnyomó többsége egyébiránt szintén tanszcendens mozzanatokkal teli, úgy-hogy a tisztán racionális megközelítés a legritkább esetben szokta fedni az esztétikum lényegi kérdéseit.

Tisztelettel

Varga Andor

Kedves Andor,

A Mestert valóban nem láttam élöben.
Úgy gondolom azonban én is, mint Miltényi Tibor is említi ezt, hogy ebben az esetben a fényképek a lényeges dolgok. Persze lehet találkozni is az alkotóval személyesen, de az mégis egy más dolog. Szóval én azt hiszem, Papp Gegely ügyben „meg lehet szólalni értelmesen“ akkor is, ha az ember nem találkozott személyesen vele.

Söt még arról is meg vagyok gyözödve, hogy lehetne Papp Gergelyröl értelmesen beszélni akkor is, ha az ember pl. nem olvasta volna Miltényi Tibor írásait. Mégpedig ugyanabból az okból, mint amit az elöbb említettem: ehhez Papp Gergely fényképeit kell ismerni, azaz megnézni.

A következö dolog: egy online forumon az szól hozzá, aki akar és olyan elötudással, amilyen van neki. Ezért találták ki az online forumokat. Itt teljesen kontraproduktív lenne megszabni, hogy pl. csak az szólhat hozzá, akinek alkalma volt Papp Gergely személyes karizmájában tölteni egy bizonyos idöt.
Engem inkább az szokott felháborítani, ha valaki misztikus beavatás érvekkel megpróbál exkluzív köröket teremteni és evvel valójában elzárkózik egy racionálisnak nevezhetö párbeszédtöl.

A Papp Gergellyel való találkozás leírását én is köszönöm.

Üdvözlettel
Kókai Károly

Kedves Andor!

Azt kell mondjam találkozásod Gergő bácsival abszolút tipikusnak mondható. A kompakt gépeket még én adtam neki, de az utolsó - amit te láttál - sajnos már nem került elő. (Feltehetőleg halála után azt is helyben elégethették.) Nekem azt mondta, azért vigyázzak a kúttal, mert ha beleesek a tengerbe jövök ki, és nagyon sokat kell majd úsznom...

Kösz a beszámolót!

Üdv-miltényi

Tisztelt Tibor!

Szívesen leírom emlékeimet a találkozásunkról, de nem hiszem, írásaidat ismerve, hogy újat tudnék mondani.

Debrecenbe utazván ejtettem útba Ecsegfalvát, és legalább két órát kovályogtam a pusztában míg megtaláltam azt a bozótost ami a tanyáját rejtette. Szívesen fogadott, pedig akkor látott először, mikor mondtam neki, hogy láttam a tévében. A söröknek is nagyon megörült, amiket ajándékba vittem, egyet mindjárt megmelegített a tűzhelyen, mert ő langyosan szereti(!) "Krisztus vérét" inni. Volt nála egy kis kompakt kamera - amit akkoriban a hamburgereseknél adtak ingyen ajándékba - büszkén mutatta, hogy mostmár színes fotókat csinál. Vadászokat fényképezett a napokban, valami német vendégvadászaton. Elő is készítette a nagyítóját a konyhába, hogy majd színeseket fog nagyítani. Meg sem próbáltam lebeszélni, hisz se áram, se víz nem volt bevezetve a tanyára. Aztán azt magyarázta, hogy nemsokára jönnek érte repülővel, és megy "miniszter uramhoz" a vitézi kinevezéséért. Pálinkát is visz neki. Ekkor jöttem rá, hogy nem elvesztettem a fonalat, hanem nincs fonal...Rengeteg régi fotót vett elő a zsebéből, de azok mind őt ábrázolták, tehát nem ő készítete őket. Kérdeztem, hogy a régi negatívjait nem helyezné-e biztonságba, tudod, amik a repedt nagyítótálban rohadtak a kredenc alatt. Közölte, hogy ő száz évig fog élni, úgy-hogy addig biztonságban vannak nála. Érdeklődtem nincs-e pénzre szüksége, mert száraz kenyérhéjon kívül semmi nem volt az asztalán, de nem fogadott el egy fillért sem, mert azt mondta van pénze és meg is tudja
mutatni. Egy marék 10 meg húszforintost vett elő, lehetett vagy kétszáz forintja összesen. Szívszorító volt a helyzet. Aztán elővette a kincsét, a "többezer éves elefánt epekövet", vagyis azt a szürke kavicsot, amit a tűzhely alatt rejtegetett. Sétáltunk búcsuzóul egyet az elvarázsolt kertjében is, vagyis szerinte a "paradicsomban". Majdnem beleesetem a kútjába, amit nem lehetett felismerni a gaz között. Azt mondta, vigyázzak, mert ha beleesek a föld másik oldalán fogok kijönni.

Még számtalan dolgot említett, a szüleiről, a katonaságról, a TSZ-ről, az öccse disznóiról stb., de ezeket már nem tudom pontosan felidézni. Nem is az volt az érdekes amiket mondott, mert abból egy szót sem lehetett érteni, hanem ahogy mondta: a méltóság és a téboly varázslatos karizmájával. Az a másfél óra, amit együtt tölthettem vele életem egyik legfontosabb találkozása volt, amit már akkor, amikor történt, pontosan éreztem, tudtam.

Hát mindössze ennyi volna az én történetem a Mesterrel. Korán kezdett alkonyodni, indulnom kellett. Így is több mint egy órába telt, míg visszataláltam a faluba, mert persze visszafelé is eltévedtem párszor.

Tisztelettel

Varga Andor

Kedves Andor!

(Jó lenne tegeződni. Tanár úr sem vagyok már, csak egyszerű rokkantnyugdíjas zugesztéta.)

Az a vita, amit említesz, időközben helyes útra terelődött, úgy-hogy minden a legnagyobb rendben.

Amit az isteni öregember személyes karizmájának hiányáról írsz, persze igaz, dehát azért vannak a képei, meg azért van az esztéta (kéne, hogy legyenek az esztéták), hogy minden személyes és szakmai tehetségét bedobva szenvedélyesen érveljen, áthidalandó a befogadók revelációdeficitjét az adott kérdésben. Ha az Öreg személyes varázsa "visz mindent", akkor vagy nem elég jók a képei, vagy az esztéta gagyizik éppen.

Mindenki döntse el, adott esetben melyik verzió áll fenn (de kérem, hogy csak a könyv elolvasása után döntsön ebben a kérdésben)!

Az esszenciális-forma művészettörténete nem a régi művészek személyes karizmájának hiányában nem írható meg rendesen elsősorban, hanem mert utólag rekonstruálhatatlan a személyiségképlet és a művészi szándék mibenléte. A képekből próbálunk visszakövetkeztetni, ami reménytelen vállalkozás, mert a mű gyakran az alkotótól függetlenül alakul ki (különösen igaz ez a spirituális művészekre).

Említed, hogy találkoztál vele az utolsó időkben. Igazán érdekelne, mire emlékszel abból a találkozásból! Megírnád? Nekem minden apró részlet fontos.

Üdv-miltényi

Tisztelt Tanár Úr!

Én olvastam az ön könyveit, sőt még egy előadását is hallottam a témáról úgy 7 vagy 8 évvel ezelőtt. A napokban ezen oldalakon lefolytatott vitájáról azt gondolnám, hogy a sznob definíciója az lehetne: ha valaki aki tíz perc alatt megoldja azt a kérdést, amire másnak tíz év is kevés, vagyis csak véleménye van bármiről, tudása viszont nincs semmiről, és nem is törekszik arra, hogy legyen. Én az ön helyében megválogatnám a vitapartnereimet.

Nemcsak ismerem a könyveit, melyek egyátalán nem könnyű olvasmányok valóban, ám annál nagyszerűbb élmények, de még magával Papp Gergely bácsival is találkoztam egy alkalomal 1999 végefele, nem sokkal halála előtt. Akkor, emlékszem, egy hétig nem tértem magamhoz az elképesztő élmény hatására, és azóta is néha kiesek a valóságból ha arra a találkozásra gondolok.

Vitapartnerének is ez az egyetlen mentsége, ő biztos sose látta a Mestert élőbe, ahogy, gyanítom Kókai Károly sem. Annak a döbbenetes karizmának nem kerülhettek a hatása alá, ami elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy egyátalán meg lehessen szólalni róla értelmesen.

És ez az az általános probléma amiről itt beszélni akarok. A személyes varázs hatásának a hiánya értelmezhetetlenné teszi az ön nagyszabású és eredeti esztétikai teóriáját! Csontváryról is csak azért hiszem el amit állít, mert elolvastam az ő saját írásait is, melyekből nyilvánvaló a paranoia-koncepció helyessége. Ha csak a szép, nagy, színes, képeslap-másolat-festményeit ismerném, mint mondjuk a külföldi szakemberek, akkor én sem érteném, hogy mi ebben a naiv, harmadrangú Gauguin-epigonban az, amiért fontosnak kéne egyátalán tartani? De, őszintén szólva, Papp Gergely bizarr ügyetlenkedései is egy idő után inkább csak érdekesnek, mint jelentősnek tűnnek. Az ön elmélete tehát az ami rámutat az ő művészetük fantasztikus jelentőségére, belső értékeire és univerzális jelentéseire. Ami viszont a személyes karizma élménye nélkül érthetetlen és átélhetetlen. A kör itt be is zárult.

Tudom, hogy nem állítok új dolgot, a könyvében ön is exponálja ezt a problémát, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy épp a múltbéli spirituális művészekkel való személyes kontaktus hiánya miatt képtelenség megírni az esszenciális-forma művészettörténetét. Úgy-hogy, önt ismerve, teljesen világos, hogy most éppen erről írja új könyvét, mint kiderült. Csak lehetetlen dolgokkal érdemes kűzdeni, a győzelem legcsekélyebb esélye nélkül. Én ezt öntől tanultam. Köszönöm!

Tisztelettel

Varga Andor