Pfisztner írásában kicsit sok a tűnődés-értékű ki-betekintő mondat a kiállítás konkrét megjelenéséből kiolvasható lehetséges tartalmakról. Én - véletlenül tévedtem oda, a köszöntőfalon megpillantott márkanév fellelkesített, aztán lassan lehangolódtam - jelentős formai hibákat láttam. Érdemes röviden szót ejteni ezekről.
Híve vagyok Hegedűs2 művészetének. Még eddig sosem tapasztaltam, hogy ne tudta volna, mi mekkora. Most viszont úgy tűnik, mintha nem tudta volna. Vagy hagyta tán, hogy olyasvalaki döntsön a méretekről, aki a felhajtásra koncentrált? A kiállítás körbe terjengett a hatalmas csarnokban, és bocs, hogy ilyet mondok, nem érte meg a végére kutyagolni, mert csak azt tapasztalta az ember (na jó, én!) hogy felhígul a hatás, például bizonyos fölösleges ismétlésektől, de főleg a kópiák mérete miatti szétterpeszkedéstől. Nem észleltem hangsúly játékokat, az egész anyag egyetlen mellérendeltségbe fúló masszává lett.
Összevetném ezt a benyomást Pfisztner gondolatával is, hogy míg a CD-n méretben egyenrangúak voltak a hajdani és mai objektumok (hát igen, a CD-n a méret virtuális, csak a tartalmi összkép működik) addig a kiállításon szerencsétlen mód elszakadtak egymástól méreteik miatt a hajdani "árvizi" képek, és a máról referáló fotók. (Én is) úgy gondolom, kicsit másképp kellett volna a pénzt (kinek a pénzét?) elkölteni. Egy ponton túl már nem minden olyan nagyszerű, mint amilyen nagy. Például, kár - már-már fájdalmas néha - a fotografikus leképzés és más manipulációk gyarlóságaiba belelátni.