Bejelentkezés
FOTOPOST.HU

FOTO
POST

fotóművészet

Info

FOTOPOST.HU
/kritika/ugy-szeretlek-mint-sot

Úgy szeretlek, mint a sót | Fotopost.hu

Fotók és szövegek | fotóművészet, fotókritika, képelemzés

Legújabb twittek

Keresés
Fotopost.huFotók és szövegek

Úgy szeretlek, mint a sót

Dunaújvárosi Fotóbiennále 2009

Jerovetz György2009.05.08.

Ezt mondta a legkisebb királylány apukájának, erre az meg megharagudott, a mese folytatását tudjuk. A Biennálén kiállított kép is sok, és legalább olyan jó, mint a só. És azt sem tudjuk, hogy mekkora baj lenne, ha eltűnne az életünkből, a kiállítóhelyek ugyanis pangtak az ürességtől – bár a látogatók így is „megtöltötték” Dunaújváros fényes útjait: az üres utcákon, a helyszínek közt csámborogva lépten-nyomon egymásba botlottunk.

A rendezvény jellegzetessége a heterogenitás – amit ma fotográfiának vagy fotóművészetnek hívunk, annak minden fajtájából jutott reprezentáns a falakra. A hét  helyszínen 45 alkotó fényképei láthatók, akik között körülbelül annyi a közös, hogy mindannyian fényképeznek. Klasszikus és experimentális, dokumentarista és konceptuális munkák tömege. Különösen a mennyiség impozáns – ekkora számú fotónál nagy az esély, hogy a néző már csak bambán vonszolja magát egyik helyről a másikra, és már semmi ne keltse föl az érdeklődését, de bejött a kisebb százalék: ez a kiállítás a legnívósabb ifi (na, junior) seregszemlének látszik most a fotóban Magyarországon.
Sokszínű, változatos, vegyes. Átfogó cikket, gyors villantásokat kevésnek ítélek ezekhez a munkákhoz; így csupán csak egy helyszín egyetlen emeletét vizsgálom.

Balra és középen – a mindennapok

A Kortárs Művészeti Intézet (ICA) előterében Gunics Dóra Szünet sorozata visszafogott  anyag. Címe magáért beszél: munkahelyükön cigiszünetet tartó embereket fotózott le a művész. A téma riportkategória, ám a képek szekvenciába rendezése és együttes hatása, a beállított kompozíciójuk többet ad; bensőséges pillant részeseivé válunk, amiben mindannyiunknak részünk volt már. A szükséges plusz pihenő, a rapid rekreáció, a megérdemelt „lógás” varázsa teremti az együttérzés harmóniáját köztünk – modell és befogadó között. A sorozat alanyai más és más társadalmi kategóriából származnak, ez csempész valamiféle Tesz-vesz város feelinget a szemlélésbe. Mindenki másképpen ugyanazt csinálja – Gunics a különbségeket kidomborítja, a szereplők száma, öltözéke, helyzete, a háttér, a fény különbözik, de a cigiszünet parányi gesztusával (és persze a sokféle helyszín funkcionális analógiájával) mindannyian egy csoportba kerülnek.

Krajnik István (az ICA fő kiállítóterében) Szociokombinatorikája ötvözete a társadalomkritikának, meg egy kissé sekélyes neoavantgárd evokációnak. A három darab négy képes tablón négy pár négy helyszínen, kezükben négyféle tárgykombinációval láthatók. Ám senki és semmi nincs a helyén – a sparheitos szükséglakásban a plazmatévét szorongató öltönyös úr és párja, a decens középosztálybeli konyhában kopott guberálószatyrot tartó értelmiségi kettős, és így tovább. Le kell lőnöm a poént: egyetlen kombináción sincs senki a kezében a megfelelő dologgal a helyén. A kézenfekvő és az egyszerű nem mindig esik egybe; szellemességét nem vitatom az ötletnek, de pont a magától-értetődőség zavaró kicsit. Az is zavaró, hogy ezt a fluxista, már-már filliou-i sorozatképzést nem szokták ilyen konkrét dolgokra alkalmazni – sokkal absztraktabb eljárás, így az infantilizmusa elveszíteni látszik a tisztaságát. De lehet, hogy sznob vagyok, és a jelen társadalmi gondjainál nincs súlyosabb kérdés.

Jobbra – Végzet finoman és durván

Fogadj el – egy olyan labda, amit még nem dobtak be, de már nagyon érett rá a helyzet. Hartányi Nortbert portrésorozata fogyatékos embereket mutat be. De Hartányi sajnos elárulta magát – a szervezőknek szerencséjükre nem kellett állást foglalniuk. A XVIII. században élő szobrásznak, Franz Xavier Messerschmidtnek nem kellett még az elmebetegek ábrázolásának kérdésében az elfogadást szóba hoznia, egyszerűen elkészítette legendás büsztjeit róluk. (Később magáról is; tükör előtt gyakorolta a grimaszolást, majd maga is megőrült.) Teremtett egy sajátos ábrázolási módot, ami a plasztikában saját korában egyedülálló. Hartyányi valami olyat fotózott, amit senki sem mert eddig. Ebben a formában meg aztán különösen – és ezzel árulja el magát. A cím álságossága alól kibújik a nézés szenvtelensége – a képek fekete-fehérek, érzékeny tónusaik csak a pontos befogadásra teremtenek módot. Mondhatjuk, hogy ez a szenvtelenség hozzájárul a megismerésen át az azonosuláshoz. De nem. Ezek a képek profi és kíméletlen reprezentációi a természet bizarrériájának – akárcsak Messerschmidtnél. A gesztus kegyetlenségét persze nem könnyű vállalni, esztétizálni mások nyomorán – ha ez nyomor egyáltalán. De az első benyomás ellenére ez a „kegyetlenségnek” tűnő dolog tán nem is az.

Kovács Tamás Sándor a kiállított művészek közül tán a legrosszabbul járt. Hartyányi, Hermann és Szász munkáival egy térben (nem beszélve a Farkas Imre videoinstallációjáról) Reggeltől estig, estétől reggelig című kontemplatív fotóciklusa elveszik a teremben témája és feldolgozásmódja miatt. Az öregkor, a pusztulás lassú, napi körforgása költészettel és tapintattal ábrázolva – kezdve az első kép tavaszi kertjén, a virágos tapéta alatt alig látszó hálóinges testtel (fókusz a tapétán). A tisztelet, távolságtartás, titkolt voyeurizmus olyan keveréke, ami ennyi radikális ábrázolásmód között nehezen érvényesülhet.

Ketten és egyedül

Hermann Ildi és Szász Lilla egy-egy sorozata látható még ebben a teremben, előbbi sorozata kettős képekből áll, egy nő rákbetegségét beszéli el. A két kép adott fázisban egymás mellé rendelése feszült narrációt teremt, az esetenként intim és nyilvános ábrázolások ütközése megrázóvá fokozza az elbeszélést. A modell hajának elvesztése, a múltban oly dús hajkorona semmivé válása, majd az újra növekedni kezdő szőrzet – a sikeres (?) kezelés jele – az először egy ágy mellett, majd az utolsó képduón „valóságában” is megjelenő kisgyerek megnyugtató zárás;  arra is halvány következtetést enged, hogy a modell anya. Hasonló módon működik egy jó képregény, de e sorozat több annál. A médium realitása fokozza hatást – és bizonnyal meghatározza a ciklus hitelességét, hogy a modell Hermann Ildi maga volt.

Szász Lilla kicsit könnyebb témát választott, de a képek érzelmi ereje – ahogy nála megszokhattuk – változatlanul magas és elemi. Akár a leányanyákat és gyermekeiket ábrázoló Százszorszépet, vagy az egy öregek otthonában készült Aranykort nézzük, mindegyikben az expresszív dokumentarizmus hagyományának folytatóját látjuk.
Szász ez esetben ettől kicsit eltért. Párokat fotózott, fekete-fehéren, erős kontrasztokkal. Elhagyta a látszólagos szenvtelenséget, a csak a beállításokkal operáló tárgyilagos fényképezést. Többet és szabadabban használja a fényt, és vállalja a szubjektivitást. De ahogy szellemes beállításaival kerülte el eddig a sekélyes riportozást, most ehhez hozzáadódott a fénykezelés, az emberi testek és arcok felhasználása egy saját légkör megteremtéséért. Elfogadom, ez 2009-ben kevés egy magánparnasszus megteremtéséhez, de jó képeket tudunk még fogadni innen is – egyelőre.

Só tehát van, fogyasztjuk is. A gond talán az, hogy nem tudjuk, mit szeretünk, azt sem, hogy miért, és hogy mennyire – viszonyunk egyre tisztázatlanabb a fotó médiumával. A közös szál a kiállított művek között csupán a „nyomot hagyás szándéka”, a katalógus előszava szerint; ami még a gepárdokat is jellemzi, mégsem készítenek ilyen fényképeket. A bőség érzését talán a magátólértetődés és a megdöbbenés közötti nagyon keskeny sáv okozza. Egy „jó” kép keveset is jelent (mert sok van belőle), és sokat is (mert egyediségében kiváló). Össze fogunk zavarodni.
 

Hozzászólások az íráshoz (eddig 4 hozzászólás érkezett)

Hírek

Andrea Kalinová

Urban Walkers - előadás, vetítés

2009.05.13.

Létezik-e még fotográfia - ahogy tanultunk róla?

Szarka Klára fotótörténész előadása

2009.05.09.

Dunaújvárosi Fotóbiennále

Szakmai nap (2009. május 16.)

2009.05.08.
további hírek>>>

Kiállítások

Massimo Vitali

2009.05.29. - 2009.09.09.

Thomas Ruff

Surfaces, Depths

2009.05.21. - 2009.09.13.

Felicides Ildikó

lépten, nyomon

2009.05.15. - 2009.06.28.
további kiállítások>>>

Pályázatok

„Nézz szembe a tényekkel!”

A Bayer Hungária Kft. és a UNEP pályázata

Határidő: 2009.05.15.

CULTiRiS Fotópályázat

Határidő: 2009.05.25.

A Miskolci Galéria pályázata

Alkotóházi munkára

Határidő: 2009.05.31.
további pályázatok>>>

Fórum

további fórumtémák>>>