Bejelentkezés
FOTOPOST.HU

FOTO
POST

fotóművészet

Info

FOTOPOST.HU
/kritika/tekintse-meg-hatamat

Fotopost - fotók és szövegek | fotóművészet, fotókritika, képelemzés

Fotók és szövegek | fotóművészet, fotókritika, képelemzés

Legújabb twittek

Keresés
Fotopost.huFotók és szövegek

Tekintse meg a hátamat!

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója I’m back/ Regardez-moi kiállításáról

Paksi Endre Lehel2009.12.09.

A lefordíthatatlan című angol-francia szójátékunk mögött egy hátas kiállítás rejlik – az egyszerűség kedvéért. Nem elég komplikált gondolat? Végre. Sőt? Ez már az általam oly erősen hiányolt magyar humor megjelenése volna a nemzetközi színtéren, a se szeri, se száma identitás-újraproblematizálás-tematizálásra teli arcból ásításképpen, azaz hetyke mainstream-törés?

© Krajnik István: Megszaladás, 2008

Rendben, nem merném állítani, hogy minden kétséget kizáróan ismernék mainstreamet, azt azonban állíthatjuk, hogy az embert végső értékként legkisebb közös többszörösként elfogadó világnézet egyre nagyobb birtokokon termeli a portréfotográfia szerteágazó származékaiként egy kalap alá vonható kortársművészeti produktumait. Csakúgy, mint a reklámszakmában, ahol mai napig mindenki tudja, hogy emberrel, arccal lehet még mindig a legtöbb ember figyelmét fölkelteni, úgy a kiállítási ipar is előszeretettel nyúl ehhez. Annyira evidens a dolog, hogy szinte lehetetlen észrevenni, azután pedig bizonyára illetlen unalmasnak vélni.

A vekengés helyetti mást mutatás, a csordának hátat fordítás jegyében mindenesetre elegánsan provokatív, mert a tárlatok (Párizs, Immanence és Budapest, Artbázis) és a katalógus az iparág eszközeinek döntő részéről nem mond le; azonban a gesztus szó szerint vétele miatt a koncepció intellektuálisan brutális, azaz egy nagyon kínos részletességgel építgetett gondolati struktúra további dekorálása helyett egyszerűen rákérdez fontosságára.

A kurátor, Stenczer Sári fejében formált tervek láttatásától azonban inkább tekintsünk el, s ne akarjuk kitudakolni, hogy valóban ezek a megfontolások vezették-e rá e vállalkozásra. A kísérő kiadványban megjelent esszében például nincs kimondva semmiféle szándékos trendellenesség – bár az volna csak az öngól! Megjegyzem, még akár a hátas képekről is kisülhet, hogy voltaképpen éppen önszántukból illeszkednek bele az aktuális diskurzusba, csekély újdonságként hozzájárulva mégis.

E gyanút alátámaszthatná, ha jelentős számú olyan kép szerepelne, amely abból a helyzetből jött létre, amint a nekünk háttal álló modell körül láttatott világ holmijait a szereplőkre vonatkoztatjuk. Sajnos van egy ilyen munka is. Krajnik István képe (Megszaladás) nemhogy csak ezzel a valóságteremtő eszközzel él és abban merül ki, hanem még vaskos üzenete is van: a jól felszerelt konyhában sertésalkatrészeket lakomára előkészítő túlsúlyos hölgy hátaktja miben több elrettentő példánál, legyen az egy egyént vagy magát a túlfogyasztást kipellengérezendő.

A többi, környezetben látható hát esetében szerteágazóbb példákról van szó. Amint a nekünk háttal álló alak bevon történéseibe Erdei Krisztina egyes képein, leginkább olyasféle ősbizalmat visszahelyező szituáció jön létre, midőn a szülők haladnak gyermekük előtt. Ugyanez a bevonás Puklus Péternél kezd ismét ráfutni a modellről szerezhető információ esélyének nyújtásába, ami ellen a művész azáltal küzd – ha küzd, mert lehet a nem információ is információ – hogy személytelen, semmilyen közeget teremt a bennünket, nézőket ez esetben kellemetlenül fölöslegesnek tételező szereplőknek.

Móró Máté trükkje eltereli figyelmünket a tükörben önmagát – azaz a trükknek hála, a második exponáláskor a tükörnek hátát mutató teste képét – szemlélő illető otthonának, azaz identitás-definiáló közegének részleteiről, ezért nem vesszük központi jelentőségűnek azt. A dupla hátnézés megoldás nélküli képtalány.

Dezső T. Tamás munkája ez esetben nagyon nem működik: az uniformizálódás kontra egyéniként megmaradás ellentétpárját demonstráló panelház-ablakokról kívülről készült felvételein tökéletesen mindegy volna, hogy éppen megjelenik-e az ablakban háttal a lakó (minden esetben megjelenik). De megjelennek, s így a hátak egyenesen kioltják az ellentétpárt, ugyanis hiába hasonlítanak egymásra jobban (még a mozdulatuk is ugyanaz), mint szemből, klónozatlan genetikai egyszeriségük biztosítani fogja, hogy sántítson a házgyári elemekkel párhuzamba állított testük.

Az első gyanúnk alá inkább nehezen, mint könnyen préselhető műveket követően pedig egészen új világok nyílnak meg. Itt vehetjük bizonyítottnak, hogy ezért érdemes egyszerű nyelvi-fogalmi alapon kiállítást rendezni, mert így nemcsak az kerülhető el, hogy a művészek kínjukban a médium expanziójával kezdjenek el izzadni, hanem ehelyett sok szempontú képet kapunk magáról a képről is: izgalmasabbá válik a fogalmat kitágítani. A leginkább horrorisztikus mű e tekintetben Erdős Gáboré (Frau Koch Otthona) – számomra az ódivatú, meghitt otthon szereplő nélküli képén azonnal baljós derengéssel főszerepel egy ernyős állólámpa.

Talán csak azért vezettettem rá, milyen esetben is szerepelhet egy hátas kiállításon egy állólámpa képe, mert éppen előtte Vollmuth Krisztián lightboxa bevezetett ebbe az utcába – más kérdés, hogy a dizájnreklámok „ha akarom” paródiájaként. Művészi gonddal tatuált lány vázatestének hátaktja kis pontszerűbb derítést kap háta közepére sziluettjét előnyösen kiemelő hátsó megvilágítottságához. Az átkarolásra invitáló nő ettől komolyan megfontolandóan egy menő berendezési tárgy lesz, hiszen úgy fest, teste valóban a művészi képet belső fényforrásból megjelenítő eszköz.

Kasza Gábor közeli aktkivágata a puszta táj csöndjének értékét emeli át az emberi testre; Pók István egy rendkívül intim, soha nem létezett társasági szuvenírt teremt a merített papírra fölvitt polaroid emulziós eljárásával megörökített, bál utáni lányaival. Simonyi Balázs létező képformát játszik ki; az ID Conversed az igazolványkép fülkeautomatájában háttal készült önarcképszalag fölnagyítása – emiatt talán ez a mű testesíti meg leginkább a nyílt szembeszegülést a mindenütt látható trenddel, de ezáltal nem is képes különösebben kiemelkedni belőle.

Szintén ufó, a többiekkel közös kiindulásra nem hozható munka Bíró Rolandé. Az Ikon graffitin montázsként jelenik meg egy panelház homlokzatának fölső részén egy keleti kereszténység modorában festett férfiszent hátulról. Talányos kép ez is, hiszen a dicsfény már túllóg az épület párkányán, azaz nem egyértelmű vetítésnek sem, és graffitinek sem, inkább víziószerű a megjelenés; ezért ha a kép értelme narratíva, akkor az allegorikus lesz.

Misetics Mátyás és Kudász Gábor Arion a képen szereplő arányok alapján hasonlóképpen vonnak be nézőt szereplőikkel. Közvetlenül a romantika hagyományát viszik tovább ezzel, amint valami nem emberi nagysággal találkozókat állítanak elénk – Miseticsnél ez a teljes sötétség ismeretlenje, Kudásznál inkább özönlő fény.

Végigsétálva e rövid tárlatot, nem is okvetlen tudatosul, miért ennyire üdítő mindez – a képek kifogástalan technikai kivitelezésén felül. Minden bizonnyal csak azt díjaztam, hogy végre nem támadnak rám idegen emberek életeikkel a képeken keresztül, hogy vegyek róluk tudomást. Ennek az általános agressziónak való ellentmondásért már megérte. S még valami, amitől újabban irtózik a mainstream: a katalógus esszéje több helyütt a Bibliára hivatkozik.

I’m back/Regardez-moi, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója kiállítása

Immanence, Párizs, 2009.03.05 - 28.

ArtBázis, Budapest, 2009.11.17 - 12.10.

Hozzászólások az íráshoz (eddig 5 hozzászólás érkezett)

Hírek

további hírek>>>

Kiállítások

Into the Labyrinth of Photography

Onodera Yuki 

2010.07.27. - 2010.09.26.

Infermental

2010.07.19. - 2010.09.04.

Imperfekt

Thomas Florschuetz

2010.07.17. - 2010.09.26.
további kiállítások>>>

Pályázatok

Pályázat műteremhasználatra

G13 Galéria

Határidő: 2010.08.03.
további pályázatok>>>

Full kontakt

további Full kontakt témák>>>