Két hónapig, március 22-ig látható a párizsi Labdaházban Robert Frank „Idegen szemmel” című kiállítása, amelyben a rendkívül népszerűségnek örvendő, ötvenes években készült amerikai anyaga valamint a negyvenes évek végén, a világháborúból ocsúdó Párizsban fotografált képei sorjáznak. A tárlat magnetikus közönségvonzó hatása furcsamód (ám párizsi lakosként abszolút érthető módon) elsősorban a kevéssé izgalmas francia anyagnak köszönhető, a „megszokott”, kanonizált és betéve ismert USA-kórképe kevésbé csigázza fel a publikumot.
A svájci Frank 1947-ben az USA-ba emigrált, 1948-ban hosszú utazást tett Dél-Amerikában, majd Európa és Amerika között ingázott, eközben fő témájának Párizst tette meg. Az Újvilág és a Régi Világ szubjektív lenyomatainak készítése között eltelt hat-hét év alatt Frank láthatólag megtalálta saját hangját. A galéria falain eltérő minőségű nagyítások, kisebb-nagyobb méretűre vágott képek követik egymás, a két nagy témát (USA és Párizs) 1-1 videószoba tagolja, ahol Robert Frank saját kisfilmjei peregnek, továbbragozva az USA-fotók hátterét. Az 1949 és 1952 között készült párizsi képek (80, saját nagyítású ezüst-zselatin print) kijelölik és magyarázzák az életmű további, lényeges szakaszát, megmutatják, hogyan alakult ki a kritikus Amerika-kép megalkotásához szükséges művészi eszköztár és látásmód. Mai szemmel porosnak és érdektelenül unalmasnak tűnnek a francia fotók, a szemlélődő fotós út- és motívumkereső attitűdjét hangsúlyozzák. Tárgyak sokszor, sok nézőpontból megfotózva (székek, szobrok, bódék, cirkusz, vágóhíd), gyakorta jótékony opálos hártya, ködfátyol lepi el a képeket: nem tudni, hogy a rossz negatív vagy az időjárás az oka. Főleg posztháborús városi csendéletek és jelenetek váltakoznak a falakon, pontosan a Kerouac által megfogalmazott hangulatot árasztva: „szomorú költemények filmen elbeszélve”.
A sokkal felkavaróbb, izgalmas USA-fotók 1955 és 1956 között készültek a Guggenheim-ösztöndíj segítségével: az eddig alig ismert vagy elhallgatott, kevésbé látványos amerikai élet(forma) erőteljes megfogalmazása a reveláció erejével hatott. Magány, nyomorúság, egyenlőtlenség, felemás patriotizmus a legendássá vált The Americans–anyag lényege, amely radikálisan elütött a korabeli fotózsurnaliszta fogalmazásmódoktól; mindez furcsa, esetlen, néha rejtett kamerás képkivágatokban, bizonytalan fókuszú, alulexponált felvételeken. A sors fintora (és itt lesz keretes a kiállítás-történet), hogy először 1958-ban pont Párizsban mutatta be az amerikai képeket (a könyvet is ott adták ki, a kiállítás képei is a könyv képsorrendje szerint sorjáznak), majd rá egy évre az USA-ban. A könyv hamar kultikussá vált, s ezt a jelleget erősítette a szélsőséges fogadtatás is: a nemzeti mivoltukban és életformájukban a képek tanúsága szerint csalatkozó, sértett konzervatív tábor támadta Franket, a beatnemzedék istenítette.
Összességében a kiállítás sok újat nem hoz, ismeretterjesztő-oktató jellege dicséretes, a még élő Frank tovább növeli ötvenéves dicsfényét és a sokadik bőrt húzza-húzatja le önnön ikonjáról. Mindenki örül, főleg a 12 eurós belépőkkel arató, teltházas múzeum.
Hozzászólások az íráshoz (eddig 0 hozzászólás érkezett)