Meredeken konceptuális, sőt, alapvetően a filozófiák zömét is transzcendálni megkísérlő tartalmak köpenye a videókból, printekből álló bemutatkozás. Matematikaiságát nagyjából ez a szöveg fedi: se-se; tehát vagy valamiféle keletről érkező, ideérten jó eséllyel elfeketült világmagyarázat, vagy valami elvékonyodott nyugati misztika lehet, ami ezen tartalommal egy pályán mozog.
Mindez leginkább azért tetszik, mert művészünk a megoldások, azaz a materializáció során látható örömmel hibridizálja az északnyugati sterilitást a délkeleti (anyagiságra vonatkoztatott) hányavetiséggel.
Amit látni, az a forgatási helyszínek alapján két műre/művek halmazára különül. Ezeket csak a kettő motívuma hozza közös nevezőre, amellett, hogy technikailag azonos módon, optikai képrögzítő eszköz segítségével is készültek, azaz printek is és videók is. A Függőjáték mindkettőnek lehetne címe – mint ahogy az is – azonban az egyiknél kissé közvetlenebb a címadás, mondhatni ott címkézés, s a másiknál már inkább értelmezés. A printen egy tetejét vesztett, talán egykori üzemi mosdó (kideríthetetlen, hiszen a romon a hiányzó tetején felül még bármi, az egykori funkciót egyértelműen azonosítani képes rekvizitum sem maradt a képek tanúsága szerint, de legyenek csak mosdókagylók, sorjában) U alakú ex-enteriőrjét látjuk: frontális, szimmetrikus felvételben a hátfalat, s a két oldalfalat, valamint egy, a hátfalból középen előrenyúló osztófalat. Ennek kulcsszerepe lesz a továbbiakban. Ezen billent el ugyanis sértetlenül az egykori tetőt tartó mestergerenda helyzetében és a falazattal azonos színben (fehéren) megjelenő elem – éppen balra – állapota stabil.
E motívum olyan brutálisan uralja a képet, hogy akár a külső-belső tér szokatlan (eldöntetlen) viszonya, akár az esetleges történeti hivatkozások, amelyek a helyszínre vonatkoztathatóak volnának, érdektelennek tűnnek; a legjózanabb feltételezés a művész szándékait illetően a minimálisra törekvő környezet megcélzása lehet, ami nem engedi figyelmünket e kibillenés felől elkavarodni. E printet felfoghatjuk egy konstruktivista (mert a minimalizmussal ellentétben nem tartalomellenes) arte povera installáció fotódokumentációjának is, ha fotóművészetként nem találjuk elegendően izgalmasnak a képszerkezetet, a fények kezelését, az említett északnyugatias technikai makulátlanságot és a szűkszavúságot.
De a print mégsem pontosan ez. A kisebb monitorokon egymás mellett futó hurokvideókból sül ki, hogy az imént vázolt meghatározás-kísérlet abba az irányba szilárdítható, hogy egy pszeudo embernélküli történés (azok közül is leginkább pörformansz) záró stádiumának dokumentum-fotója. A bal videón a következőt látni: a gerenda nyugalmi helyzetben, gerendaszerűségének biztos tudatában, aligha megcáfolható statikai indokoltságában vízszintesen nyugszik a középső válaszfalon. Relatíve hosszú percekig nem is történik semmi, mintha csak egy elfuserált, ám attól még önelégült modernista építészeti propaganda kibomlása fagyott volna meg hiba következtében. A gerenda két végének ki nem támasztottsága sem látszik, mert ezek túlnyúlnak a képkivágaton, s ezért véljük olyan egyöntetűen stabilan és természetszerűleg eleve oda tervezett gerendának.
Ekkor a nem látható végeket feltehetőleg két személy elkezdi hintáztatni, azaz hiába zökken rá végeire főszereplőnk, nyugalmi állapotából újra gerjesztik, hogy átbillenjen megint, egészen addig, amíg a jelentős tömegű test mozgatása-fékezése eléri a tartófal statikai tűréshatárát. Az leomlik, s ekkor gerendánkról kiderül, hogy legnagyobb valószínűséggel egy gigantikus polcsor fő kereteként készíthették, mielőtt kiszuperálták, mert földre zuhantában a hasáb addig nem látható felső, nyitott oldalában erre utaló nyomok lesznek láthatóvá. (Azaz a print sem egy végső, nyugalmi állapot dokumentációja tehát, hanem csak egy kiragadott, nyugalmi helyzetnek tűnő állapot pillanatfelvétele.)
Így lesz világossá, hogy a másik csatornán látható absztrakt film fehér idomai és fény-árnyék játéka, törmeléktánca a polc egyik fachjában összegyűlt kosz és a megmaradó rekeszek mozgásba hozottságából fakadnak, s a billengetéskor az objektumba helyezett kamera rögzítette őket. Ehhez a csatornához az eredeti hang is tartozik, kilonewtonok játékának rovására írható dörrenések sorozata. Mindezt gondolhatnánk a tik-tak vagy á-bé vagy fekete-fehér elnevezések alatt ismert gondolkodás antiapológiájának, azon túlmenően pedig a még a meghasonlás előtti látszólagos harmónia létjogosultsága tagadásának is.
Lássuk, alátámasztja-e ezt a másik műhalmaz, a What’s up? What’s down? fotója és videója! Ezeket hozzávetőleg pontosan leírni irgalmasan egyszerűbb: a printen látjuk, amint egy kerítéssel leválasztott, lámpaoszlopokkal szegélyezett szervízút kerítésére a lemenő (felkelő?) Nap fényében aranyszínűen ragyogó WHAT’S DOWN? feliratot helyezte a művész – fejjel lefelé. A vele szembeni főfalon installált projektum a hozzá ikertestvéreként hasonlító környezetben (szervizúttal párhuzamosan futó kerítés és lámpák), a megszokott írásiránnyal olvasható WHAT’S UP? alkalmi felirat-installáció állóképével kezdődik, s a másik videóhoz hasonlóan némi idő elteltével indul meg. A kamera reagál a kérdésre, és elindul fölfelé, hogy megnézze, mi is van fent. Az egeket követően, a függőleges félfordulat végén olvasási irányban látjuk a horizontról lelógó kerítésen a printről ismerős „mi van lent?” kérdést. Ezek után a kamera ismét kíváncsiságát felkeltetten viselkedik, s visszaindul, hogy utánajárjon, mi van lent, visszatérünk eredeti kérdésünkhöz, s a hurokvideó hurkának vége.
Külön dicséretes, hogy a Peter Fischli és David Weiss által innovált, kamera kedvéért lezajló embernélküli, gyakorlatilag értelmetlen, de emiatt kikezdhetetlenül vicces eseményeket elénk táró videoművészeti irányzatba sorolva Illés Barna nem a Harrison-Wood féle katatón esztétizálást választotta, hanem a humort megtartotta, ráadásul hamisítatlan helyi ízt kevert hozzá a magas művészet gőgjén mulató, nagyon low-budget szcenáriójával. S mindezt mégsem csak a mulatás vagy mások mulattatása kedvéért tette, hanem hogy mondanivalóját ossza meg velünk: tegyük-e ki magunkat annak a katasztrófának, melynek okaként tételeztük, melynek okakként tételeztük, hogy a kettő létezhet??
(Megjegyzés: a Galéria honlapján feltüntetettekkel ellentétben NE tervezzék megtekinteni a kiállítást délután négy előtt!)
Illés Barna: Suspense - Függőjáték
2010.01.14-2010.02.12.
http://www.fotografus.hu/hu/fotografusok/illes-barna
Hozzászólások az íráshoz (eddig 0 hozzászólás érkezett)