A Salon de Paris Photo-t, a világ legjelentősebb fotográfiai vásárát, az idén a tizenharmadik alkalommal tartották meg és negyvenezernél is több látogatót vonzott. Az eseményen, melyet mint mindig a Louvre furcsa, földalatti bevásárolóközpontra emlékeztető helyszínén rendeztek meg, 23 országból 102 kiállító galéria, kiadó és könyvkereskedő volt jelen – több mint 500 fotográfus munkáinak bemutatásával. Közülük 31-en vettek részt először a vásárban. Az idei évben a tiszteletbeli meghívott az arab és iráni fotográfia volt, így az első alkalommal volt jelen a kiállítók között iráni, libanoni, marokkói, tunéziai és az egyesült arab emirátusi galériák.
Ez a kurta bevezető akár egy rövid sajtóhír is lehetne, de ez esetben inkább arra szolgál, hogy felvázolja a következőkben pontokba szedett, az eseményhez kapcsolódó történetek kontextusát. Nyílt titok, hogy a Paris Photo nem egy kiállítás, hanem vásár, sőt még annál is több: egy olyan elmulaszthatatlan esemény, ahol a fotográfia nemzetközi szereplői (kurátorok, állami és magángyűjtemények vezetői, kritikusok, kereskedők és gyűjtők) és a médium szerelmesei gyűlnek össze minden évben és ahol fontos felfedezésekre, gyümölcsöző találkozásokra, meghatározó beszélgetésekre és eladásokra kerül sor, s mindezek egy kicsit a jövőt is meghatározzák. Ez a sokrétűség késztetett arra, hogy a helyszínen szerzett élményeket és olvasott relfexiókat átadjam itt és most. Továbbítsam az általam izgalmasnak, tanulságosnak vélt információkat és az ezzel kapcsolatos gondolatokat, éppen úgy, fragmentumszerűen, ahogy azok eljutottak hozzám.
A tiszteletbeli meghívott országok kiválasztása és bemutatkozása mindig tanulságos, legtöbbször egy viszonylag ismeretlen ország vagy földrész fotográfiáját hivatott népszerűsíteni. Ez ellenben nem mindig jelenti a valójában ismeretlent, sokszor éppen a jól berögződött kliséket, kikacsintó témákat ábrázoló fotográfiákat láthatjuk a standokon. Az idei vásár egyébként sem kínált jelentős felfedezést, mert a releváns és meggyőző munkák mind olyan művészektől származtak, akiknek nevével már találkozhattunk nyugati intézményekben vagy galériákban, mint például Walid Raad , Taysir Batniji vagy Yto Barrada.
A meghívás 2009-ben három részből állt: egy, a vásár centrumában elhelyezett, paravánokon álló „non-profit” kiállításból, a Statements elnevezésű, kiválasztott (de azért fizető) galériák standjaiból és a Project Room-ból, egy kortárs videómunkákat bemutató vetítőteremből. Az eltérő jellegű válogatásokra a közel-keleti kortárs művészet egyik specialistáját, Catherine Davidet kérték fel.
A kurátor nagyszerű ötlete volt, hogy a kamaratárlaton csak az Arab Image Foundation anyagának képeit mutatta be. Ez az intézmény egy 12 éve Beirutban működő nonprofit szervezet és körülbelül 300 ezer fotográfiával rendelkező gyűjteménye van. A kollekció kizárólagosan 1870-1960 között készült műtermi és családi felvételeket archívál, ezeket nemcsak az arab világból, hanem a teljes diaszpórától igyekeznek beszerezni. Az itt kiállított fotográfiák nyilvánvalóan ellentmondanak annak a tévhitnek, miszerint a muzulmánoknál az emberábrázolás tökéletesen hiányzik a művészetből és az életből általában. Sőt érdekes felfedezés volt, hogy a Közel-Keleten is készültek már a hatvanas évek előtt is experimentális képek.
Az ízelítőként a Paris Photo-n bemutatott fotográfiák között láthattunk egy megható sorozatot, mely a libanoni Sidon-ban az 1950-es években működő Hashem el Madani műterméhez fűződik. A fényképésznél gyakran megfordult (bigott férje tudta nélkül) egy feleség, Baqari asszony, feltételezhetően abból az egyszerű okból, hogy kizökkenjen a mindennapjait kitöltő háztartás „befőttesüvegéből”. Miután a féltékeny férj rájött, hogy felesége titokban fényképezteti magát, felháborodottan kereste fel a fotográfust és követelte, semmisítse meg a képeket. El Madani erre nem mutatott hajlandóságot, s így abban egyeztek meg, hogy fizikailag teszik használhatatlanná a negatívokat, összekarcolják azokat. Pár év múlva a feleség öngyilkos lett, felgyújtotta magát, az egyetlen menekülési útvonalat választva hétköznapjaitól. A gyászoló férj elkeseredésében ismét ellátogatott a fotográfushoz, de ezúttal a roncsolt negatívok nagyításáért könyörögve. Az így fennmaradt portrék nemcsak két személy tragikus történetének relikviái, hanem rámutatnak magának a fotográfiának a materialitására, melynek érzékenysége egyértelműen kiolvasható ezekből a nyomokból. (Hashem el Madani: Baqari asszony összekarcolt portréja, Saïda, 1954)
A Paris Photo-ra belépő embereket már néhány éve egy hatalmas csillogó BMW fogadja, hiszen a cég szponzorációjának segítségével ítélik oda évek óta a BMW Paris Photo Prize-t. Erre egy tematikus, de zárt pályázaton keresztül lehet nevezni, kizárólagosan a kiállító galériák művészeinek. Az idei évben a “When was the last time you experienced something for the first time?” (Mikor volt utoljára, hogy valamit először éltél át?) cím alatt korántsem sikerült egy egységes vízió létrehozása.
Az elismerést és az ezzel járó 12 ezer eurós díjazást, a holland Karija Kakebeeke nyerte, aki egy fiatal csadorba futballozó nőt, az első afgán női focicsapat egyik tagját örökítette meg. Az aktualitásán túl egyébként teljesen banális fotográfia díjazása feltehetően nem készítőjének, hanem magának a jelenségnek szólt – inkább volt éljenzése a muzulmán országokban elindult lassú női emancipációnak és egyértelmű párhuzamot biztosított az idei évben felvállalt problematikákkal. Sokkal markánsabb és fontosabb munka volt – a zsűri által is méltatott – japán Tatsumi Orimoto fényképe. A fotográfus Art Mama & Son című sorozatában Alzheimer-kórban szenvedő édesanyját „viszi színre”, és a hangsúlyt szimbolikusan, de korántsem sajnálatra méltóan, tehetetlenségére helyezi. Orimoto gyakran ömmaga is megjelenik a képeken, melyekkel gyengéden és fanyar humorral utal arra, hogy miként cserélődik meg az idő által az odaadó, gondoskodó és a kiszolgáltatott gondozott szerepe.
A tavalyi BMW-díjas fotográfus, Yao Lu és pártfogója, a pekingi 798 Photo Gallery az alkotó körülbelül 30 darab fényképét adta el idén 4 és 12 ezer euró között. A tavalyi nyertes olyan mesterkélt, a szokványos formátumoktól eltérő képeket készít, melyek messziről a hagyományos kínai tájképábrázolást idézik, közelről nézve azonban szennyezett, az ember által tönkretett tengerpartokat és hegységeket fedezhetünk fel rajtuk.
A korábbi Paris Photo vásárokon fontos volt a galériáknak, hogy tematikus standot mutassanak be és intellektuálisan is versengtek egymással. Ez a hagyomány az évek múltával úgy tűnik, elfelejtődött, ezért is érdemes kiemelni a párizsi Patricia Dorfmann Galéria válogatását. A kis kiállítás a performansz és a fotó viszonyára épült és azok változatos találkozásaikból mutatott be példákat, többek között az egyik legkitűnőbb francia művész, Michel Journiac mulatságos és lényegre tapintó sorozatával, melyben sztereotip női szerepekben ábrázolja önmagát. A standon újszerűek voltak Zeus „kivakuzott” arcú, de még így is felismerhető hírességeket ábrázoló portréi.
A Paris Photo standjai mögött volt még egy kisebb, sötét terem, ahol a mobilszolgáltató SFR Fiatal Tehetségek elnevezésű díjának jelöltjeinek munkáit lehetett látni. Ez egy rendkívüli kiváltság a pályájuk legelején álló fiatal alkotóknak – ráadásul természetesen jogukban állt a helyszínen eladni is. Az idei nyertes, Marc Montmeat fekete-fehér, erősen geometrikus kompozíciójú és az elidegenedést szimbolizáló fotográfiákat készít. A 32 éves fiatalember a négy napos vásár alatt – mindenki hatalmas meglepetésére – 41 képet adott el, így 44 ezer euróval, plusz az 5000 eurós elismeréssel tért haza.
A „kezdő” fotográfus sikere jól mutatja a fotó- és általában a kortárs műkereskedelemben lassan végmenő változást, az egyre nagyobb példányszámú „kiadások” megjelenését, amelyek célja természetesen az árak leszorítása és az így biztosabbnak vélt eladás (hiszen könnyebb eladni 1000 euróért 1000 darab multiplikát, mint egy munkát 1 millióért). Szinte minden vásár sajtóközleményében olvasható, hogy az „olcsóbb” műtárgyaknak jóval nagyobb a vevőköre. A piac demokratizációjának zászlaja alatt azonban az elmúlt években gomba módjára szaporodtak a fotográfiát interneten áruló kereskedelmi ügynökségek. Sőt megjelentek a kiállítóhellyel rendelkező és ugyancsak nagy példányszámmal és több tucat művésszel dolgozó galériák is, mint a német Lumas vagy az angol Eyestorm. Hasonló a nemrégiben alapított párizsi Yellow Corner is, ahol például Yann Arthus-Bertrand fényképeit is kínálják, melyek mindegyike 500 példányban készült és 45 (40x50 cm) illetve 400 (100x150) euró közötti áron kaphatók.
A vásáron, sőt túl azon, az iráni fotográfia jelent meg a legmarkánsabbban. Érdekes volt, hogy a legismertebb alkotójuk, az idei velencei ezüstoroszlán nyertese, Shirin Neshat ennek ellenére nem volt jelen a Paris Photo-n. A párizsi galériása Jérôme de Noirmont ugyanis nem vett részt az eseményen, viszont a művész legújabb sorozatát saját helyszínén állította ki. Neshat a Woman of Allah fényképei kapcsán ismert, ahol a testet horror vacuit idézően borítja be perzsa versek kalligrafikus írása. Ezekből a nagyobb formátumok ma már 50 és 100 ezer euró között cserélnek gazdát, egy tavalyi árverésen pedig egy kép elétre a 265 ezer dolláros árat.
A sztárfotográfus New Yorkban él, amelynek oka feltehetően az is, hogy az évekig egyre inkább „demokratizálodó” országban, Mahmoud Ahmadinedzsad megválasztása óta ismét egyre több és több a megszorítás. A galériások panaszkodnak, mert egy bizottság előtt kötelező bemutatniuk, mit állítanak ki külföldön, így az ott élő alkotók gyakran életlen, allegórikus vagy kétértelmű munkákat készítenek. A meztelenség bemutatása elképzelhetetlen.
Érdekes, hogy milyen kíváncsi erre a vásárra a széles közönség is. A negyvenezres látogatószám messze túlmegy a lehetséges vásárlók számán, viszont tökéletesen betölti a hétvégi napokon a Paris Photo-t. Mindez rendkívüli módon zavarja a galériásokat, akiket rosszul érint, hogy miközben kereskedni szeretnének, bemutatni és eladni egy-egy fotográfiát, több fürkésző tekintet és a diszkréciót megzavaró nézelődő hajol be a válluk felett. Ennek kiküszöbölésére idén először a vásár ajtajait az első másfél órában csak a szakmabeliek és meghívottak számára nyitották ki, remélve, hogy a kivételezett helyzet miatt gördülékenyebben megy majd az üzlet.
Bár csak a felsorolásra szorítkozhatunk, érdemes megemlíteni azt a rengeteg eseményt, amelyek idén (is) a fotográfiához kapcsolódtak a francia fővárosban. A Pompidou-ban a szürrealista fotográfia alkotásaival találkozhatunk, a Maison Européenne de la Photographie-ban pedig a nagymúltú és híres kiadó és producer Delpire birodalmával lehet megismerkedni. Az Arab Intézetben a kortárs palesztin művészet fontos művészeivel szerveztek egy sok fotót és videót felsorakoztató tárlatot, a HSBC alapítványnál Marc Riboud, míg a Cartier Bresson alapítványnál August Sander fényképei láthatóak. A nemrégiben felavatott etnográfiai múzeum, a Quai Branly az iráni fotográfia 165 évéből rendezett kiállítást, míg a Monnaie de Parisnál a Between Hope and Chaos címmel az utóbbi harminc év iráni dokumentarista képeit lehetett megtekinteni.
A magyar fotográfiát a Vintage Galéria már évek óta jelenlevő standja képviseli, náluk a falakon egyetlen kortárs alkotó, Kerekes Gábor képei voltak láthatóak. Pőcze Attila elmondása szerint szép sikert könyvelhetett el, de a legfontosabb számukra, hogy komoly érdeklődés kísérte a most megjelent Modern Magyar Fotográfia című katalógusukat. Kortárs magyar fotográfusként Ősz Gábor volt még jelen a vásáron, akinek két alkotását lehetett felfedezni az amszterdami Van Zoetendaal Galéria standján.
Remélhetőleg jövőre Magyarország megjelenése markánsabb lesz, hiszen 2010-ben Közép-Európa lesz a tiszteletbeli vendég a Paris Photo-n és Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Szlovénia mellett így hazánk is a meghívottak között szerepel. A központi kiállítások válogatására Nataša Petrešin-Bachelez, a Párizsban élő szlovén származású kurátor kapott felkérést, akinek személyéhez a jövő év tavaszán a Pompidou-ban Közép- és Kelet-Európa kortárs művészetét bemutató kiállítás is köthető, a címe Les promesses du passé (A múlt igéretei) lesz.
Hozzászólások az íráshoz (eddig 0 hozzászólás érkezett)