Öt évvel a Ludwig Múzeum-ban rendezett életmű-kiállítás után Hajas Tibor fotómunkáiból a Vintage Galéria mutatott be válogatást.
A Hajas-féle fotómunkák és az azokról való beszéd során elengedhetetlen és evidens az alkotótárs és barát Vető János neve – akinek objektívén keresztül a leghíresebb fotóperformanszok (Húsfestmény, Felületkínzás, Képkorbácsolás) rögzültek. A Vintage-ban kiállított képek jelentős részét mégsem ő készítette. Ebből következően maguk a munkák sem a jól ismert, 1978-tól 1980-ig tartó időszakból, vagyis a közös alkotás legtermékenyebb periódusából valók, hanem még az ezt megelőző időszakban születtek.
Ki áll a gép mögött?
Az Élő comics, a Levél barátomnak Párizsba és az Utcára a mondanivalóddal 1975-ös munkák, a Zászló című installáció még ennél is korábbi, 1974-es. A Vető által készített fotókból pusztán két – ám igen jelentős – tablót találunk: a Sminkvázlatok (1979) sorozatból, valamint az 1980-as, az esztergomi fotóbiennálén bemutatott Performansz-ból. Nem közvetlenül, de a Vetővel közös munkára utal a Máté passió kontaktsorozata (Dobos Gábor fényképe), az akciót Hajas és Vető – hasonlóképpen az Öndivatbemutató című filmhez – már közösen hozták létre.
Az, hogy pontosan kik az események rögzítői, azért fontos információ (s én is azért beszélek erről ilyen részletesen), mert – s ezt a Vintage-ban megrendezett kiállítás is megerősíti – Hajas akciói a Vetővel való munka során válnak valódi fotó-performanszokká. A két, jól kiválasztott tabló (Sminkvázlatok; Performansz) sok hasonlóságot mutat: egy-egy középre szerkesztett és egy profilból rögzített, szűk képkivágású portréból áll – előbbi sorozat a nyilvánosság kizárásával, utóbbi egy nyilvános performansz keretei között született. E két tabló nemcsak arról árul el sokat, hogy ki állt a kamera mögött, hanem arról is, hogy mi zajlott előtte. A Vető-féle képi szerkesztésmód ugyanis lehetővé teszi az emocionális rekonstruálhatóságot is az utókor számára, ami fontos szempont a fotó-performanszok jövője, s utóélete szempontjából. (És itt most nemcsak Hajas munkáira, hanem en bloc magára a fotó-performansz műfajára is gondolok.) Feltéve, hogy a fényképezés aktusa nem a puszta dokumentáció, a rögzítés szerepét tölti be – de Hajasék esetében tudjuk, hogy nem erről van szó. Épp ezért nevezzük e munkákat fotómunkáknak, hisz ezekben a fotó mint médium kompozíciós elemként működik.
Mi áll előtte?
A Vintage-ban kiállított „korai”, többnyire utcai akciók során készült kontaktsorozatok (12 kontakt, Veres Júlia fotói) mind eredeti dokumentumok, melyek a Ludwig 2005-ös kiállításán nem kaptak helyet. Bár a sorozatokról eddig is volt tudomásunk, s a Hajas-szakirodalom foglalkozik velük, kiállításra mostanáig nem kerültek.
Az Élő comics elsősorban Hajas társadalomkritikát hordozó utcai akciói közé tartozik, (ahogy egyébként a Zászló is). Egy-egy papírból kivágott szóbuborékon a következő ironikus sorokat olvashatjuk: „Hogyan adunk tovább egy titkot úgy, hogy illetéktelenek ne hallják?” A tűzfalra, elhagyott házfalakra pedig a következő sorokat írja Hajas: „Cseréltesd ki a jövődet, mielőtt a garancia ideje lejár. A meghibásodott jövőt nem javítani, hanem eldobni kell. Használat után eldobható papírjövőt javaslok.” A Levél barátomnak vagy az Utcára a mondanivalóddal kép-szöveg-üzenet hármas viszonyrendszerével foglalkozik – mint Hajas oly sok írása: „Egy kép komplexebb információt ad, mint egy mondat; a képzelőerő helyesbítése, De: hogy zsúfoljam össze ebbe a képbe, mi történt az elmúlt három nap alatt?” Ahogy egy vele készüólt interjúban nyilatkozta: „A vizuális közlési rendszerek nem a nyelv helyett, de feltétlenül a nyelv kitágítására, bővítésére, az aktuális feladatokhoz adaptálása végett csatolnak újabb területeket.”
Én állok-e előtte?
Az alapvetően konceptuális alkotások elsősorban a medialitás kérdésével foglalkoznak, később azonban a „hogyan”-nál fontosabbá válik az, hogy „mi” valósul meg a fényképen? Az Öndivatbemutató-ban a hangsúlyok az én bemutatása („Önbemutató”) irányába tolódnak, kép és identitás relációja válik alapvető kérdéssé. „A fotón nem dokumentáljuk, hanem megvalósítjuk külsőnket.” – hangzik Hajas válasza már 1976-ban. A Sminkvázlatok, a Performansz – és persze a későbbi sorozatok is – ennek a megvalósításnak a lenyomatai.
A Vintage válogatása jelzésszerűen felmutatja azokat az elméleti problémákat, melyek Hajast mind szövegeiben, mind vizuális munkáiban foglalkoztatták. (Jelen írásnak sem tárgya Hajas művészetfilozófiájának részletes elemzése, az egy hosszabb tanulmány témája lehetne, ezért írásomban én is csak a főbb pontokra utalok.)
Azzal, hogy tudatosan elkerüli a legjelentősebb és legismertebb Hajas-munkákat, továbbárnyalja az életműből eddig megismert részeket, illetve újabb viszonyítási pontokra mutat rá a Hajas-interpretációban. S még valamire: hogy a mindmáig hiányosságokkal küzdő Hajas-életmű feldolgozására igény van.
Hajas Tibor: Fotómunkák
Vintage Galéria
2010. 04. 07 – 2010. 05. 07.
http://www.vintage.hu/
http://www.artpool.hu/Research/Hajas.html
http://hajastiborkonferencia.freeblog.hu/
Orpheus, Hajas Tibor Emlékszám, 1999
Hozzászólások az íráshoz (eddig 16 hozzászólás érkezett)