Fotopost.huFotók és szövegek
Feedek
Facebook

A nagy üzlet - Mindig Mindenkinek Mindent

Andreas Wegner, Frazon Zsófia, Katarina Sevic kiállítása

2010.03.05. – 2010.04.02.
megnyitó időpontja: 2010.03.05. 18:00
Boda András, publicista

A két helyszínen: a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben és a budapesti Trafó Galériában látható kiállítások hazai kortárs művészek a témában végzett kutatásait, személyes reflexiót mutatják be.
A nemzetközi együttműködésben születő kutatási és kiállítási projekt az európai szövetkezetek működési modelljéből kiindulva a közösségi termelés lehetőségeit és buktatóit vizsgálja. A kiállítás címe egyfelől a rendszerváltozás éveinek egyik jelentős mozgatórugójára, a nagy üzlet ígéretére reflektál; másfelől a szövetkezetek eredeti küldetésére, amely az egyéni haszonszerzéssel szemben éppen a közösség és a fenntarthatóság eszméit állítja a középpontba.
 
A dunaújvárosi kiállítás egyben a hely történetére is reflektál, hiszen az 1963-ban épült kiállítótér kezdetben főként árubemutatóknak adott helyet. Andreas Wegner fotóin a szövetkezeti termelés kezdetei és mai helyszínei láthatók, szövetkezeti termékekből álló installációja pedig a bádogjátékok, háztartási eszközök és hangszerek különleges világába enged betekintést. Katarina Sevic képzőművész és Frazon Zsófia néprajzkutató projektje egy térbe rendezett multimediális elbeszélés, amely a hely, a termelés és a fogyasztás történetének dokumentumait ötvözi, bemutatva a szövetkezeti elképzelés és gyakorlat között feszülő – olykor – komikus ellentmondásokat. 
 

Hírek

Katalizátor-díj 2011

Szöveges és képes beszámoló az átadó eseményéről

2011.12.09.
további hírek>>>

Kiállítások

Az elsők

Álovits Bálint, Bácskai Orsolya, Ben Jáfet, Bezeczky Csilla, Bödör Adrián Gábor, Csanádi Márton, Debreczeni Zita, Halász Jácint, Hary Géza, Havancsák Éva, Hirling Bálint, Horváth János, Jámbor Erzsébet, Juhász Orsolya, Mester László, Palkó Eszter, Rácmolnár Milán, Sárközi Péter, Schmidt Ágnes, Seprűs Pál Péter, Száraz Katalin, Tajti Róbert, Tanács Anikó, Tóth Orsolya

2012.01.05. - 2012.01.27.

Underworld

Magyar Ádám

2011.12.10. - 2012.01.22.

Trembeczki Péter: Újratervezés

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának kiállítássorozata – 2011/2012.

2011.11.24. -
további kiállítások>>>

Full kontakt

  • Fikciók vagy valóság?

    Kíváncsi vagyok, a szerző szerint melyik anyag az a bizonyos kivétel …

    Anonymous2012.01.05. 22:01
  • Fikcióváltozatok

    jólesett, párdon:)

    jerovetz2011.12.12. 22:36
  • Fikcióváltozatok

    Mélyen egyetértek az írással, amit olvasni is nagyon jól esett.

    jerovetz2011.12.12. 22:35
további Full kontakt témák>>>