Fotopost.huFotók és szövegek
Feedek
Facebook

MANÉ & MONÉ

Szabó Ádám, Szabó Dezső

2010.05.13. – 2010.06.18.

© MANÉ & MONÉ: Szabó Ádám, Szabó Dezső

A MANÉ-MONÉ címadással arra a helyzetre reflektál Szabó Ádám és Szabó Dezső, hogy a művészettörténet azonos korszakaiban alkotó művészek közt olykor előforduló névhasonlóság mellett, sokszor az őket foglalkoztató problémák, illetve műveik megjelenése is közel állnak egymáshoz. Többek közt ilyen pár a kortárs képzőművészetben Thomas Ruff és Thomas Struth, akiknél nemcsak a használt médium azonos, hanem mindketten a düsseldorfi iskola tagjai. Ezek a hasonlóságok azonban megtévesztőek is lehetnek, hiszen ami egy kevésbé alapos szemlélő számára kis eltérés, az valójában nem is annyira kicsi.

A játékos cím mellett a közös kiállítás arra helyezi a hangsúlyt, hogy a két művész munkáiban, illetve azok létrejöttében sok közös elem sorakoztatható fel. A vázlatok, dokumentációk, fotómunkák, videók és szobrok oly módon kerülnek egymás mellé, hogy akár egy személy munkáinak is tűnhetnek. Azonban a kiállítás nem pusztán egy közös projekt, hanem két önálló művész munkáiból a hasonlóságok alapján készített válogatás, ami a Stúdió Galéria nevében is benne rejlő stúdió, műterem hangulatot igyekszik közvetíteni.

Szabó Ádám és Szabó Dezső között 2004-ben a Római Magyar Akadémián együtt töltött ösztöndíj óta folyamatos a párbeszéd, munkásságukban is fellelhető a párhuzam, különös tekintettel az alkotás dokumentálásából adódó process-munkák létrejöttére.

Szabó Ádám több éven keresztül készített olyan szobrászati videóinstallációkat, amikor egy készülő szobor egymást követő fázisait ábrázoló fotókból rövid animációt állított össze, amit a szoborral együtt mutatott be. Work Station címmel 70x100 cm-es fotókon dokumentálta az egyes munkákhoz külön-külön felépített, vagy inkább összeeszkábált stúdiókat, amelyek funkcionális installációként jelennek meg.

Szabó Dezső 1997 óta modellált látványok alapján készít fotókat, melyek werkfotóit egy szűkebb válogatásban Process címmel mutatta be 2007-ben a Vintage Galériában. Az elmúlt tíz évben ezek a werkfotók önálló egységgé váltak. Már nem egyszerűen dokumentációk, hanem egyfajta kvázitudományos vizsgálódás eredményének tekinthetők, melyek a fizikai jelenségek modellálásának problémáját feszegetik. A kiállítás pillérét ezek a képek adják, vázlatokkal, szobrokkal, videókkal kiegészülve.

http://studio.c3.hu/

Hírek

Katalizátor-díj 2011

Szöveges és képes beszámoló az átadó eseményéről

2011.12.09.
további hírek>>>

Kiállítások

Az elsők

Álovits Bálint, Bácskai Orsolya, Ben Jáfet, Bezeczky Csilla, Bödör Adrián Gábor, Csanádi Márton, Debreczeni Zita, Halász Jácint, Hary Géza, Havancsák Éva, Hirling Bálint, Horváth János, Jámbor Erzsébet, Juhász Orsolya, Mester László, Palkó Eszter, Rácmolnár Milán, Sárközi Péter, Schmidt Ágnes, Seprűs Pál Péter, Száraz Katalin, Tajti Róbert, Tanács Anikó, Tóth Orsolya

2012.01.05. - 2012.01.27.

Underworld

Magyar Ádám

2011.12.10. - 2012.01.22.

Trembeczki Péter: Újratervezés

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának kiállítássorozata – 2011/2012.

2011.11.24. -
további kiállítások>>>

Full kontakt

  • Fikciók vagy valóság?

    Kíváncsi vagyok, a szerző szerint melyik anyag az a bizonyos kivétel …

    Anonymous2012.01.05. 22:01
  • Fikcióváltozatok

    jólesett, párdon:)

    jerovetz2011.12.12. 22:36
  • Fikcióváltozatok

    Mélyen egyetértek az írással, amit olvasni is nagyon jól esett.

    jerovetz2011.12.12. 22:35
további Full kontakt témák>>>