Fotopost.huFotók és szövegek
Feedek

Ghost Science

Surányi Miklós

2010.03.10. – 2010.04.17.

Szellem és tudomány – a német nyelvben a bölcsészettudományt jelzi a két szó párosítása, míg az angolban és a magyarban is az ezotéria kaotikus, misztikus és érthetetlen területére utal. Ez a vízérdetektorok, a kenyérszeleten megjelenő Jézus és a videofelvételeken elhaladó Michael Jackson szellemének világa. A fotósorozat ehhez a jelentésváltozathoz áll közelebb: egy játékos szellemvadászat, melyben Surányi Miklós a fotográfiában jellemző valódi-nem valódi, látható-láttatható közötti vékony határon egyensúlyozik.

A sorozatban a képeken jelen nem levő dolgokra taktilis nyomok utalnak, vagy mutatnak rá, melyek mind-mind egy sajátosan kísérteties detektívtörténetet invokálnak. A fotók egy szinte kibogozhatatlan rendszer szerint, sajátosan szétszálazott, szaggatott road movie kockáiként elevenednek meg számunkra.

Felfoghatók akár szelleműzésként is, már nem az exorcizmus, hanem az „űzés” szó követés értelmében véve - hiszen a képeket nézve az az érzésünk támadhat, mintha kísértetek nyomában járnánk. Ráadásul olyan események nyomainak vagyunk szemtanúi, amik már megtörténtek a fényképezőgép expozíciós gombjának lenyomása előtt, így a kimerevített jelen számára már örökké megragadhatatlanok maradnak. Amennyiben a lekésettséget vesszük befogadói alapállásnak, már nem is road-, hanem chase-movie-ról kell beszélnünk, ahol elillan előlünk, az üldöző elől a szökevény.

http://www.viltin.hu/

http://www.snap.hu/

 

Hírek

további hírek>>>

Kiállítások

Into the Labyrinth of Photography

Onodera Yuki 

2010.07.27. - 2010.09.26.

Infermental

2010.07.19. - 2010.09.04.

Imperfekt

Thomas Florschuetz

2010.07.17. - 2010.09.26.
további kiállítások>>>

Pályázatok

Pályázat műteremhasználatra

G13 Galéria

Határidő: 2010.08.03.
további pályázatok>>>

Full kontakt

további Full kontakt témák>>>