Fotopost.huFotók és szövegek
A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS) új tagjainak Valóság-fikciók című bemutatkozó kiállítása az ArtBázison első pillantásra nívós tárlat benyomását kelti. Ha alaposabban is szemügyre vesszük a kiállítást, ez az első benyomás mélyül, ám a sorozatokon a ma útnak indulni igyekvő, fiatal alkotókat körülvevő finom bizonytalanság válik érezhetővé.
Sarkantyu Illés kiállítása tanulmány a zuhanásról – a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Egy kavicsos lejtőn lefelé futó katona elesésének aprólékos bemutatása, háttérben egy öngyilkosság történetével és egy mindezek mögött rejtve maradó, mégis a címben nem véletlenül megidézett személy hiányával.
Sarkantyu Illés majd 10 éve él Párizsban. Budapesten végzett az Iparművészetin 2000-ben. Diplomamunkája látható volt a Magyar Fotográfusok Házában, mellyel Siemens-díjat nyert. Az egyetemen Sarkantyu Simon festőművész tehetséges unokájának tartották. Apját, Mihályt, a fiatalon elhúnyt művészettörténész fotóst – aki operatőrnek tanult, forgatókönyvírással próbálkozott – keveset említették. Illés sem beszélt sokat róla. Most megszólal – miközben másról is „beszél“.
Izgatottan indultam el a Ludwig Múzeumba megnézni az Édentől Keletre – Fotórealizmus: Valóságváltozatok című kiállítást. Reméltem, hogy végre tisztázódik, mitől is különb ez a műfaj egy fotó újrafestésénél. Az ábrázolási metodológiák konceptuális hátterének bemutatásával árnyalt rendszerkritikát vártam, ami kicsit az Édennek is beszól. Ehelyett csak finom didaktikával hangsúlyozták, hogy azért a Balkánon is van élet.
Lehet, hogy még a Jóistent is le lehet venni, de André Kertész képeit a most látható retrospektív kiállításon a Nemzeti Múzeumban biztos, hogy nem lehetett lefényképezni. Tudom, mert megpróbáltam. Nyilván nem a Nemzeti Múzeum munkatársai döntöttek így, hanem a képeket kölcsönadó igen neves galériák, múzeumok elvárása ez.
A november hagyományosan a fotográfia hónapja Európában. 1990-ben Pozsonyban született meg a gondolat, hogy a város kiállítótereiben, kulturális és művészeti intézményeiben kiállításokat rendezzenek – nemzetközi és akkor még csehszlováknak nevezett fotográfusok munkáiból. 21 év telt el azóta: sztárkiállítások, portfolio review, workshopok, kortárs és történeti fotográfia – nagyjából ez jellemzi ma a pozsonyi Fotóhónapot.
A pozsonyi fotóhónapon több magyar vonatkozású kiállítás is reprezentáltatta magát. A kortárs magyar fotográfiát a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia képzésének ifjú alkotói és Hermann Ildi, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója mellett Dezső Tamás kiállítása képviselte a pozsonyi Magyar Intézetben Itt, bárhol című kiállításával. Ennek kapcsán beszélgettünk az alkotóval.
Kíváncsi vagyok, a szerző szerint melyik anyag az a bizonyos kivétel …
Anonymous2012.01.05. 22:01jólesett, párdon:)
jerovetz2011.12.12. 22:36Mélyen egyetértek az írással, amit olvasni is nagyon jól esett.
jerovetz2011.12.12. 22:35
